HeaderA múlt héten mozikba kerülő Neon démon és a jövő télen érkező John Wick folytatás kapcsán megint egyre több szó esik Keanu Reeves-ről. Reeves bámulatosan induló, majd 35 éves korára csúcsot ért karrierje a visszavonult bérgyilkos bosszúsztorijával tíz évnyi szunnyadás után látszott újjáéledni – sajnos a szebb napokat látott színész ennek segítségével sem tudta megtörni a rossz szerepvállalások átkát, mely egész pályáját végigkísérte.

Keanu Reeves visszahúzódó, melankolikus figura, keveset beszél a magánéletéről, de sokat tesz azért, hogy a világ jobb hely legyen. Egy nyilatkozatában szomorúan mondta, hogy ma már nem hívják a nagy stúdiók, ezért vállal folyamatosan független produkciókban szerepet, de amilyen lelkesedéssel mesélt a John Wick kapcsán arról, milyen 50 évesen akciósztárnak lenni, nem is bántuk, hogy így alakul. Sőt, szinte vizionáltuk, hogy ő lesz a következő Liam Neeson, aki nyugdíjas éveiben fogja másodvirágzását élni. Sajnos egyelőre nem errefelé halad a dolog.

Reeves 1964. szeptember 2-án Bejrútban született. Különleges vonásait kanadai-hawaii apjának és angol édesanyjának köszönheti – olyan örökség ez, mely nem egyszer segítette hozzá a világ egyik legszexisebb férfija címéhez. Szülei válását követően édesanyjával először New Yorkba, majd Torontóba költözött, ahol a jéghokizni kezdett. 19 évesen otthagyta az iskolát és talán egykori mostohaapja, Paul Aaron rendező hatására érdeklődése a színház felé fordult, így beiratkozott egy színiiskolába. Néhány színházi szerep után rendkívül hamar felfedezték maguknak a filmesek is, néhány tévés epizódot követően pedig megtalálta a mozivászon is: 1986-ban már Peter Markle filmjében, a Friss vérben szerepelt, ahol a jéghoki iránti szenvedélyének is hódolhatott. Innen kezdve nem volt megállás, karrierjének első tíz évében olyan rendezőkkel dolgozhatott együtt, mint Stephen Frears, Ron Howard, Kathryn Bigelow, Gun Van Sant, Francis Ford Coppola, Kenneth Brannagh vagy Bernardo Bertolucci.

Hirdetés

 

A vidám fiú melankóliája

Hollywood szomorú szemű szamurája nem volt mindig ilyen mélabús. Karrierjének első tíz évében számos vígjátéki szerepben felbukkant, ahol olyan önfeledt, felszabadult játékot láthatunk tőle, amit soha később. A Pimaszság hercege még egy fokkal komolyabb felnövéstörténet, a Bill és Ted zseniális kalandja (a bekezdés alatti képen) azonban már igazi l’art pour l’art darab, ami felhőtlen szórakozást kínált mind a nézőknek, mind a színészeknek. Az 1989-ben bemutatott, mai szemmel egyébként meglehetősen idióta korlenyomatban két fiatal srác az időutazás segítségével ússza meg, hogy megbukjon a törivizsgán – Reeves Ted szerepében ökörködi végig bárgyún a filmet, s bár a szerep nem jelenhetett nagy kihívást, a film óriási siker lett, még képregény is készült belőle. A folytatás nem is váratott magára sokáig, 1990-ben 13 részes animációs széria készült belőle, 1991-ben pedig megérkezett a mozikba a Bill és Ted haláli túrája, mely talán még jobban is sikerült, mint az első rész. Az igencsak vegyes kritikai fogadtatás ellenére Bill és Ted olyan kultikus státuszt tudott magának kivívni, hogy ’92-ben az eredeti szereposztástól függetlenül is készült egy hétrészes tévésorozat a Fox csatornán, sőt, egy tematikus park is épült, ami jó pár évig szórakoztatta a nagyérdeműt. Érdekes, hogy bár a színész ekkor már túl volt néhány valóban emlékezetes alakításon, Ted karaktere hozta meg neki a valódi ismertséget.

BILL-AND-TEDS-EXCELLENT-ADVENTURE-MAINEbben a korszakban Reeves még jó párszor bolondozásra adta a fejét, a Vásott szülőkben Steve Martin, a Júlia néni és a tollnok – avagy mindennap új folytatás!-ban pedig Peter Falk volt, akitől tanulhatott. Ezt követően azonban mintha nagy ollóval vágták volna el a komikus Reeve karrierjét – bár játszott még néhány vígjátékban, ezek harsányságukban meg sem közelítették a korábbiakat. A kilencvenes évek felívelték karrierjét, de komoly sebeket ejtettek rajta a magánéletben – talán ennek köszönhető, hogy elment a kedve a humorizálástól. Eltelt jó pár évtized, s talán Reeves is elengedte a múltat – 2010-ben a Henry bűne/Szívrablók című vígjáték idézte fel a nyolcvanas évekbeli játékos Keanut, 2017-ben pedig úgy tűnik, ismét magára ölti Ted szerepét – elképzelni se tudom, hogyan.

 

Szellő a hegyek fölött

Keanu húszas éveit a tinédzser közönségnek szánt filmek jellemezték, de miközben Tedként parádézott, sokkal komolyabb szerepek is megtalálták. Az alaphangot 1986-ban Tim Hunter krimije, a Féktelen folyó adta meg. Már itt lehetett érezni, hogy Reeves nem a tipikus szépfiúk útját választja. Az egészen különleges hangulatú film mintha a színész karrierjének szimbóluma lenne: ahogy a filmben Matt szembefordult kortársaival, úgy Keanu sem a megszokott módon építette karrierjét – a divatost a klasszikusra cserélte és sorra vállalt el nagy rendezők filmjeiben olyan mellékszerepeket, melyek nem mindig adtak lehetőséget a kibontakozásra, de ugródeszkának tökéletesnek bizonyultak. A sort 1988-ban Stephen Frears Veszedelmes viszonyok című filmje nyitotta, ahol Reeves Danceny lovag szerepében a kor legnagyobb sztárjai között találta magát – nem volt ez másként 1992-ben Francis Ford Coppola filmje, a Drakula és egy évvel később Kenneth Brannagh alkotása, a Sok hűhó semmiért esetében sem. A színész az előzőben Jonathan Harker, az utóbbiban Don Juan szerepét kapta, és ekkora már maximálisan rászolgált nevére: a Keanu hawaii nyelven azt jelenti, szellő a hegyek fölött – játéka minden esetben kellőképpen szofisztikált, tökéletes arányérzékkel adagolt. Hozza, amit kell, de sohasem túl sokat.

A klasszikus adaptációk sorába 1991-ben Gun Van Sant mára már kultikussá érett modern IV. Henrik feldolgozása, az Otthonom, Idaho (a bekezdés alatti képen) ékelődött be. Ez Reeves első igazi „felnőtt” szerepe. A művész a fenti filmeken megbúvó félszegsége nyomokban sem érződik: magabiztos és megnyerő, lubickol Scott Favor szerepében, sem korábban, sem később nem láttuk ilyet alakítani. Talán az is nagyban hozzájárul a felszabadultsághoz, hogy ismét legjobb barátjával, River Phoenix-szel osztozott a film főszerepén, kettejük bizalmas viszonya átjárja a film minden pillanatát. Sajnos sem a közös munkának, sem Phoenix karrierjének nem lehetett folytatása, amikor az akkor csak 23 éves Phoenix 1993. október 31-én kábítószer-túladagolásban meghalt. Reevest, aki úgy nyilatkozott korábban, hogy nincs sok barátja, lesújtotta River elvesztése. Ennek ellenére továbbra is teljes erőbedobással dolgozott, de pályája – még ha a kilencvenes évek is jelentették Reeves karrierjének egyértelmű csúcsát – már nem mutatott töretlen felívelést.

otthonom idahoA következő húsz évben Reeves érzékenyebb oldalát több közepes megítélésű melodrámában és romantikus vígjátékban élte ki. ’95-ben még együtt játszhatott Anthony Queennel Alfonso Arau Pár lépés a mennyországában, ekkora alkotta meg azt a tipikus, a saját személyiségével feltehetően nagy átfedésben lévő keresd-a-nőt karaktert, amit aztán 2001-ben az Édes novemberben, 2003-ban a Minden végzet nehézben, 2006-ban a Ház a tónálban és 2009-ben a Pippa Lee négy élete című filmben is viszontláthattunk. Alakítása minden esetben visszafogott és elegáns volt – aki egyik filmben szerette, nagy valószínűséggel a többiben is kedvelni fogja.

 

I know kung-fu

Reeves már egy szűk évtizede volt pályán, amikor megkapta első akciófilmes szerepét. A korábban csak vígjátékokban és független drámákban feltűnő színészről sokan úgy vélték nem fogja megállni a helyét Kathryn Bigelow Holtpontjában, de a színész minden fanyalgóra rácáfolt és remek alakítást nyújtott végül Johnny Utah FBI ügynök szerepében. Bár a kritikák vegyesen fogadták a filmet, a következő évtizedek egyértelműen legitimálták Reevest mint akciósztárt. Sőt, a film öröksége sem lehet ma már kétséges: számos film használja referenciapontként – nem lehet kérdéses a kapcsolat a Halálos iramban franchise-zal –, sőt, 2015-ben egy sajnos szinte nézhetetlen remake is készült belőle. Jó döntés volt három évvel később elvállalni a mind a közönség, mind a kritikusok körében elismert Féktelenül férfi főszerepét Sandra Bullock oldalán – ezt követően azonban elindult a lejtmenet. A Johnny Mnemonic –  A jövő szökevénye az évtized egyik legzavarosabb cyber borzalma volt, amit sem a szimplán uncsi Láncreakció, sem pedig az egyenesen vállalhatatlan Féktelen Minnesota nem tudott feledtetni.

Erősen úgy tűnt, hogy Keanu belebukik az akciósdiba, amikor nem várt fordulattal elvállalta az évtized legnagyobb hatású filmjének főszerepét. A Mátrix (a bekezdés alatti képen) filmtörténelmet írt és Reevest egyszeriben a csúcsra emelte. John Powers az LA Weeklyben így írt a színész játékáról, felemlegetve a Bernardo Bertoluccival 1993-ban forgatott A kis Buddhát is: „Keanu Reeves rendkívüli szépsége – egyszerre ázsiai és kaukázusi, maszkulin és feminin – ideális Neóvá teszi őt. Bár hajlamos a nyers játékra, mindig is megvolt az a furcsa tehetsége (ha ez a jó kifejezés), hogy varázslatos kisugárzásával azt a rejtélyes érzetet keltse, hogy ő a kiválasztott – emlékezzetek, ő volt Buddha. Nem vagyok benne biztos, hogy bármelyik másik színész közel ennyire jól el tudta volna játszani Neót. Mindenki más azon dolgozott volta, hogy úgy tűnjön, mintha ő lenne a kiválasztott, miközben Reeves a puszta jelenlétével ezt közvetítette. És csodásan csinálta.

matrixA Mátrix sikerét sem folytatásaival, sem más filmjeivel nem tudta megismételni, ez azonban nem tartotta vissza soha a munkától. Az évek során olyan felejthető darabokkal vívta ki a kritika ellenszenvét, mint az 1951-es sci-fi, az Amikor megállt a Föld teljesen felesleges, 2008-as remake-je vagy a japánok kultikus történetét elmesélő 47 ronin. Reeves a Mátrix kapcsán került közelebbi kapcsolatba a keleti harcművészetekkel, s úgy tűnik életre szóló barátságot kötött velük – olyannyira, hogy első rendezését is nekik szentelte: A Tai Chi harcosa sajnos a látványos harcjeleneteket túl azonban nem tudott mást felmutatni, egy kis testmozgásnak megtette azért. A sport egyébként szintén olyan motívum, ami végigkísérte a színész pályáját: az egykori jéghokis a Friss vérben is kergethette a korongot, később pedig olyan közepes darabokban edzett, mint 2000-ben Gene Hackman oldalán a Cserecsapat vagy 2001-ben a komolyabb társadalmi kérdéseket feszegető Aranytartalék – de ahogy a való életben sem, a vásznon sem a sport juttatta csúcsra Reevest.

 

Aki az ördöggel cimborál

A box office adatok talán mást mutatnak, szakmailag, színészként viszont Reeves egyértelműen akkor tudott a legtöbbet adni, amikor az ördöggel cimborált – hol antagonistaként, hol reményvesztett nihilistaként a másik oldalon állva olyasmit volt képes mutatni, amit máskor sosem. Reeves tragikus sorsú férfi, akik megjárta a földi poklot. Legjobb barátja után elvesztette gyermekét és élettársát is: kislánya halva született, szerelme pedig egy autóbalesetben vesztette életét, s ha még ez sem lenne elég, testvéréről kiderült, hogy leukémiás – sajnos volt honnan merítenie, amikor a vásznon a sötét oldalra tett kiruccanást. Nem véletlen, hogy a színésszel kapcsolatos legnépszerűbb mém a Sad Keanu (szomorú Keanu, a bekezdés alatti képen), melyből tucatnyi verzió született, és amelyet egy igencsak meglepő kezdeményezés követett: június 15-ét a rajongók a Cheer Up Keanu Day-jé (Vidítsd fel Keanut-nap) nyilvánították, amikor is a lehető legtöbb fórumon fejezik ki szeretetüket a színész iránt. Márpedig van mit szeretni rajta, igazi filantróp, aki nem véletlenül érdemelte ki a Hollywood legrendesebb fickója címet: rendszeresen lemond fizetéséről kollégái javára, amikor csak alkalma nyílik rá, jótékonykodik, tetemes összeggel támogatja a rákkutatást, segíti a kórházakat és a rákbetegeket támogató szervezeteket. És ez még mindig nem minden: távol áll tőle ugyanis minden luxus, tömegközlekedéssel jár és bármikor örömest átadja a helyét is a rászorulóknak.

sad keanuMár Brannagh Sok hűhó semmiértjében felsejlett, hogy Reeves végtelen eleganciával kelt életre ellentmondásos figurákat. Ezek ritkán igazán romlott alakok, sokkal inkább olyan antihősok, akiket meggyötört az élet és a cinizmust vagy az önpusztítást választották menekülésül. Sokszor már nincs – vagy úgy hiszik, nincs – vesztenivalójuk, ezért nincsenek tekintettel környezetükre. John Constantine – Reeves egyik legszerethetőbb filmjében, a Constantine – A démonvadászban (a bekezdés alatti képen) – nem tisztel (szó szerint) se istent, se ördögöt, mi lehetne ennél lazább? Hasonló nihillel aprítja ellenségeit Reeves John Wickként, de ugyanez az attitűd jellemzi Tom Ludlow-t Az utca királyaiban, sőt, fehérgalléros kiadásban Kevin Lomaxot is Az ördög ügyvédjében. Egyikük sem rúgna labdába a páncélos lovagok között, de ha fel kell venni a harcot a gonosszal, rájuk biztosan lehet számítani. Ezen összetett karakterek sorában kap helyet az egyébként igencsak megkérdőjelezhető üzenetű Kopp-kopp Evanja és a Richard Linklater-életműben méltatlanul alulértékelt Kamera által homályosan Bob Arctorja is. Pontosan ez a komplexitás hiányzik a Rossz álmokA leskelődő és a Neon Démon rosszfiúiból, és ez az, amiért ezekben a szerepekben Reeves nem is tud maradandót alakítani.

Az idén 52 éves színész egyik interjújában az nyilatkozta, a magánélete dögunalom, de a munka, na az fun. Talán ezért dolgozik ekkora elszántsággal: ezidáig 88 filmben tűnt fel, és jelenleg is 8 futó projektje van – a nagy számok törvénye talán még tartogat számunkra néhány ígéretes Keanu Reeves alakítást, hiszen a fentiekből talán kiderült, a színésznek van mit adnia közönségének.

Constantine-1
, , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments