Magazin Papírfény

A felszín pokla – Bret Easton Ellis: Amerikai psycho

 

Milyen márkájú a ruhád? Hol ebédelsz? Melyik étteremben ebédelt Donald Trump? Hol dolgozol? Mennyit keresel? Van nálad kokain? Láttad-e a mai Patty Winters show-t?

Patrick Bateman első pillantásra irigylésre méltó fiatalembernek tűnhet sokak számára. Gazdag, sikeres, népszerű – és mindezért tulajdonképpen semmit nem kell tennie. Ráadásul jóképű. Élete korlátait az elit öltözködési szabályok, az elit éttermek aktuális értékelése és a videókazetták kölcsönzési ideje adják. Mindez ott kezd elgondolkodtatóvá válni, amikor kiderül, hogy kereteit is. Patrick napjait felszínes, ám módfelett költséges ismétlődések töltik ki. Az unalom pedig szépen lassan lemarja a védőburkot a férfi erőszakos ösztöneiről, hogy azután sokkolóan brutális gyilkosságokkal törje meg a monotóniát.

Bret Easton Ellis minden idők egyik legperverzebb gyilkossági jeleneteit felvonultató regényét tette le az asztalra, ami már megjelenése előtt hatalmas port kavart. Sokan tiltakoztak az oldalakon megjelenő gyomorforgató vérfürdő ellen. Mint tudjuk, ennél hatásosabb reklám nem igazán kell ilyen esetben. Ez a regény azonban sokkal több, mint szimpla botránykönyv. 

Az Amerikai Psycho a yuppie kultúra mesterien felépített kritikája, az üres felszínesség ellen benyújtott vérben úszó vádirat, ami joggal emelkedett kultstátuszba.

Az olvasó Patrick szemén keresztül nyer bepillantást ebbe a sajátos szabályok szerint működő, zárt világba. Könyörtelenül ismétlődő párbeszédek és rituálék rajzolják fel a yuppi-réteg tagjai számára előírt értékrendet. Légy gazdag, sikeres (ez legtöbbjük számára alanyi jogon adott) viseld a legmenőbb ruhákat, járj a legmenőbb éttermekbe. Semmi más nem számít.Tényleg semmi más. Ennek következménye, hogy az egyik yuppie olyan, mint a másik. A nők mind szőke, nagymellű modellszépségek rendszerint Krizia vagy Gucci ruhában. A férfiak közül szinte mindenki Oliver Peoples szemüveget hord és Armani vagy Ralf Lauren  öltönyt, hozzá illő inggel és persze Bill Blass nyakkendővel. Na és persze mindenkinek tökéletes a frizurája. Gyakran ők maguk sem tudják megkülönböztetni egymást, de ezt nem is veszik rossz néven. Az identitások itt magától értetődően felcserélhetőek. Ellenben, ha valaki olyan mellényt visel, ami nem takarja a derékvonalat, az rögtön feltűnik mindenkinek.

„Könyörtelenül ismétlődő párbeszédek és rituálék rajzolják fel a yuppi-réteg tagjai számára előírt értékrendet.”

A második harmad közelebbről mutatja be Patrick hétköznapjait. A korábban felsorolt tevékenységek kiegészülnek párkapcsolatának és szexuális életének részleteivel. Evelynnel való kapcsolata az előzetes várakozásoknak megfelelően tökéletesen üres és semmitmondó, ám egyikük sem számít semmi másra. Gazdagok, szépek, sikeresek  –  ez elég kell, hogy legyen. A szexualitás hasonlóan meglepetésektől mentes Patrick számára, mint minden, ami az ebben a részben már megmutatkozó szadista kedvtelésein innen van.

Utóbbi tekintetében Ellis beleadott mindent. A perverzitás és a kegyetlenség legszélső határait éri el a regény. Nem is könnyű olvasni. Az, hogy a főszereplő szalaggal átkötött vaginákat tart a szekrényében egy jól sikerült este mementójául, a könnyed epizódok közé tartozik.A yuppiekkal szemben az üres bögrét rázogató nyomor világa áll. Ellis folyamatosan szembesíti főszereplőjét és munkatársait létük visszataszító ellentmondásaival. Érthető módon ők maguk is viszolyognak egy-egy konkrét találkozástól. Ilyen alkalmakkor gúnyos, pitiáner tréfákat eszelnek ki a kéregetők kárára, de igazából ebben a kontextusban létezésük maga is merő gúny. Miközben körülöttük a csapból is a nagysikerű Les Miserables musical folyik.

Patrick őrülete az idő előrehaladtával eljut arra a szintre, aminek már fel kellene tűnnie környezete számára. Érzékelése elbizonytalanodik, és sokszor minimális önkontrollra is képtelenné válik. Permanens beismerő vallomásokat tesz, de senki nem figyel arra, hogy mit mond. A lezárás végül két értelmezési lehetőség között hagyja a az olvasót. Az egyik szerint elkövette a gyilkosságokat. A másik szerint azok csupán egy bomlott elme lázálmai. Ám mindez, figyelembe véve a regény jól artikulált célkitűzéseit, lényegtelen is.

Az Amerikai Psycho minden idők egyik (ha nem a) legkegyetlenebb könyve, amit időnként le kell tenni olvasás közben. Ezt a felsrófolt brutalitást nem könnyű elviselni. Ám megéri végiggázolni a vérfürdőkön (bár az érzékenyebb lelkűeknek nem feltétlen ajánlom), mert ez a félelmetesen precízen felépített regény egyben minden idők egyik leghatásosabb társadalomkritikája is. A felvonultatott perverzió pedig távol áll az öncélúságtól.Amerikai psycho

A regényt Mary Harron vitte vászonra – felemás sikerrel. Habár számos érv szól amellett, hogy miért kiáltott az Amerikai Psycho megfilmesítésért (intertextualitás, ismétlések, maga a vizsgált társadalmi réteg látszatba vetett hite). A másik oldalon a brutalitás filmre dolgozhatatlan volta és az ismétlődések jellege állt. A kompromisszum Christian Bale parádés alakításával együtt is hagy kívánnivalókat maga után. Ám még így is a sikerültebb Ellis adaptációk közé tartozik.

[author_bio author=”mlinarik.mariann”]

Mlinárik Mariann

Mlinárik Mariann az ELTE-n szerzett MA diplomát filmelmélet és filmtörténet, illetve történelem szakokon. Érdekli a streaming platformok világa. Szívesen készít interjúkat. Szabadidejében fotózik, néhány képe az oldalon is látható.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com