A filmes szokások generációs kérdések is lehetnek – ez jutott eszembe elsősorban a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet új kiadványának olvasásakor. A mesterek szava címmel színházi és filmes füveskönyv jött létre a híres gondolkodók és rendezők szavaiból válogatva.
Örök és megkerülhetetlen dilemma eldönteni, hogy a ma „bezzeg régen” oldschool fanyalgása valóban megállja-e a helyét, és ami ma a filmművészet csődjének tűnik, talán éppen az lesz a jövő etalonja, a filmvilág új követendő képe. Az annak előtte lévő, a ma dícsért fénykor pedig a jövő meg nem értett, már-már feledésbe hajló, muzeális korszaka.
Ilyen és ehhez hasonló filmgenerációs kérdések jutottak eszembe a Bicskei Zoltán szerkesztette kötet lapozása közben. A régi, a mi generációnk nagy részének gyakran már múzeumba zárt, filmtörténeti alapozóként értelmezendő alakjai volnának a filmnek mint művészetnek egyetlen eredeti hordozói? És tényleg csupán elveszett nemzedék, a filmről már mit sem sejtő emberek halmaza a Kuroszava, Fellini, Orson Welles, Bresson vagy éppen Szőts István után születettek és alkotók? Tényleg a szakadék felé fut a filmművészet?
Mai korunkat – és egyes rendezők hozzászólásai szerint az elmúlt évtizedekét is – tényleg elözönli a képi szemét, ez nem vitás. Ma a film nem a képi kifejezés, a színekben, fényekben és mozgásban előadott világkép, hanem a mindenkit elözönlő információáramlás eszköze. A világméretű marketing- és reklámkampányok legfőbb és leghatékonyabb eszköze.
A vészharangot újból meghúzhatjuk, jelentem meg is tettem. De valahol mégis csak megnyugtató, hogy a pánik nem most kezdődött, hanem már évtizedekkel ezelőtt. Talán mikor ezen sorok írója és alkotói még meg sem születtek. Lehet, mégsincs gond? Lehet, az anyag nem vész el, csak átalakul.
A mesterek szava (szerk.: Bicskei Zoltán)
Szemelvények a valódi filmről/színházról
Vajdasági Magyar Művelődési Intézet, Zenta, 2010
