Daenerys-TargaryenA Trónok harca az utóbbi évek egyik legnagyobb nézettségű, és ezáltal legnagyobb hatású sorozatává vált. És bár műfaja és története a „férfias”  sorozatok közé illeszkedne, a sokrétű, narratívára is hatással bíró női szereplők miatt mégis kilóg közülük.

Napjaink sorozatai és a feminizmus

Az 1990-es évek elejétől kezdve úgy tűnhet, hogy a feminista filmelmélet lendülete jelentősen alábbhagyott, hiszen a pszichoanalitikus és posztsrtukuralista elméletek után nem következett egy újabb, korszakalkotó irányzat. Ugyanakkor világszerte számos helyen vált a felsőoktatás megkerülhetetlen részévé: a filmművészeti szakokon a feminizmus, a főként angolszász területeken oktatott gender studies-on pedig a filmművészet vált megkerülhetetlen szegmensévé a tanulmányoknak. Laikusok számára azonban a „feminista” egy pejoratív szóvá vált, ami sokakból rögtön ellenérzéseket vált ki.

Hirdetés

És bár jelentős változás ment végbe a készülő filmek nőkhöz, női témákhoz való viszonyulását illetően, sőt az alkotók nemi eloszlását illetően is, még így is óriásinak számít a férfi túlsúly. Tartalmukat illetően rendelkezésünkre áll egy igen egyszerű, ám annál inkább reprezentatív módszer, a Bechdel-teszt, mely meglehetősen szerény módja annak, hogy a nők szerepkörét illetően kategorizáljunk filmeket. Mindössze pár szempont figyelembe vételével (1, hány nevén nevezett nő szerepel a filmben? 2, beszélgetnek-e egymással? 3, ha igen, miről beszélgetnek?) négy, jól elkülöníthető csoportot állapíthatunk meg, melyekre az utóbbi évek közismert, amerikai filmjei közül hozok példákat. Az első csoport filmjeiben kevesebb, mint kettő – megnevezett – nő szerepel (pl.: Mission Impossible – Titkos nemzet, Sicario – A bérgyilkos). A második csoportba olyan filmeket sorolunk, ahol van ugyan minimum két megnevezett nő, de nem kerülnek egymással semmiféle kapcsolatba, főként pedig nem beszélnek egymással (pl.: Big Short, 007 Spectre: A Fantom visszatér). A harmadik esetben a megnevezett nők legalább ketten vannak, és közöttük van olyan, akik beszélnek is egymással, azonban csak és kizárólag férfiakról (pl.: Robotzsaru, Végjáték). A negyedik, egyben a teszt szempontjából legpozitívabbnak számító kategóriában, a kettő, vagy több megnevezett nő közül vannak, akik beszélnek egymással, és nem csak férfiakról (pl.: Joy, Aljas nyolcas). Természetesen a teszt nem alkot esztétikai ítéletet, de nagyjából képet ad arról, mennyire vannak jelen a nők, a női problémák egyes filmekben.

A tévéképernyőre gyártott sorozatoknál látványosabb a fejlődés, itt ugyanis az ezredforduló környékétől jelentős, főként műfaji változások mentek végbe. Míg a kilencvenes évek végéig a sorozatok világát főként a háziasszonyoknak gyártott szappanoperák uralták, addig a kétezres évek elejétől a férfiak és nők számára egyaránt élvezhető, főként vígjáték- és krimisorozatok virágkora kezdődött meg. A kinyíló piac aztán mindenféle műfajt és témakört magába szippantott, a gyártók korábban sosem látott költségvetést biztosítottak egy-egy szériának, így manapság már kivitelezésben és tematikában is közel a mozifilmek színvonalára emelkedett a mozgókép ezen területe.

Némely kimondottan „férfiasként” emlegetett műfaj a nagyjátékfilmekkel szemben a tévé képernyőjén sokkal nagyobb sikereket ért el az elmúlt években. A horror zsánerét az American Horror Story újította meg úgy, hogy a középpontba aktív női karaktereket helyezett; a katonai-politikai pszichothriller zsánerében a Homeland – A belső ellenség tette ugyanezt, az altesti humorok privilégiumától pedig Amy Schumer fosztotta meg a férfiakat Inside Amy Schumer című sorozatával. Az egyik legizgalmasabb folyamatot azonban a Trónok harca indította el, ami a fantasy és a középkort idéző politikai csatározások világába viszi a nézőket. Egy olyan világba, ahol az eddigi valós és fikciós történetekben a nőknek aligha jutott több szerep a szoba sarkában elhelyezett dísztárgyénál.

