Magazin Papírfény

Bűnbeesés – Georges Simenon: A londoni férfi

simenon_a_londoni_ferfiSokan sokféleképpen sok szempontból magasztalták már Tarr Béla munkásságát. A magam részéről most azért adnék „plusz öt pontot” a magyar rendezőnek, mert A londoni férfi mozgóképes adaptációjával felismertette velem, hogy Georges Simenon nevéhez nem csupán a hullámzó színvonalú Maigret-szériát lehet kötni. Nagy kár lett volna kihagyni a dieppe-i váltóőr bűnbeesésének borúsan humanista történetét.

A rend kedvéért már cikkem legelején feljegyzem, hogy Georges Simenon írói pályafutása során közel félezer művel koptatta el pennáját, a tetemes mennyiségnek pedig csupán negyedét teszik ki Maigret felügyelő nyomozásai. Felismerésemmel tehát nemhogy a spanyolviaszt nem találtam fel, de a mogorvább olvasók előtt még tájékozatlannak is tűnhetek. Így vagy úgy, de tény, hogy Tarr Béla feldolgozásának nemzetközi sikere komolyan hozzájárult az 1934-ben született kisregény reneszánszához. S a Filmtekercsnél is azért láthat napvilágot ez a cikk, mert könyves rovatunk célkitűzése szerint igyekszünk minél több olyan irodalmi alkotást bemutatni, amelyből készült mozgóképes adaptáció. A Maigret-sokadalom árnyékába vesző lélektani krimit pedig vétek lett volna kihagyni a Papírfény-kollekcióból, pláne, hogy egy-két frissiben megjelent Simenon-kötetet (Az özvegy, Maigret és az éjszaka örömei) már fel is dolgoztunk.

S hogy miért is tartom én páratlan műalkotásnak Georges Simenon kisregényét? Talán mert pofonegyszerű történetét hihetetlen mélységekkel tudta felruházni a belga író. Sőt nem talán, ezért. Mert a thriller-szerető nagyközönség bizony már számtalanszor találkozhatott az alapszituációval is: az ártatlan kisember akaratlanul szemtanúja lesz egy olyan gyilkosságnak, amelynek indítékául szolgáló eszköz – jelen esetben pénz – természetesen nála köt ki. Simenon azonban túl tudott lépni a sablonos kiindulóponton; bár a táskányi vagyon utáni hajszát, mint feszültségforrást nem iktatja ki a cselekményből, figyelmét azonban fokozottan a főhős érzelmi reakcióira, illetve morális döntéseire irányítja. A lélektani mélységet pedig a leleményes helyszínválasztás, valamint a bűnbeesett főhős önmarcangolásának intim megragadása szavatolja.

A londoni férfi a La Manche csatorna partján fekvő francia kikötővárosban, Dieppe-ben játszódik. Központi helyszíne egy aprócska vasúti megállóhely, ahová tulajdonképpen csak visszatolatnak a vonatok, hogy aztán néhány hajóutas érkezéséhez igazodva visszatérhessenek a belvárosba, vagy éppen tovazakatoljanak Franciaország belsejébe. Szimbolikus értelemben két világ határán állunk – gondolhatunk a tenger és a szárazföld találkozására, az angol és a francia szomszédságra, vagy éppen a megálló átmenetiségére; a–z anyagi jólét reményéhez jutó váltóőr pedig ugyancsak egy határvonal felett áll bőrönddel a kezében. A főhősnek el kell döntenie, hogy a pénz megtartásával, illetve visszaszolgáltatásával a moralitás melyik oldalán is horgonyzik le.  londoniferfiMaloinnak nincs könnyű dolga. Míg a váltóőrök kivilágított fülkéjéből a köd és a sötétség ellenére mindig mindent tisztán látott, addig a busás haszon lehetősége most megbénítja elméjét. Simenon a főhősön eluralkodó szellemi, erkölcsi zavart precíz részletességgel bontja ki. Hol a félelem, hol a hatalombirtoklás, hol a lelkiismeret-furdalás gyűri le a váltóőrt. De a szerző szívszorítóan árnyalja a figurát azzal is, hogy megmutatja, pozitív célokra lehetne felhasználni a gengszterlátta pénzköteget – Maloin konkrétan fel is szabadítja a hentesüzlet véres-mócsingos padlóját súroló lányát. Magyarán hiába látjuk, érezzük, hogy a főszereplő a táska elrejtésével, az információk visszatartásával és számos hazugsággal bűnt követ el, Simenon kelepcét állít az olvasónak, s szimpátiát ébreszt a munkásember iránt. Ezért is válhat katartikussá Maloin végzetszerű összeroppanása.

De Simenon magát a bűnt is sajátosan értelmezi. A bonyodalmat okozó gyilkosság végtelenül egyszerűnek hat, a kávéházi prostitúció a kikötői élet szerves része, a címszereplő gyilkos pedig közel sem tűnik veszedelmesnek. Dieppe utcaköveiről nem lehet lemosni a hányattatott sorsú lakosok mocskát, nyomorukból fakadóan beleragadtak ők már végleg – ezért is hat oly természetesnek a bűnbeesés. Jóllehet a bűnügyi történetekben gyakorta démonizálják az antagonistát, A londoni férfiban éppen az ellenkezője történik. A krimiíró dörzsölt ötlettől vezérelve tükör-figurákként tekint a bőröndért viaskodó karakterekre. Maloin francia, a londoni férfi értelemszerűen brit; mindketten a La Manche mellett laknak, csak éppen más-más oldalon; családi helyzetük hasonló; s valószínűsíthetően a címszereplő is épp olyan észrevétlen végzetszerűséggel esett  a legsúlyosabb bűnbe, ahogy a becsvágyó bakter. Mert bajba keveredni könnyű, csupán a helyes utat megtalálni viszontagságos. Pláne, ha kisemberek vagyunk. Láthatjuk ezt a kisregény és a mozgóképes adaptáció eltérő végkifejleteiben is: mert Simenon van annyira humanista, hogy – ha a törvény előtt nem is, de – felmentse hősét, a mi Tarr Bélánk viszont nem kegyelmez neki.

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com