Nincs kategorizálva

Andrzej Wajda lengyel rendező attól tart, hogy új filmjével többeket magára haragíthat

Andrzej Wajda lengyel filmrendező attól tart, hogy Lech Walesa életéről szóló új játékfilmjével többeket magára haragíthat – írta hétfőn a lengyel állami rádió hírportálja.

A 85 éves világhírű rendező tavaly ősszel kezdett forgatni Janusz Glowacki író forgatókönyve alapján. Elismeri, hogy igen kemény fába vágta fejszéjét, mert élő embereket ábrázolni nem könnyű feladat. Annál is inkább, hogy a független Szolidaritás szakszervezet alapítójáról és későbbi lengyel államfőről van szó, akinek megítélése Lengyelországban nem egyértelmű.

Wajda azt is kiemelte, hogy “az elbeszélés hősei… ahányan vannak, annyiképpen emlékeznek a történtekre”, és mindegyikőjük saját nézőpontját forszírozza, hogy az általa részletezett események kerüljenek a vászonra.

A rendező dicsérte stábját, valamint a címszereplőt és feleségét alakító Robert Wieckiewiczt és Agnieszka Grochowskát, akik szerinte ezekben a szerepekben tudnak igazán kibontakozni.

A forgatásról elmondta, hogy nagyon intenzíven dolgoznak: a film kétharmada már elkészült, de még másfél hónapig forgatnak. A vágás során a színészek által megelevenített történelmi eseményeket a korabeli dokumentumfilmek részleteivel vegyítik, és ezzel reményei szerint őszig megbirkóznak, így legkésőbb az év végéig be is mutatják a produkciót.

Wajda először foglalkozik kimondottan az egykori villanyszerelőből lett Nobel-díjas politikus életével, míg a Szolidaritásnak már korábban is szentelt filmet: az 1981. évi cannes-i fesztivál Aranypálmájával díjazott Vasember című alkotásában az igazi Walesa is feltűnt saját szerepében.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com