A George R. R. Martin könyvsorozata alapján készült HBO-s széria azonban egy ilyen, kimondottan patriarchális elvek alapján felépülő világba helyez el részről részre, évadról évadra egyre több és egyre összetettebb, az eseményekre komoly és tudatos hatással bíró női karaktert. Az erős – vagy erősnek tűnő – nőket azonban nem hideg zuhanyként zúdította a nézőkre, hanem szépen kidolgozott folyamat eredményeként ismerhettük meg őket. Az első évad elején még a hagyományos női szerepek képviselőiként találkozhattunk velük, hogy aztán az események hatására először kiszakadjanak a rájuk ruházott szerepkörből, majd ők maguk váljanak a cselekmény mozgatórugóivá.

A „tárgy” öntudatra ébredése

A Trónok harca történetének kezdetekor két olyan női kulcsfigurát is megismerhetünk, akik a nővé érés határán vannak, és akiknek (főként férfiakból álló) környezetük nem szán egyéb szerepet, mint érdekházasságba kényszerítve őket saját politikai, hatalmi helyzetük megerősítését. A két szereplő Daenerys Targaryen (Emilia Clarke) és Sansa Stark (Sophie Turner). Bár élethelyzetük alapvetően merőben másnak tűnik, az, ahogyan az őket körülvevő férfiak felhasználják őket, sok mindenben hasonlít, mégis különböző módon és különböző tempóban reagálnak az eseményekre.

daenerys_viserys_game_of_thrones

Daeneryst saját bátyja, Viserys szánja a vad törzs vezérének Khal Drogonak feleségként, csupán azért, hogy cserébe megkapja a khal haderejét, és így visszaszerezhesse a Hét Királyság feletti uralmat, melytől apját megfosztották. A regényben tizenhárom, sorozatban azonban tizenhat évesre „öregített” lányt egy esetlen gyerekként pillantjuk meg. Nem határozott, nem ellenkezik, csupán bátyja trónszerzési álmait szolgálja. A Targaryenek elméletileg a fikciós világ fejlett, akár felvilágosultnak is mondható részéről származnak, ahol ugyan a patriarchális rend az uralkodó, de a nőket (természetesen a prostituáltakat leszámítva) valamiféle csekély tisztelet övezi, ezzel szemben a khalasaar a ved nomád törzs sztereotípiáját testesíti meg, ahol a nők nem többek a kutyáknál, ahol a hatalom jele, ha minél több nőt erőszakolnak meg. Ebből a finom, úrinak mondható világból adják el a brutális körülmények közé a már szülésre alkalmas Daeneryst. Döntési joga és önálló cselekedetei egyaránt nincsenek, csak szaporodási és esztétikai funkcióval ellátott teste. Ezt viszont Viserys nem csak a leendő férj, hanem önmaga örömére is előtérbe helyezi. „Húzd ki magad! Hadd lássák, hogy már asszonyi formád van!” –mondja neki, miközben lebontja róla a ruhát és elkezdi a mellét simogatni. Daenerys pedig szótlanul és mozdulatlanul tűri ezt, látszik, hogy nem először kerül sor efféle közeledésre.  Ugyanilyen belenyugvással kezeli Viserys azon kijelentését is, miszerint: „Hazamegyünk. Egy egész hadsereggel. Khal Drogo hadseregével. Ha ezért az egész khalasaar veled akar hálni, mind a negyvenezer ember és a lovaik is, hát, megkapják.” Az esküvőre és az azt követő nászéjszakára már a széria nyitóepizódjában sor kerül, ahol könnyek és megaláztatások között veszíti el szüzességét.

Esetében a fordulópont akkor jön el, mikor szolgálólányai szexuális fortélyokat és a férje által beszélt dothraki nyelvet kezdenek tanítani neki. Daenerys, aki eddig egy csupán a férfiak számára használatos tárgyként tekintett önmagára, felismeri, hogy testét a saját céljai eléréséhez is felhasználhatja, még ha ezek a célok nem is túl nagyravágyóak. Azáltal, hogy megtanulja, miként okozhat másfajta szexuális örömöket is férjének – s közben önmagának is –, új utak nyílnak meg előtte. Előbb testével, majd a nyelvtanulásnak köszönhetően személyiségével is változtatni tud házasságán, férjéből és annak népéből meglepő tiszteletet vált ki.

Daenerys az első évad végére öntudatos feleséggé és anyává válik, aki a testvére által képviselt álszent társadalmi berendezkedést maga mögött hagyta. Az évad végi események, Drogo és meg nem született gyermeke halála, a khalasaar elvesztése és a sárkányok születése azonban új irányt ad személyiségének. Ekkor hozza meg az első, uralkodóhoz méltó fontos döntéseit, és a „Sárkányok anyjaként” megindítja saját hódító hadjáratát. Az ezt követő szerepkörre azonban később térek vissza.

Sansa Starkot hasonló kiinduló helyzetben ismerjük meg, családja megegyezik a királlyal, hogy fiához adják feleségül, így a Starkok megerősítik az uralkodó család helyzetét Északon. Csakhogy ebben a helyzetben Sansa családja – a sorozatban egyedülálló módon – jó értékrenddel, normális családon belüli viszonyokkal és kedves családtagokkal rendelkezik, ahol a lányok akaratát ugyanúgy szem előtt tartják. És Sansa történetesen nagyon is szeretne a szerinte jóképű és kedves Jeoffrey felesége lenni. Ám Jeoffrey a felületes látszattal ellentétben, cseppet sem kedves, mindenkit, de főként a nőket (köztük saját anyját is) semmibe vevő, sőt, élvezettel bántalmazó, megalomániás gyerek. Mire ezt azonban Sansa felismeri, már nem tud visszakozni.

Sansa-Stark_game_of_thrones

Jeoffrey végül egy másik, kecsegtetőbb érdekházasság miatt végül nem veszi feleségül Sansát, de így is éveken keresztül terrorizálja, és „torzszülött” unokabátyjához, Tyrionhoz kényszeríti. Sansa itt még mindig csak sodródik az árral, egyetlen olyan cselekedete sincs, amit saját döntése alapján vinne véghez, ellenben fizikai és lelki bántalmazások és megszégyenítések végtelen sorozatát éli át egészen addig, míg pont az olyannyira megalázónak tűnő, kirendelt férj kedvességgel és tisztelettel nem fordul felé. Tyrion ugyanis határozottan kijelenti, hogy egy ujjal sem fog hozzányúlni egészen addig, míg azt Sansa nem akarja. Ez az első, ahol a lány valós döntéshelyzetbe kerül, és bár mindössze annyit kell tennie, hogy nem tesz semmit, mégis most először tűnik úgy, hogy van választása. Később, mikor a király halála miatt menekülnie kell, sokáig újra csak az események sodrásába került, tehetetlen naivaként látjuk. Így kerül egy újabb, rákényszerített érdekházasság eredményeként a bántalmazó Ramsey Bolton fogságába. Igen, szó szerint fogságába, újdonsült férje ugyanis bezárva tartja őt, valószínűleg mindössze utódnemzési céljai beteljesüléséig hagyja életben, közösüléseik pedig végtelenül erőszakosak. Ez a sorozatos bántalmazás az, ami végül cselekvésre sarkallja Sansát. Mindez azonban már az ötödik évad végén történik. Míg Daenerys, az amúgy elnyomó környezetből származó nő rövid idő leforgása alatt határozott és öntudatos vezetővé lépett elő, Sansának, az idilli családból származó naivának évekbe telik, míg a fennálló rendszer ellen fel tudott lépni, és háta mögött tudta hagyni a tárgyiasított szerepkört.

A nőiség mint hatalom és a férfiak kritikája

A széria két másik, egymásra szintén hasonlító utat bejáró női szereplője Cersei Lannister (Lena Headey) és Margaery Tyrell (Natalie Dormer). Esetükben a hagyományos női szerepek felöltése nem a környezetük, hanem saját céljaik elérését szolgálják, ez a cél ráadásul mind a két esetben ugyanaz: a Hét Királyság királynőjévé válni. Míg Cersei ezt a pozíciót már magáénak tudhatja, és uralkodását a régens anyakirálynőként próbálja fenntartani, addig Margaery még csak készül rá: sorban hozzámegy az összes, éppen jogosnak tartott királyhoz, így Cersei fiához (fiaihoz) is. Az ő lépéseik azonban megfontoltak, saját maguk próbálják irányítani sorsukat.

