bodoradamBodor Ádám 2016. február 22-én ünnepli nyolcvanadik születésnapját. Tiszteletünket A részleg című novellája adatációelemzésével rójuk le, mely alapján azonos címmel Gothár Péter készített filmet.

Bodor Ádám és A részleg

Hirdetés

A kolozsvári születésű kortárs író kulcsregényének az 1992-es Sinistra körzetet tartják, melyben egy groteszk – fekete humor és irónia mentén szerveződő – világot hoz létre, mely tulajdonképpen a totalitárius rendszer megrajzolása. Zárt tér, kevés karakter és behatároltság – ezek jellemzik azt a világot, melybe belépve identitásvesztés történik, s kilépni csak lopva, futva lehetséges. Közben meg mégis évek telnek el, valakinek az egész élete. Talán egyértelműsége miatt nem könnyű elengedni ezt a helyet? „Bodor Ádám témái egy nem teljesen ismeretlen emberi, természeti és társadalmi tájat ölelnek fel, melyet a kelet-európai groteszk, abszurd irodalmi hagyomány fedezett fel; ebben a formájában azonban egészen új látvány jött létre.”[1] – írja Balassa Péter Az Eufrátesz Babilonnál című kötetről, mely 1985-ben jelent meg a Sinistra körzet előzményeként, s többek között A részleg című hosszú novellát is tartalmazza.

A részleg című novella szövegvilága szikár és kimért, akár Az Eufrátesz Babilonnál kötet többi társnovellája, vagy a sokszor főműként aposztrofált Sinistra körzet szövege. Rövid, egyértelmű leírásokat kapunk. Az elhangzó mondatok többnyire utasítások, még akkor is, amikor kijelentő módban hangzanak el.[2] „Bodor valószínűleg semmitől sem viszolyog jobban, mint bármiféle értelmezéstől, filozófiától, reflexiótól; csak a világ képét adja, emberi reakciókat és működéseket.”[3] Weisz Gizella története egy megkérdőjelezhető mederben halad, mégis történik valami, ami túlmutat az események puszta menetén. A főszereplő eljut valahonnan valahová, s ez nem csak fizikai helyváltoztatás. Egy ismeretlen, de irányított közegből egy sokkal zártabb közegbe ér, ahol valamiféle szabadságot él meg, de ehhez nem kapcsolódik felszabadultságérzés, vagy a valamivel szembeni lázadás tudata. Egyszerűen megy, és ott lesz, ahol lennie kell, ott azt csinálja majd, amit csinálnia kell, és ezen szűk keretek között mégis talál valamiféle nyugvópontot.[4]

Érdemes megjegyezni, hogy az időkezelés szempontjából mennyire közel áll A részleg és a később megjelenő Sinistra körzet„Az Idő, akár Bahtyin szerint a hellenisztikus regényekben, fokozatosan absztrahálódik; sokasodnak az ilyen típusú időpontjelölések: „azon a tavaszon, „akkoriban” stb., de egyáltalán nem lehet megmondani, hogy mi mikor történt.”[5] Emiatt azt sem lehet tudni, hogy adott szituáció meddig tart, illetve meddig tartott, mígnem A részlegnél ez lesz az egyik fő tényezője Weisz Gizella megérkezésének, tudniillik, hogy nem tudjuk mennyi időre szól. Akárcsak egy emberi élet hossza.

Gothár Péter és A részleg

A részleg egy kifejezetten gazdag életmű különálló eleme, s ehhez hozzáadódik, hogy nem is ott foglalja el a helyét a történeti sorrendben, ahol a szerzői elme megálmodta, hanem – nagyságrendben – tíz évvel később[6], egy következő korszakban, más filmek környezetében. „Néhány más, el nem készült vagy betiltott filmmel együtt egy hosszúra nyúlt filmtörténeti periódus lezárásában és az új korszak szemléleti-stiláris megalapozásában játszhatott volna szerepet.”[7] A kultúrpolitika szabályozása miatt viszont időben későbbre került, mint az Idő van és a Tiszta Amerika, melyek folytatják az életművön belül „a nemzedéki közérzetfilmek abszurd stilizációját, formailag azonban új elemként jelenik meg bennük a konvencionális elbeszélésmód határainak kitágítása, illetve magának az elbeszélés folyamatának, „az elbeszélés nehézségének” – a posztmodern próza szellemében és segítségével történő – témává emelése.”[8] Ezekhez képest Gothár Péter A részlegnél visszatér egy olyan klasszikus elbeszélési formához, mely a jelentéstágítás elvontabb, metaforikus útját választja, s ezzel hű marad az adaptált irodalmi mű szelleméhez. Az Idő van és a Tiszta Amerika, vagyis az Esterházy-filmek olyan irodalmi törekvést használnak kiindulópontként, mely csupa önreflexió, nem mellesleg pedig megkérdőjelezhetetlenül posztmodern alkotások.[9] S ezek után – az életmű filmtörténeti vizsgálata szerint – nincs adekvát helye A részlegnek.

Gothár Péter az adaptálás során az irodalmi szöveget szolgai alázattal követi, mind történetvezetési, mind stiláris szempontból. Hűen próbálja filmre átültetni azt, ami a novellában olvasható, helyesel, és a kijelölt út mentén halad, de a végeredmény más lesz: egyfajta szerzői szabadság a magának választott keretek között – akárcsak Weisz Gizellánál.

A történet

A részleg Weisz Gizella utazásának története. A novella első mondata így kezdődik: „Aznap, amikor útnak indul…” [10]tehát itt az utazás nem kérdés, az utazás a kezdet. Az utazóval utazás közben ismerkedünk meg. Ezzel szemben a film lendületesen mozgó képsorral indít, melynek ellenpontja aztán a dolgozóasztalánál ülő Weisz Gizella. A hírek kívülről érkeznek, neki el kell hagynia ezt a pontot, hogy elmenjen egy másikba, amit természetesen ő akart, és ez kitüntetés. Gratulálnak neki, de most már induljon. A háza előtt már várja az autó, míg összecsomagolja holmiját.

A férfi, aki először megszólal, Weisz Gizellához beszél. Nem tisztán beszél, de nem beszédhibás és nem is nyelvjárási beszélő. A mondatai egyszerűen roncsoltak, hibásak. Meg lehet érteni, de bántja az ember fülét. Közli vele, hogy cseréljenek lámpát, mert neki kell az övé, őt meg úgyis kinevezik. Ez a mondatainak tartalma. S ezzel egyből ad és elvesz Weisz Gizellától. Valami konkrét tárgyi dolgot vesz el, valami olyat, amit el is lehet hagyni, ami idővel talán úgyis elvész. Amit ad, az pedig távoli és bizonytalan. A kinevezés hiába cseng pozitívan, megkérdőjelezhetetlensége miatt inkább egy önkényes áthelyezésnek vagy egész egyszerűen száműzetésnek tűnik. Igazából nem dönthető el, csak az a biztos, hogy menni kell.

A filmben a felvezetés hosszabban kidolgozott, mivel a filmes konvenciók szerint fel kell építeni a főhős karakterét, hogy később azonosulni tudjunk vele. Elidőzünk Weisz Gizella lakásában, s a tárgyi környezet megismertetése végett többet láthatunk a korábbi (akkor még jelenkori) életéből, mint a novellában. Indulás előtt még lefürdik, melynek itt még egészen más jelentése van, mint a történet végén, amikor ezt már ismétlődő motívumként tudjuk vizsgálni.

A történet tulajdonképpen az utazás és az azt megszakító állomások mintázatából rajzolódik ki. Teljesen lineáris: az egyik pontból eljutunk egy másikba. Ha a jelentését akarjuk megfejteni, azt a kérdést kell feltennünk, hogy miben más a végállomás, mint a kiindulási pont. A kérdés megválaszolásához pedig az utazás vizsgálata segít hozzá. Az utazás szinteket bejáró, felfele haladó és egyszerűsödő. Kocsival indul, majd vonatra száll, aztán buszra, egy csizmaszállító járgányra, lovaskocsira, végül kísérőjével gyalogol, legvégül pedig egymaga. Az utazás módja jelzi, hogy egyre olyan hely felé halad, ahova kevesen érhetnek el. A végső szakasz, amikor magában gyalogol, az utolsó próbatétel. Ha nem tud felmenni egyedül, nincs helye fönt. Fordított pokoljárás ez, amit ő tulajdonképpen véghez visz, s melynek állomásai a következők: otthon, autó sofőrrel, vonat kísérővel, busz (leírás a tájról, a messzi hegyekről), Borgova kettő, röviden a Bé kettes telep, kézihajtány, elő-részleg, kantin, szekérút, végül a részleg („a világ közepe”). Ezek az állomások fokozatosságot mutatnak alapvető hasonlóságuk mellett. Mindegyik ponton egy tekintélyszemély várja Weisz Gizellát, s mindegyik roncsolt nyelvet használ és férfi (szemben az ő nőiességével). Sorban megfosztják tárgyi javaitól és helyette adnak valami olyat, amire látszólag nincs szüksége, vagy rosszabb minőségű. A kommunikáció rövid, kijelentő mondatokra épül. A férfiak utasítanak, Weisz Gizella pedig majdnem minden esetben helyesel, és ott, ahol más a véleménye, ott is megteszi, amit várnak tőle.[11]Arcán közben végig mosoly, szemében olykor néma hisztéria és elszántság. A mondatok szinte változatlanul kerültek át a novellából, mégis van különbség, hiszen a filmben ezek a mondatok elhangzanak, s az elhangzás módjával is kifejeznek.[12] Weisz Gizella arcot nyer.

Ábrázolásmód

„Bodor Ádám novellája a nyelvi absztrakció felől közelít a tárgyszerű pontosság felé, míg Gothár adaptációja a konkrét filmképeken keresi az elvonatkoztatás lehetőségeit. Mindkét szerző tehát saját médiuma ellenében dolgozik, s ez a paradox mozgás hívja elő A részleg sajátos hatását: zsigerig hatoló földközeliségét és az ebből táplálkozó, nem pusztán az értelmezést, hanem a hősnő helyzetét is kijelölő emelkedettséget. Gothár tehát nem csupán a történetet adaptálja, hanem az írói eljárásnak megfelelő filmnyelvi eljárást keres Bodor szemléletmódjának közvetítéséhez.” [13] Tehát azzal a szerzői kérdéssel küzd, miként tud egy film elvont lenni. Gothár A részlegben a konkrét filmképekben[14] keresi az elvonatkoztatás lehetőségeit. Mindez megragadható a táj szerepének vizsgálatával. A novella szűkszavú konkrétságában kevés szó esik a környezetről: „A sofőr indít, kihajt az utcából, rákanyarodik a sugárútra, amelyik a pályaudvar felé vezet.”[15] Ezzel szemben a film hosszú perceket szentel a városon való áthaladásnak.[16] Romos, ipari környezet, vagyis az ember alkotta infrastruktúra roncsolt állapota. A képi ábrázolás természetéből következően minden a maga konkrétságában jelenik meg, hiszen házakat, utakat látunk, azt mégsem konkretizálja, hogy melyik korban vagy melyik városban járunk.[17] Annál hangsúlyosabb az, amikor elhagyjuk a várost, s a táj egyre természetesebbé, egyre fenségesebbé válik. Ellentétbe kerül az ember által szabályozott és a természeti, az érintetlen. Ez az, amivel a film leginkább ki tudja fejezni Weisz Gizella felszabadulását. A részleg, ahova felér, a végek, de Öcsi vagy Petya számára már a világ közepe. A hegyek, a magaslatok, a hatalmas hófödte táj, ami a néző elé tárul, lenyűgöző élményt nyújt. Ez az a terület, ahol nagyon kevés lehetősége van az embernek, hogy kiépítse saját infrastruktúráját. Nincs ereje, nincsenek gépei, és nincsenek irányító hatalmak. A természet jelenléte olyan erős, hogy minden más eltörpül mellette.[18] A szabályok ezért még inkább megkérdőjelezhetetlenek („Itt csak cövekelni lehet.”), de emiatt magasabb rendűek is. Pont mintha Istentől származnának, vagyis a működő világrend sugallná őket. Gelencsér Gábor megfogalmazásában: „A részlegben arctalanná, megfoghatatlanná válik a sorsunkat irányító, személyiségünket meghatározó rendszer; metafizikus mozgatóként, egyfajta mindenható apaként/atyaként, magában a személytelen mechanizmusban magasodik fölénk. Ez már nem a félig nyert szabadság világa, hanem a teljes abszurd, irracionális kiszolgáltatottságé – és éppen ebben a helyzetben van esély az igazi szabadság elnyerésére.” [19]

a_reszleg_2A novellában nem található meg ez a fajta pátosz. Mégis, helyenként a szikár elbeszélést – szinte észrevétlen – lírai kitérők törik meg: „Kátyútól, tócsáktól fényes, fekete út vezet innen szénaboglya alakú, félig kifejtett, magányos hegykúpok közé. Egy-egy ilyen csonka orom tetején üstök meredezik, egy-egy darabka ottfelejtett erdő.” [20]

Kolozsi László az utat és a megérkezést negatív felhanggal értelmezi, az ő olvasatában az út kegyetlen, a megérkezés pedig koppanás: „Bodornál a részlegbe vezető út: út, annak megértéséig, hogy hiába is kapálódznánk kézzel-lábbal a sorsunk ellen; út a reménytől, a szétziláló félelmen át addig, hogy a legkíméletlenebb kérdéseket tegyük fel létünkre vonatkozóan. Az út végén Weiss Gizella mintha a lét alján koppanna.”[21] Csakhogy ez a lét alja ez mélység is és vigasztalás is. Saját olvasatomban pont a kegyetlen szélsőség, a mindent feladó lemondás érzéketlen útja adja meg a lehetőséget, hogy a feloldást jelentő zárómondat értékkel bírjon és továbbmutasson. A novellában ugyanis a részleg a lét egy másfajta, egy állatias szélsősége. Az emberek nemcsak a nevüket és a tárgyaikat veszítik el, emberi mivoltukat is. Lényük állatias lesz: „A férfi állatosan puha mozdulattal ugrik föl”[22], „A férfi kinyitja a szemét, aztán csupaszon feszülő térdére néz, a körülötte remegő vízre. Nézi, mintha egy menyét ülne a lavórban.”[23], „Magát azért küldték ide, hogy gondolkozzék rajta, mért is küldték ide. És kérem, ne tegyen többet a tűzre. Elmennek a menyétek, és akkor egyedül maradok.”[24] S ez az állatias férfi visszautasítja Weisz Gizella női közeledését is. Az utolsó vigasz a menyétek jelenléte. „Weisz Gizella ökle a combja között, súrolják néha kósza pihék, néha meg-megrándul hangtalanul. Aztán megnyugszik: ez most már így lesz egy darabig.” [25]

Az adaptáció nyelvi sajátosságai

A részleg poétikáját első körben a cím fogalmazza meg: részleg, avagy része valami nagyobb egésznek, s ezen a részleten belül egy teljes önnön lét részleges megfogalmazása. Ez a rész-egész megjelenő dinamikája, mely Pieldner Judit szerint „az egész kimondhatatlanságára[26] utal („és egyben megfogalmazza a részlegesség poétikáját.”[27]) A rész-egész ezen ellentéte egyéb ellentétpárok jelenlétére is felhívja a figyelmet: például a földrajzi tér (az utazás állomásainak helyszínei) sajátosságaiból következő ellentétek, amelyek mind a novellában, mint a filmben megjelennek. A város és a hegy világának érzékelhető elhatárolása: „A film elején, a városi jelenetekben még az éles színhőfokkülönbségek dominálnak, a hideg kékek és a meleg sárgák – korábbi filmekből ismerős – ellentéte. Ez az ellentét aztán a természeti környezetben nem szűnik meg, csak valóban természetessé válik: sötét és világos kontrasztjává egyszerűsödik.”[28] Ezzel párhuzamban érthető meg Weisz Gizella lelki történése, ahogy a városi rész kintje (külsősége, külső rendszerek jelentősége) után, a hegy letisztult természetességével áttérünk a bentre (a belső érzésekre, gondolatokra). Ezt a kint-bent váltást Gelencsér Gábor a következőképpen fogalmazza meg: „A belső szabadság ára a világból történő teljes kizáródás, egyfajta spirituális lét a valóságossal szemben. A hegyről, a mozdulatlanságból csak lefelé, a mozgás felé vezet az út – vagy a teljes ki-, illetve bezáródáshoz.”[29] Pieldner Judit hasonló tapasztalásról számol be, de nála sokkal inkább a veszítésen és nem a végső ponton elért többleten van a hangsúly: „ A kinevezés (ki-nevezés, kivezetés abból a szférából, ahol a névre mint konvencióra szükség van) procedúrája gyakorlatilag a mindattól való megfosztatást jelenti, amit az individuum indentitásában a magáénak vallhat.”[30] A megfosztás ugyan kétségtelen, de számomra kikerülhetetlen a megfosztottság állapotában történő belső állapotváltozás, vagyis a megbékélés. Itt történik meg, hogy mind az irodalmi mű, mind a filmi világ a konkrét felől a transzcendens irányába nyit és bevezet a spiritualitásba, másképpen fogalmazva: elindít a kivezető úton.[31] S hogy ez megtörténhessen, Gothár Péter a narrációt mint nyelvi jelenséget hívja segítségül.

„Az irodalmi elbeszélésnek (…) szükségszerű része a narrátor, de ez lényegében egy elvont nyelvi szerep, a színházban viszont ritka a narrátor, de ha megjelenik, akkor szükségképp egy konkrét személy.”[32] Ezzel ellentétben a filmben „…ahhoz, hogy megértsük, hogyan épül föl a film elbeszélése, nincs szükségünk arra, hogy állandóan elképzeljünk egy fiktív személyt, aki a képeket mutogatja és a történetet elbeszéli.”[33] – foglalja össze Kovács András Bálint. Illetve: „A narráció egy történet elmondásának vagy bemutatásának az aktusát jelenti. Ezt a kérdéskört tárgyalva a narratívákban a nyelvi/képi kijelentés és a tárgya között létrejövő viszonyt elemezzük.”[34] Jelen helyzetben a zárómondatot közvetítő narráció szerepe a kérdés. A zárójelenet a végeken zajlik, Weisz Gizella és társa az éjszaka sötétjében fekszenek az ágyon, a főhősnőt éppen visszautasította az Öcsi vagy Petya nevű férfi, s éppen nincs több mozgolódás, csupán a menyétek hancúrozása. Ekkor szólal meg a narrátori hang: először leíró kijelentéseket tesz, vagyis elmondja, amit amúgy is látunk, a menyétek éjszakai életét, majd áttér Weisz Gizellára és egy az egyben elmondja, ami a novella legvégén is elhangzik: „Aztán megnyugszik: ez most már így lesz egy darabig.”[35] Bizonyos szempontból a narrátor szerepe indokolatlan, vagyis biztos, hogy valamilyen többletjelentést hordoz (hiszen azt mondja el, amit amúgy is látunk). Másrészről pedig olyan jelentéstartamot közöl, ami elvont tartalma miatt nehezen, vagy nem is kifejezhető képileg. Gothár életművében a narrációnak több ízben is kiemelt szerepe van (például ha a Haggyállógva Vászka kétnyelvű kettős mesélésre gondolunk), így nem véletlen, hogy ebben az esetben is ehhez a kifejezési eszközhöz fordult, főleg, hogy ezzel visszakacsint az irodalomra, vagyis a Bodor Ádám-műre, melyet több szempontból is igen hűen adaptált.

Értelemmegadás

Befejezésül azt a kérdést lehetne feltenni, hogy annak ellenére, hogy számos párhuzam fedezhető fel az irodalmi mű és adaptációja között, vajon egyfelé tart-e a két alkotás? Kolozsi László megfogalmazása szerint „Gothár Péter A részleg című filmjében ez az út – az út a végeláthatatlannak tetsző kilátástalanságba, az út az utolsó intésig („azért került ide, hogy elgondolkodjon azon, miért került ide”) nem dermesztő.”[36] És nem csak, hogy nem dermesztő, hanem a novella vigasztalás-hangulatával szemben – bár ugyanaz a mondat, amit a filmben egy narrátor hang mond el: „Aztán megnyugszik: ez most már így lesz egy darabig.” – a zárás valóban megnyugvást sejtet, egyfajta spirituális továbbgondolási lehetőséget.

– – – – – – – – – – – –

[1] Balassa Péter: Bodor Ádám novelláiról (Az Eufrátesz Babilonnál) In: Scheibner Tamás, Vaderna Gábor (eds.): Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról, Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2005. pp. 12.

[2] „Nem dohányzom” – mondja Weisz Gizella. „Majd fog” – mondja az irodavezető. – BODOR Ádám, A részleg, Magvető, Budapest, 2006, 22 o.

[3] Balassa Péter: Bodor Ádám novelláiról, In: Scheibner Tamás, Vaderna Gábor (eds.): Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról, Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2005. pp. 14.

