Blake Crouch: Az utolsó város (Wayward Pines-trilógia 3.)A Wayward Pines-trilógiát záró Az utolsó város az a kötet, amit az előző rész zárlatának feszültsége miatt mindenki el fog olvasni, hogy aztán mindenki egy emberként csalódjon benne. Ennek ellenére is érdemes azonban végigrágnunk magunk rajta.

Lehetetlen lenne egy trilógia záródarabjáról úgy írni, hogy közben fény ne derüljön néhány korábbi történetelemre, így ha még nem élted át az első két rész izgalmait, vagy azok, vagy az azokról írt cikkeink (itt és itt) elolvasása után térj vissza!

Hirdetés

Mit tehet egy kisvárosnyi túlélő – akik feltehetően az utolsó embercsoport a földön –, ha önkéntes istenük cserben hagyja őket? David Pilcher ugyanis hajthatatlan: az előző rész végén kinyitott kaput nem hajlandó visszacsukni, így a község lakói magukra maradnak áram, élelem és persze védelem nélkül. Így válik a „földi paradicsomnak” gúnyolt, diktatórikus elnyomásra berendezkedett, ám kétségkívül biztonságos városkából a rettegés valóban pokoli színhelye, amiben főszerep jut a tárt kapun kisvártatva beözönlő bestéknek is.

Nem elég tehát, hogy Wayward Pines lakosainak meg kell birkózniuk az igazság megismerése okozta döbbenettel, ezzel egy időben rögtön az életüket is menteniük kell, ha nem akarják élő vacsoraként végezni. Ebből a szituációból – tekintettel a körülményekre – könnyedén ki lehetett volna hozni egy lélektani drámától túlfűtött „gyengébbek veszélyben”, vagy akár „ember embernek farkasa” típusú thrillert is, de mindenesetre sokkal többet egy szimpla üldöző vs. üldözött történetnél, ami végül kikerekedett belőle.

Wayward Pines

És hogy mi marad a regényből, ha a fenti tényen túltesszük magunkat? Rövid, az elbeszélést szaggatottá és egyben zaklatottá tevő fejezetek, melyek között helyet kaptak az első részben már jól bevált, múltra történő visszatekintések is. Csakhogy amíg a trilógia kezdődarabjában ezek a flashbackek főhősünk, Ethan belső motivációit és a történtek árnyaltságához szükséges múltját tárták fel, addig itt elsősorban Wayward Pines alapításának hátterébe, az építők és az ő elképzeléseik részleteibe nyerünk bepillantást. Na meg a nem is olyan távoli múltba, amikor Ethan még nem, szeretett felesége, fia és egy új családfő viszont már a városkában éltek…

Blake Crouch: Az utolsó város (Wayward Pines-trilógia 3.)A cselekmény tehát változatos, és apróbb izgalmak is akadnak, legyen szó akár szerelmi drámáról, akár az évek múltán a külvilágból visszatérő felderítő óriási híréről, vagy akár a túlélésért vívott élethalálharcról, az összkép mégis meglehetősen monoton. Ráadásul az „újítások” sem túl jól sültek el. Gondolok itt például a fejezetcímekre, melyek az eddigi részekben csak egyszerű számok voltak, most azonban annak a szereplőnek a nevét viselik, aki az adott néhány oldal főszereplője lesz. Ennek talán lenne is értelme, ha Crouch meg merné lépni az állandó nézőpontváltásokkal járó E/1-es elbeszélésmód alkalmazását, ennek hiányában azonban a (meglehetősen redundáns) címek csupán a fejezetek első mondatainak helyettesítőivé válnak.

A szájbarágós ritmusban hangsúlyozott Isten-párhuzam a „paradicsomban” magukra hagyott emberekről szintén kicsit túl lett írva – valószínűleg már először is értette mindenki –, de kétségkívül helytálló. Ezen gyenge pontok ellenére azonban mégis érdemes elolvasni Az utolsó várost, és nem pusztán azért, hogy befejezettnek tekinthessük a trilógiát, hanem azért is, mert a zárlata maga a tökély. Ennél jobban valószínűleg nem lehetett volna lezárni és mégis nyitva hagyni egy biztos halállal szembenéző közösség történetét, ami ezzel teljessé vált, mégis – „ha a szükség úgy kívánja” – folytatható maradt.

Adatlap

Blake Crouch: Az utolsó város (Wayward Pines-trilógia 3.)
Agave, 2015

Fordította: Makai Péter Kristóf

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments