gal_pentekre_javasoljukÖt évvel ezelőtt, 2011 júliusában bejárta a magyar sajtót a hír, hogy megtalálták Kádár titkos filmarchívumát. Később ennek több cáfolata is megjelent. Az azonban tény, hogy Kádár János és szűk köre 23 éven keresztül péntekenként összejárt mozizni. Ezt járja körül most Gál Mihály könyvében, a „Péntekre javasoljuk!” című kötetben.

Hogy a szavak hitelességét meg lehessen őrizni, nyilván a legócskább diktatúrák funkcionáriusainak, vezetőinek tetteit is a tényekhez ragaszkodva kell elbírálnunk. De a hitelesség megőrzésén túl erre vezet minket a bennünk munkáló alapvető emberi erkölcsi érzék is. „Senkire valótlant ne mondjatokmindig és minden körülmények között csak az igazat. Ezt kéri tőletek édesapa” – ahogy nagyapám, dr. Szobonya Zoltán ügyvéd üzente a börtönből útravalóul lányainak. 1958. szeptember 29-én végeztek ki forradalmi szerepvállalása miatt a Kádár János nevével is fémjelzett megtorlások során. A törvényeket megkerülve, a törvényesség látszatát keltve, törvényerejű rendeletek segítségével szabott ki a Kádár-kormány halálos ítéleteket, illetve sok emberre életfogytiglanit.

Aztán jött a béke, a látszatok bonyolult világa. Kádárék elhelyezkedtek a társadalom tetején, és élték amúgy legendásan puritán életüket. A vadászat mellett a mozizás volt az egyike a ritka fényűzéseknek. Kádár 1963 után alapította meg az Egyetértés vadásztársaságot, amelynek tagjaival általában hétfőnként járt vadászni. Emellett kialakult egy másik „klub” is, szintén vissza-visszatérő szereplőkkel, akikkel általában péntekenként, 1966 és 1989 között, a Filmfőigazgatóság Báthory utcai házivetítőjében gyűltek össze. Összesen 892 filmet néztek meg. Az első az Egér a holdon című angol vígjáték volt 1966. szeptember 29-én, az utolsó a Vörös Zsaru, 1989. május 5-én. (Ezt a filmet egyébként Magyarországon is forgatták). Kádár János 1988. november 11-én jelent meg utoljára, a Szerencsétlen Michel bemutatóján.

Hirdetés

kadarEnnek a kis társaságnak – az MSZMP vezetőinek – tartott filmvetítéseknek a történetéről jelent meg idén egy nagyjából 300 oldalas kötet. Gál Mihály – kutatásai alapján – egy katalógust állított össze a levetített filmekről, melynek egyik alapja „egy A4-es formátumú vonalas ábécéregiszteres füzet. […] Fénymásolata Szűcs Gyula révén került dr. Gombár Józsefhez”(13) tőle pedig a kötet szerzőjéhez. A másik fontos kiindulópont Gál Mihály számára Kádár fennmaradt asztali naptára volt.

A filmek többsége, ahogy az a Gál Mihály által összeállított katalógusból kiderül, vígjáték volt, sok olasz, francia, amerikai. Aránylag sok bűnügyi film és néhány dráma is volt közöttük, és elvétve egy-egy dokumentumfilm. Magyar filmeket ritkán néztek, és általában kerülték a komolyabb témákat. Sokszor szerepelt western a vetítéseken. Összességében mondhatjuk: főként műfajfilmeket találunk ezen a listán. Ez némiképp ellentmond annak az alapelvnek, amit a Filmátvételi Bizottság (FAB) megreformálásakor fogalmaztak meg: „az irányítás új rendszere nem járhat a filmműsor-politika eltorzulásával, kommersz jellegűvé válásával, a szocialista igényű és progresszív jellegű értékes filmek háttérbe szorulásával.” (Gál, 2015 34.)

„A vadászat mellett a mozizás volt az egyike a ritka fényűzéseknek.”

A szerzői filmek közül Woody Allen Annie Hallját (1977) érdemes talán megemlíteni. Nagyjából jellemző az akkori gyakorlatra, hogy 1978. május 29-én vetítették le a „klub”-ban és két év késéssel, 1980. május 22-én mutatták be a magyar mozik. A késlekedés oka inkább bürokratikus, a Filmátvételi Bizottság 1978. május 24-i ülésén ugyanis egyhangúlag megszavazta a film teljes körű forgalmazását.

A „Péntekre javasoljuk!” tekinthető a tavalyi Ünnepi Könyvhétre megjelent „A vetítést vita követte” című kötet folytatásának. Ez utóbbi a FAB történetét és tevékenységét járta körül, s a bevezető tanulmány után tartalmazza az összes fellelhető jegyzőkönyvet. Mindkét könyv kézikönyvként is tökéletesen hasznos lenne, sajnos azonban hiányzik belőlük a tárgymutató és a névmutató, amely igencsak lerövidítené egy-egy adat kibogarászását.

corvin_moziGál Mihály a Báthory utcában vetített filmek katalógusához is tanulmányprecizitású bevezetőt írt. Ennek elején sorra veszi a pénteki vetítésekről szóló híradásokat. „A pénteki vetítésekről több pontatlan, a tényeket sokszor teljes mértékben semmibe vevő emlékezést publikáltak.” Felidézi Gulyás Balázs Mokép igazgatónak 2011-es szenzációs bejelentését, az ezt cáfoló Pankotai Ferenccel készült, Magyar Nemzetben megjelent interjút (Pankotai a Mokép  főosztályvezetője volt 1979-től 1983-ig), valamint dr. Veress József 168 óra hasábjain megjelent írását szintén 2011-ből. A filmkritikus akkoriban a Mokép tisztségviselője volt (a tanulmányából ez az információ sajnos kimaradt). A három beszámoló között azonban komoly ellenmondások vannak.

Gulyás Balázs neve a Mokép Algyógyi utcai raktárában talált „filmtörténeti jelentőségű” filmarchívum kapcsán került be az öt évvel ezelőtti lapokba. A raktárban, úgy tűnt, megtalálták Kádár János titkos filmarchívumát, és a hozzá tartozó vetítőtermet. Ez azonban nem bizonyult igaznak, és a mai napig kérdés, mit keresett az a majd’ hatezer filmtekercs a raktárban. Gulyás Balázst Pankotai Ferenc cáfolta, aki szerint „Kádárnak nem volt szüksége archívumra, külön filmgyűjteményre, hiszen az összes film a rendelkezésére állt.” Ő azt is állította, hogy Kádárék a pártbizottság épületébe és a Mokép vetítőjébe jártak mozizni, amit ő maga csináltatott meg. S Kádár nem vetette meg a szexjeleneteket tartalmazó filmeket sem. Velük szemben dr. Veres József már Báthory utcai vetítésekről beszél és úgy emlékszik: „Kádár ellenszenvvel viseltetett a brutális erőszakot és a vad erotikát tartalmazó mozidarabokkal szemben.”

moziA zavar tehát teljes. Ezt a homályos képet próbálja meg Gál Mihály a rengeteg tényanyaggal, adattal, dokumentummal és képmelléklettel ellátott könyvében eloszlatni. Ezekből az adatokból most csak szemezgetnék. A vetítések tehát a Művelődési Minisztérium Báthory utcai irodaházában zajlottak. „A filmfőigazgatóság nagyjából 66 négyzetméter alapterületű vetítőjében 24 darab zöld-sárga fotel várta a vendégeket… A Canterbury mesék előadásakor a gépész a füzetben is feljegyezte, hogy «28-an!» vettek részt a filmbemutatón. De megtörtént, hogy csak «3-an» ültek a zsöllyékben.”(16) Később (1967-ben) hűtőszekrény is került a helyiségbe. A vetítések költségeit a Filmfőigazgatóság állta. Egy filmet általában egyszer néztek csak meg, a kivételek közül talán legérdekesebb a Keresztapa, amit háromszor is levetítettek.(45)

Gál az alapok tisztázását követően jár utána néhány konkrét történetnek, legendának: például forgalmazásba került filmek sokszor ferdített szinkronizálásának, a jelenetek kivágásáról szóló történetnek. Kiemeli például a Beverly Hills-i zsarut. A trágár kifejezések magyar fordítása nagy port kevert a korabeli lapokban. Az ezzel kapcsolatos cenzúragyanút is megvizsgálja a szerző. Vagy például a Nyolcadik utas a halál fogalmazásának körülményeit.

aliens12736Így jut el a konklúzióig: „Összességében elmondhatjuk: bár a pártvezetők különelőadások keretében, sokszor évekkel a hazai premier előtt tekinthették meg a filmeket, azonban e mozizások élvezeti értékét jelentősen csökkentette, hogy tolmácsolással és gyakran fekete-fehér kópiát vetítettek nekik. Nem találtam igazoltnak, hogy Kádár János és funkcionáriusai közvetlenül felléptek volna bármelyik pénteken látott alkotás forgalmazásának leállítását, cenzúrázását kérve. Ezek a programok a kikapcsolódásukat szolgálták, inkább valamiféle «magánszorgalom», túlbuzgás működött az alsóbb szinteken egy-egy problematikusnak ítélt film esetében…”(45)

Néhány kérdés azért felmerül a fenti bekezdéssel kapcsolatban. Miért jelentett kikapcsolódást Kádárék számára a színes filmek tolmácsolással, fekete-fehér kópián való megtekintése? Miért csak évekkel később jelentek meg a vetítéseken látott filmek a magyar mozikban? S vajon az említett túlbuzgás vagy magánszorgalom mögött nem állt-e esetleg valós elvárás? Ezekre a kérdésekre nehéz megalapozott választ adni. Valószínűleg a vetítések nem annyira a kikapcsolódást szolgálták, sokkal inkább egyfajta csapatépítést jelentettek a felsővezetés számára, és a résztvevőket az a bizonyos „fortélyos félelem” kerülgethette, ami akkoriban általános létélmény volt. A cenzúrázás pedig összetettebb dolog, és nem csupán közvetlen eszközökkel lehet gyakorolni. Ez persze ellenőrizhetetlen. De a legtöbb beszámoló szerint a Kádár-rendszer lényegéhez, „puha diktatúra” jellegéhez tartozott a sejtetés is.

Gál Mihály rendkívül alapos könyve tehát nem oszlatja el a homályt, bár – legalábbis írása alapján ezt érezzük – ő talán úgy véli, hogy a válaszok többsége kellőképp kerek. Ajánlom figyelmébe mindenesetre mindenkinek ezt a könyvet, ami a fentiekkel együtt mindenképp hozzátesz a Kádár rendszerről kialakult képhez. A két kötet kétségkívül hatalmas munka eredménye, s hiányosságaival együtt vitaalapnak tökéletes, hiányjelző és hiánypótló.

Adatlap

Gál Mihály: „Péntekre javasoljuk!" – Az MSZMP vezetőinek vetített filmek 1966-1989

Clipperton Kiadó, 2016

Gál Mihály: „A vetítést vita követte" – A Filmátvételi Bizottság jegyzőkönyvei 1968-1989

Gondolat Kiadó, 2015

 

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments