Papírfény

Emberség az embertelenben – Emma Donoghue: A szoba

donoghue_a_szobaA szoba egy horrorsztori lehetne, ám Emma Donoghue nem a borzalmakat óhajtotta feldolgozni, hanem valamiféle humánumot akart csempészni egy egyébként embertelen történetbe. Ez sikerült neki – méghozzá anélkül, hogy elbagatellizálta volna a történések rémségeit.

24 év. Ennyit volt egy szűk, földalatti bunkerben fogva tartva az osztrák Elisabeth saját apja által, aki rendszeresen megerőszakolta. Hét gyereket szült a nő ez idő alatt, hármat fent nevelt mit sem sejtő anyja, egy meghalt napokkal születése után, három pedig lent élt vele a pincében. A lenti gyerekek sosem láttak napvilágot szabadulásuk előtt – a legidősebb 19 éves volt ekkor, az egész gyermekkorát a sötétben töltötte. Bár több hasonló esetre derült már fény világszerte, a „Fritzl-ügy” mindközül a legsokkolóbb volt. Még így, három mondatban összefoglalva is kavarog a jóérzésű ember gyomra, ha belegondol a történtekbe. Emma Donoghue ír-kanadai írónőt ez a lélekgyötrő, embertelen eset ihlette meg, hogy egy felemelő, emberi történetet írjon.

A szoba az ötéves Jack története. Jack számára a világ négy fal, itt élt egész életében anyjával, akit 19 évesen rabolt el egy ember és azóta tartja bezárva a szerszámos kamrából kialakított börtönbe. A kisfiúnak mindössze két ablaka van az igazi világra: egy valódi ablak a plafonon, ahol egy kevéske napfény beszökik és néha elsuhan az égen egy kondenzcsík, valamint egy tévé, amely olyan árnyképe a való világnak, mint Platón barlanghasonlatában a tűz által falra vetett árnyékok (ahogy azt egy panelbeszélgetés során meg is jegyzi a regényben egy személy). Amikor Anyja szembesíti Jacket a Kint valóságával, ugyanolyan nehéz elhinnie a fiúnak, hogy a kétdimenziós képek valós testek leképződései, akárcsak Platón barlanglakóinak. Jack csak úgy tud partner lenni Anyja szökési tervében, ha – irodalomelméleti terminussal élve – felfüggeszti a hitetlenségét.

aszoba_04

Bár az, hogy A szoba végig Jack szemszögéből van elmesélve, eleinte kifejezetten frusztráló lehet, és nehézkessé teszi az olvasást, viszonylag hamar meg lehet szokni a regény stílusát. Márpedig az, hogy egy ötéves gyerek a mesélő, kifejezetten fontos. Ezek a dinamikák – hogyan tágítja ki a gyermeki fantázia a 3×3 méteres életteret; hogyan szembesül egy kinti világ gondolatával, amivel közvetlenül soha nem érintkezett; majd hogyan tanul újra mindent, amikor a Kint többé már nem egy absztrakt koncepció lesz számára, hanem a valóság – adják a sztori húsát. Ezek továbbá a regény azon dimenziói, amelyek csak részben kerültek átültetésre a filmváltozatba, ahol többnyire mint objektív megfigyelők vagyunk jelen és csak alig-alig látunk bele Jack fejébe. Míg a filmben főleg a minden viszontagságot legyűrő anya-fiú kapcsolaton van a hangsúly, addig a könyv egy civilizációtól elzártan felcseperedett ötéves gyerek világ(újra)felfedezése.

Emma Donoghue tehát horroralapból bont ki egy felemelő pszichológiai vizsgálatot a gyermeki természetről. Azáltal, hogy a borzalmakat átmossa egy ártatlan ötéves szemén keresztül, humanizálja az embertelent. Így bár kétségkívül felforgató a regény, közel sem annyira nyomasztó, mint a Fritzl-ügy száraz Wikipedia-leírását olvasni. (Ha egy nyugtalanító fikciós feldolgozását akarjuk hasonló eseteknek, a Kutyafog című filmnél talán nem találunk jobban a témában). Bravúr továbbá az, hogy milyen finoman skiccel fel médiakritikát vagy világít rá társadalmunk defektjeire a szerzőnő egy-egy frappánsan megfogalmazott gondolattal az ötéves Jacktől – a korábban említett, mindössze egyoldalas panelbeszélgetés-jelenet például az egyik legerősebb momentum a könyvben.

room

A regénynek így a második fele – a szabadulás utáni része – a legizgalmasabb, és ugyanez a rész az, ahol a legtöbb eltérés van a filmváltozattal szemben. Míg a rabság napjait csak montázsszekvenciákkal tömöríti a Lenny Abrahamson műve, addig a szabadság epizódjait már ellipszisekkel, átírásokkal adaptálja a képernyőre. Emma Donoghue 2010-es regénye tehát a szöveghű filmváltozat ellenére (a szerzőnő saját maga jegyzi a forgatókönyvet) nem vesztett létjogosultságából: egyaránt ajánlott annak, aki már látta a filmet, és annak, aki szűzen ül neki a témának. Márpedig érdemes nekiülni, nem csak szülőknek, hanem mindenkinek, aki egy kicsit többet szeretne megérteni a világból a barlang falán táncoló árnyképeknél. A szoba egy megható, de cseppet sem szentimentális, sokrétű, de cseppet sem túltelített, hiteles, de cseppet sem száraz mű.

Avatar

Dobi Ferenc

Ez a szerző még nem töltötte fel bemutatkozását. Ígérjük, hamarosan pótolja!

Weboldalunkon sütiket használunk.

Ez a weboldal cookie-kat és más követési megoldásokat alkalmaz elemzésekhez, a felhasználói élmény javításához, személyre szabott hirdetésekhez és a hirdetési csalások felderítéséhez. Az Adatvédelmi tájékoztatóban részletesen is megtalálhatóak ezek az információk..