Cersei

Cersei a széria elején már rég megkeseredett saját házasságában, gyermekei valójában nem a királytól, hanem szerelmétől – egyben bátyjától – származnak. Azáltal, hogy már szült két fiút (meg egy lányt is, de ez ugye nem olyan fontos…), alapvetően funkcióját vesztett embernek számít egy olyan társadalomban, ahol a nőnek addig van értéke, míg reprodukciós feladatait ellátja. Cersei azonban okos és tanult, ráadásul gátlástalan és ravasz. A politikai intrikák közepette eltöltött évek alatt sok mindent megtanult a világ, s főként a politika működéséről, így már ő maga is irányíthatja a szálakat. Azaz irányíthatná, ha nőként is adnának a szavára, csakhogy ezt sem apja, sem a királyi tanács többi tagja nem igazán teszi meg.  Mikor apját kérdőre vonja, hogy miért nem bízik benne, miért nem ad enged neki nagyobb teret, az így válaszol: „Nem bízom benned, mert asszony vagy. Nem bízom benned, mert koránt sem vagy olyan okos, mint hiszed.” Számára tehát a hatalom egyetlen kulcsa egyértelműen az anyaság marad, így gyermekei származását titkolva kapaszkodik minden áron a trónba: ehhez pedig semmitől sem riad vissza, legyen szó hazugságról, erőszakról, vagy gyilkosságtól.

Ezt a hatalmat fenyegeti Margaery jelenléte. Az ő eszköze azonban még a potenciális anyaság, és az előtérbe helyezett testiség. Öltözködése és viselkedése a nőiséget hangsúlyozza. Ruházata sokat mutat formáiból, férjeit pedig az odaadó, szexuálisan túlfűtött nő képével csábítja el. Első férje, Renly azonban homoszexuális, így rá az efféle praktikák nincsenek hatással. Jeoffrey-ra, a második férjre ugyan már hatással van valamilyen mértékben, neki azonban a szadista hajlamai jelentenek fenyegetést a nőre nézve. Harmadik férje, Tommen még szinte gyerek, mikor a trónra kerül, így őt a legegyszerűbb irányítania, amit könnyedén meg is tesz. A szexualitással és színlelt szerelemmel őrá gyakorolt hatása olyan mértékű, hogy még anyjánál is nagyobb szerepet tud betölteni a fiú életében.

red_priestess_melisandrejpg

Van azonban a Trónok harcában egy harmadik szereplő is, aki a nőiség előtérbe helyezésével irányít, ám egy az eddigieknél sokkal veszélyesebb és hatásosabb módon: a vallási fanatizmussal vegyítve azt. A Vörös Papnő, azaz Melisandre a testiség hatalmát pillanatig sem kendőzve, szexuálisan is közelít a férfiakhoz, ha az hosszú távon a saját, illetve a Fény Urának érdekeit szolgálja. Esetében az egyes aktusoknak mindig szertartásos jellege van, és minden alkalommal csak a hite szerinti szent cél érdekében teszi azt, akkor viszont gátlástalanul. Az, hogy Melisandre saját szexualitásának mekkora jelentőséget tulajdonít, a hatodik évad első epizódjnak végén válik igazán egyértelműé, mikor végre meglátjuk valódi külsejét: a gyönyörű, fiatal nő szobájának magányában öreg, szinte már a halál küszöbén álló vénasszonnyá változik.

Maszkulinizáció

A Trónok harca világában (is) a nőknek és a férfiaknak jól körülhatárolható szerepköreik vannak. De míg a férfiak esetében több ilyet találhatunk, addig a nők lényegében két módon képzelhetik el életüket: feleség-és anyaszerepben, vagy prostituáltként. Mindazok, akik ezekben a szerepekben nem találják meg önmagukat, a társadalom kirekesztettjeivé válnak, eltekintve egy-két olyan példától, amikor férfi szerepeket kezdenek magukra ölteni. A sorozatban két olyan nőt ismerhetünk meg, akik ez utóbbit választják.

Egyikük Arya Stark (Maisie Williams), aki a széria elején még pusztán egy 11 éves kislány, aki nem szereti az úri hölgyeknek előírt feladatokat és szórakozási lehetőségeket. Nem szereti a hímzőórákat, ellenben szívesen kardozik és íjazik bátyjaival. Nem a lányoknak szánt énekek, hanem a kalandok megélése érdekli. Családja több-kevesebb lelkesedéssel pedig teret enged efféle vágyainak. Mikor apját lefejezik, ő pedig menekülni kényszerül, a számára addig is szimpatikusnak bizonyuló, most azonban a túlélést jelentő, fiúknak való ruhákat ölti magára. A ruhákkal együtt a férfiak világába is egyre jobban beleszokik, a gyilkosság nem csak kényszerű cselekedet már a számára, hanem olyan dolog, ami után vágyakozik. A bosszú élteti, és hiába cseperedik az évadok során nővé, a szexualitás hidegen hagyja. Sem szerelem, sem testiség nem lesz rá hatással. Ahhoz viszont, hogy a külvilág se nőként kezelje, külső megjelenésében sem szabad soha nőiességét hangsúlyoznia.

Brienne Tarth olyan, mintha csak Aryát látnánk felnőtt korában. A nőiességét titkoló, csaknem szégyellő, cseppet sem attraktív nő saját elmondása alapján gyermekkorában nagyon is hasonlított Aryára. Őt sem a lányos programok és a leendő udvarlók érdekelték, hanem a harc, a lovagi tornák, de nem nézőként, hanem résztvevőként. Apja, mikor felismerte, hogy lánya hajthatatlan e kérdésben, engedett neki. Így Brienne-ből lovag lett. Legalábbis valami ahhoz nagyon hasonló, hiszen nőként ezt a címet nem szerezhette meg, Renly azonban királyi testőrségébe fogadta őt. Brienne a becsületesség és a hűség élő szobraként védemezi mindazokat, akiknek hűséget esküdött, ehhez teljesen lemondva nőiségéről. Esetében azonban sejthető, hogy a férfiak és a szex nem hagyja teljesen hidegen: korábban valószínűleg szerelmes volt Renlybe, de mivel ő a férfiakhoz vonzódott, még egy előnyösebb külsővel sem lehetett volna esélye. Környezete nem igazán tudja kezelni Brienne jelenlétét. Még a megfelelő megszólítást sem sikerül megtalálniuk, hiszen a „Lady” olyannyira nem illik sem megjelenésére sem személyiségére, a „Sir” pedig nyilvánvaló sértés.

brienne_terth_game_of_thronesŐk ketten azok, akik a férfiak uralta világban önmaguk megtagadása nélkül próbálnak érvényesülni, és úgy tűnik, hogy a szexualitásról és a kényszerű társadalmi nemekről való lemondás, a konkrét maszkulinizáció az, ami járható útnak bizonyul, ám ez valljuk be, ha a férfiak világában egy nőnek is férfivá kell válnia az életben maradáshoz, az nem egy lelkesen üdvözlendő példa.

A fehér megmentő

És itt térünk vissza Daenerys Targaryen karakteréhez, aki a kezdeti, ártatlan naiva karakteréből a Sárkányok Anyjává, Khaleesivé, rabszolgák felszabadítójává és trónra érdemes uralkodóvá vált. Csakhogy érheti egy nagyon is jogos kritika Khaleesi karakterét: ez pedig a white savior, azaz a fehér megmentő narratívának a megtestesítése. Ezt a kifejezést azokra a filmekre szokás használni, ahol a fehér, lehetőleg férfi szereplő felszabadít egy színes bőrű  társadalmat az elnyomás alól, azonban ez a felszabadítás csak egy jobb minőségű szolgasorsot vagy elnyomást jelent. Daenerys esetében ez a narratíva a harmadik évadban játszódott le, ahol rengeteg, színes bőrű rabszolgát szabadított fel, és saját ideológiájának és értékrendjének megfelelően kezdte el irányítani a várost. Csakhogy Daenerys egy teljesen más kultúrából, másik civilizációból érkezett ide, így szándékai bármennyire is nemesnek tűnnek, cselekedetei nem többek hódításnál. A legutóbbi évadban ennek már a valóban negatív következményeit is láthattuk: a Hárpiai fiai egyfajta terrorszervezetként kezdtek el munkálkodni a „felszabadító anya” ellen.

A fehér megmentő jelenség megjelenése azért olyan problémás, mert Daenerys válhatna az elnyomás elleni küzdelem és az egyenjogúság (legyen az nemi vagy bőrszín szerinti) jelképévé, nem csak a sorozat világán belül, de a Trónok harca kultikusságát tekintve a hétköznapi életben is.

Az HBO saját gyártású sorozatának 6. évada 2016. április 25-től lesz látható. Az első rész regisztráció nélkül megtekinthető az HBO GO-n.

Adatlap

A nőiség mint funkció és diszfunkció a Trónok harcában

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments