banks_a_jatekmesterA játékmester a szabadság unalmából világrendek háborújáig vezeti főhősét: ez a furcsa és egyedi sci-fi a modern űroperák egyik csúcsa.

Személyes rajongásommal kell kezdenem: tonnaszám olvasom a sci-fit, de időszűke miatt csakis a legjobbakat, a díjnyerteseket, a híreseket; ebből a mezőnyből – a világ élmezőnyéből – emelkedik ki számomra A játékmester, Iain M. Banks fantasztikus Kultúra-sorozatának legfurcsább és legigényesebb darabja.

A játékmester a nagy ötletek és a történelmi kommentár miatt különleges. Banks minden Kultúra-regényében ideológiai problémákkal foglalkozik – különösen a rend vs. szabadság, idealizmus vs. pragmatizmus, paternalizmus vs. be nem avatkozás kérdéseivel –, de egyikben sem ennyire nyíltan és megragadóan. A Kultúra-sorozat szellemi vonulata jellemzően visszafogott (bár az erősen balos Banks rajongása az extrém liberalizmus felé egyértelmű) – itt nem: A játékmester olyan történelmi analógia, ami egy az egyben ráhúzható a XX-XXI. századra.

Hirdetés

A Kultúra maga egyébként, Banks irányultságának megfelelően, egy még a sci-fiben is szélsőséges utópia. A pán-emberekből álló galaktikus társadalomban nem létezik pénz és gazdaság – bármi bárhol előállítható –, munka híján mindenki a különböző (intellektuális, érzelmi, érzéki) szenvedélyeinek él, az ember szabadon vált nemet, testi jellemzőket, drogmirigyeket, lakhelyet és életstílust, és tetszőleges évszázadokig él. Az intéznivalókat eleven személyiséggel bíró, az emberekkel egyenrangú gépek látják el. Ha leesel egy szikláról, röptödben elkapnak.

Tudom, mit gondolsz: így élni halálunalmas. Jernau Morat Gurgeh is ezt gondolja. Gurgeh, a játékmester a tökéletes szabadság és egyenrangúság világában azzal tűnik ki, hogy társasjátékokban verhetetlen. Popsztár-hírnév övezi, rajongók veszik körül… és már rég nem talál benne izgalmat. Azonban a Kultúra távoli határvidékein konfliktus érlelődik az Azad Birodalommal, a birodalmat pedig egy vallási rangra emelt játék szertartásai tartják egyben.

banks_a_jatekmester_boritok

A Kultúra és világa egyike a sci-fi nagy ötleteinek; Banks kilenc regényen át építette és megszámlálhatatlan zseniális koncepció gyűlt össze benne. A felfedezés örömével olvasható mindegyik regénye. Mivel pedig A játékmester a második könyv az életműben, és az első, amelynek jelentős része játszódik a Kultúrán belül, hát jóval alaposabb bevezetést kínál ebbe a világba, mint bármelyik másik darab: ismerkedéshez is ideális, de még fontosabb az az elementáris erő, amivel – első benyomásként – lenyűgözni képes.

Banks mindegyik könyve a Kultúra más-más arcát mutatja: a Fegyver a kézben konfliktuszónái kőkemények, a Nézz a szélbe orbitálja szinte lírai. A játékmester Kultúrája éppen dekadens. Mármint úgy dekadens, ahogyan a XX-XXI. századi Nyugat annak tűnik egykori és mai riválisai szemében: azaz érthetetlenül szabad és engedékeny, és aztán valójában mégis sokkal élhetőbb a mindenféle Birodalmaknál. Az Azad Birodalomban például rend van – hierarchia, protokoll, himnusz, zászlók meg hadsereg, a nők helye a férjük (a csúcsneműek) oldalán van, az alsóbb társadalmi rétegeké meg a híd alatt és a börtönökben. A Kultúrában megcsömörlött játékmester számára vonzó is a csillogása. De a rendet az elnyomás és a horror tartja fenn, mint a hasonló helyeken mindig is, és eljön az idő, amikor a Birodalomnak össze kell ütköznie a látszólag oly puha, oly céltalan Kultúrával.

Mark Sawowski illusztrációja

Mark Sawowski illusztrációja

Az ötletek mellett ez a társadalmi kommentár a könyv másik nagy vonzereje. Politikai ízléstől függetlenül. Nem azért vonzó, mert egyet kell érteni vele, hanem mert magas színvonalon kidolgozott állásfoglalás; Heinlein katonai-konzervatív utópiáinak teljes ellentéte, de éppúgy magasirodalom. Banks élesen szembeállítja a Kultúra végletekig vitt liberalizmusát a Birodalom számunkra is oly ismerős rendjével, de az érvelés nem értekezésekben, még csak nem is párbeszédekben történik: ahogy a játékmester találkozik az udvari protokollal, ahogy tanúja lesz a hatalmasok dőzsölésének és a páriák szenvedésének, ahogy megismeri az intrikák és merényletek világát, és ahogy feldereng neki, hogy nem maradhat semleges ebben a gyűlölet és hatalomvágy fűtötte társadalomban – úgy válnak a játékmester személyes, morális döntései, játékbeli viadalai, és végül öndefiníciója is a világrendek háborújává. A játék végén a táblákon maga a Kultúra csap össze a Birodalommal.

A könyv logikai szépsége csodálni való. Banks következetesen építgeti előbb a játékmester személyiségét, aztán esendő etikáját, aztán tétova cselekedeteit, aztán a környezetét, az apró utalásokat a háttérre, hogy majd az egész egységes narratívává érjen össze és a végén minden szál – háttér, cselekmény, morális, társadalmi – összeérjen. Banks az egyik legmagasabb színvonalú remekművét alkotta meg A játékmesterrel.

A könyvet az Agave az első Kultúra-kötetként adta ki Magyarországon. Igen jól tette: bevezetésként a Kultúra-sorozatba A játékmester túlnő még önmagán is. És ahogy az Agave esetében általában, ismét meg kell dicsérni a fordítást; Torma Eszter mind a szöveg színvonalával, mind Banks egyedi terminológiájával remek munkát végzett. Iain M. Banks 2014-ben hunyt el – korai halála tragédia volt a sci-fi számára –, és Kultúra-sorozata egy kivételével már olvasható magyarul: az utolsó könyv, a Hidrogén-szonáta 2016 tavaszán jelenik meg.

Adatlap

Iain M. Banks: A játékmester (The Player of Games)
Agave Könyvek, Budapest, 2003/2015.
Fordító: Torma Eszter

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments