Magazin Papírfény

Adni jó, de kapni még jobb – Jonas Jonasson: Gyilkos-Anders és barátai (meg akik nem azok)

A 100 éves ember… írója nem mászott ki az ablakon és tűnt el, helyette megírta harmadik regényét. A stílus, a poénok, és szerencsére a színvonal is változatlan. A Gyilkos-Anders ismét egy remek szatíra az északi jólét illúziójáról.

A skandinávok nem csak a hideg, analitikus krimikről híresek, legalább ugyanolyan jók a nevettetés terén – és itt most nem a Szeleburdi svéd család válogatott kalandjaira kell gondolni, hanem főként az olyan művekre, amelyek más műfajokkal házasítják össze a komikumot, mint A trollvadász found-footage fantasyje, vagy a Náci zombik horrorvígjátéka. A legprominensebb alkotások ezen belül is a bűnügyi műfajok és a fekete humor ötvözéséből kerülnek ki, legyen szó Norvégiáról (Az eltűnés sorrendjében), Dániáról (Gengszterek fogadója) vagy épp Svédországról (A 100 éves ember, aki kimászott az ablakon és eltűnt). Utóbbi film – mely az idei Oscaron legjobb smink kategóriában jelölt – könyvformában Jonas Jonasson tollából pattant ki, aki most új (immáron a harmadik) regénnyel jelentkezett.

A svéd esetében az a szerencsénk adatik meg (és ez nagyban köszönhető a hazai megjelenésekért felelős Athenaeum Kiadónak), hogy életpályáját gyakorlatilag valós időben követhetjük le – nem pedig tíz éves csúszással és kimaradó művekkel, mint megannyi híres író magyar fordítása esetében. Márpedig Jonas Jonasson munkásságát érdemes követni: az újság médiumát regényre váltó írót már rögtön az első könyve világhírig és egy filmes adaptációig repítette. A Gyilkos-Anders ugyanazt a vonalat követi, mint a bemutatkozó mű – van pénzzel teli bőrönd, lakókocsi és főhőseinket üldöző feldühödött gengszterek. De nem csak a motívumkészlet szintjén található nagy átfedés. Mindkettő görbe tükröt állít Svédország, és úgy általában a nyugati világ elé.

A Gyilkos-Anders protagonistája Per Persson, aki a 100 éves ember amorális hősének, Allan Karlssonnak az ikertestvére lehetne, erkölcsi iránytűvel és lelkiismerettel ugyanis nem igazán áldotta meg a sors. A különbség a két férfi között mindössze annyi, hogy míg Allannek már tulajdonképpen a háta mögött áll az élet, Per fiatalsága teljében van – mégis egy kupiból átalakított piszkos motel recepcióján tengeti mindennapjait. Élete azonban megváltozik, amikor összehozza a sors egy ateista lelkésznővel és egy börtönből szabadult, ügyefogyott gyilkossal. A „sors” itt nem csak szófordulat: most is jelentős szerepe van a véletleneknek Jonassonnál. A valószínűtlen hármas pedig nemsokára olyan üzletbe kezd, amivel az egész svéd alvilágot magára haragítja. Mint kiderül: adni jó, de kapni még jobb.

Jonasson könyvét egyszerre jellemzi a velős szatíra és a gyermeki játékosság – midőn ezek hol fúzióban, hol felváltva szövik át a regényt, a humor színvonala is igen ingadozó, de még alacsonyabb pontjain is a hordoz a sztori egyfajta infantilis bájt. Igazán erős részei azonban azok, amikor a szerző a zsurnalisztikai tapasztalatait hasznosítja, hogy a svéd média, egyház, állam és a hétköznapi élet kritikáját adja, legyen szó az újságírói praktikák kifigurázásáról vagy bürokratikus szervek mint a produktivitás zsákutcájának bemutatásáról.  A Gyilkos-Anders azonban nem az oknyomozó riportok tényeken alapuló vádiratait idézi, hanem a tárcák könnyed, szórakoztató, ámbár pikírt stílusát.

A regény szerkezete is az utóbbiakéhoz közelít: rövidke, 3-4 oldalas fejezetei – gyakran továbbtagolva sortörésekkel és csillagokkal – tömörek és lényegre törőek. Ennek köszönhető, hogy gyengébb pillanataiban sem untat a Gyilkos-Anders, és a pergős stílus ismét kifejezetten filmadaptáció után kiált. Jonas Jonasson újságírói karrierje alatt megtanulta, hogyan keltse fel az olvasók figyelmét, de könyve nem egyszerű bulvár: a szórakoztatás mögött tartalom van, ráadásul rávilágít arra, hogy a fejlett északon se fenékig tejfel az élet. Az egyetlen negatív bírálat, amit érdemes megemlíteni, a magyar kiadás borítójával kapcsolatos – jóllehet stílusában konzekvens az előző Jonasson-regényekkel, ez egyben azt jelenti, hogy ugyanolyan ocsmány. Kár érte, mert vannak kifejezetten esztétikus külföldi publikációk is.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com