[4] „Aztán megnyugszik: ez most már így lesz egy darabig.” Bodor Ádám: A részleg. Budapest: Magvető, Budapest. 2006. pp. 38

[5] Bán Zoltán András: A főmű. Balassa Péter: Bodor Ádám novelláiról, In: Scheibner Tamás, Vaderna Gábor (eds.): Tapasztalatcsere. Esszék és tanulmányok Bodor Ádámról, Budapest: L’Harmattan Kiadó, 2005.

[6] 1982-ben született meg a filmterv, de maga a film csak 1994-ben készült el.

[7] Gelencsér Gábor, Káoszkeringő. Budapest: Novella Könyvkiadó, 2006. pp. 17.

[8] uo. pp. 18.

[9] Szemben Bodor Ádámmal.

[10] Bodor Ádám. A részleg. Budapest: Magvető. 2006, pp. 5.

[11] Például: Nem szereti az egyik fajta likőrt sem, mégis vesz mind a két fajtából.

[12] A novellában például nyoma sincs annak a fajta roncsolt beszédmódnak, ami a filmben megjelenik.

[13] Gelencsér Gábor: Tönkrement életek indulója (Gothár Péter). Budapest: Osiris Kiadó, 2004. pp. 191-192.

[14] Meghatározó tárgyak: csizma, szappan, könyv, szöveg, likőr.

[15] Bodor Ádám: A részleg. Budapest: Magvető, 2006. pp. 7.

[16] A képek a Woyczek (Szász János, 1993) világát idézik, majd ahogy haladunk előre, a Stalker (Andrej Tarkovszkij, 1979) misztikumát érezzük meg.

[17] Ellentmond ennek, hogy van egy konkrét politikai utalás a filmben. Az újság címlapja az, mely fent a részlegen ismét jelentőségét veszti, vagyis az újság hírértékének helyébe éghetőségének értéke lép.

[18] A részleget, ha mindezek el is törpülnek, három elem jelenlétével lehetne jellemezni: a kultúra csökevényes jelenléte, hozott anyagok megjelenése, illetve a hiányok, és az ehhez kapcsolódó állati lét.

[19] Gelencsér Gábor: Tönkrement életek indulója (Gothár Péter). Budapest: Osiris Kiadó, 2004. pp. 194.

[20] Bodor Ádám: A részleg. Budapest: Magvető, 2006. pp. 11.

[21] Kolozsi László: Zangezurban az idő (Bodor Ádám adaptációk). Filmvilág. (2007) no. 1.

[22] Bodor Ádám: A részleg. Budapest: Magvető, 2006. pp. 29.

[23] uo. pp. 33.

[24] uo. pp. 35.

[25] uo. pp. 11.

[26] Pieldner Judit: Az Adaptáció terepe. Gothár Péter/Bodor Ádám: A részleg In: Pethő Ágnes (ed.): Köztes képek. A filmelbeszélés színterei, Kolozsvár: Scientia Kiadó, 2003. pp. 285.

[27] uo. pp. 285.

[28] Gelencsér Gábor, Káoszkeringő. Budapest: Novella Könyvkiadó, 2006. pp. 132.

[29] Gelencsér Gábor, Káoszkeringő. Budapest: Novella Könyvkiadó, 2006. pp. 132.

[30] Pieldner Judit: Az Adaptáció terepe. Gothár Péter/Bodor Ádám: A részleg In: Pethő Ágnes (ed.): Köztes képek. A filmelbeszélés színterei, Kolozsvár: Scientia Kiadó, 2003. pp. 286.

[31] A kifejezést Krasznahorkai László Háború és háború című regényének főhősétől kölcsönöztem, aki végig a kivezető utat keresi a regény világában – és azon túl is.

[32] Kovács András Bálint, A film szerint a világ. Budapest: Palatinus, 2002. pp. 67.

[33] uo. pp. 71.

[34] Füzi Izabella, Török Ervin: Bevezetés az epikai szövegek és a narratív film elemzésébehttp://mmi.elte.hu/szabadbolcseszet/mediatar/vir/tankonyv/narracio/index04.html (utolsó letöltés dátuma: 2011-09-16)

[35] Bodor Ádám: A részleg. Budapest: Magvető, 2006. pp. 39.

[36] Kolozsi László: Zangezurban az idő (Bodor Ádám adaptációk). Filmvilág. (2007) no. 1.

Adatlap

Bodor Ádám 80

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments