Magazin Papírfény

Kérlelhetetlen – Stephen King: Carrie

Carrie
Carrie

CarrieA Carrie a fantasztikus ígéretek megromlásáról szól: felvillantja a világ legvágyottabb dolgait, aztán a horror eszközévé teszi, mert nem tudunk élni vele. A könyv zsenialitása abban rejlik, ahogy King vagy-vagy választássá teszi e vágyott dolgokat.

A Carrie világában a telekinézis nem mágia, hanem tanulmányozható, valószínűleg öröklődő tulajdonság. De azért az olvasó számára örökké mágia marad. A tárgyak akarattal mozgatása kultúránk egyik állandó toposza, nem véletlenül: valamennyien órákat tudnánk álmodozni arról, mi mindent kezdhetnénk vele (saját javunkra, másokéra, a világéra, vagy csak szórakozásból – az egyéntől függ). Így aztán számos történet is szól erről a varázslatról. Amit King első kiadott könyvében meglátott, az a dolog jelentése: hogy a telekinézis, mélyebb rétegeiben, a világ kontrolljával ekvivalens.

Mintha nem arról szólna minden álmunk!

A telekinézis azt jelenti, hogy a puszta akarat uralja az anyagi világot. A semmiből teremtés aktusán kívül talán ez a legnyíltabb megjelenése ennek a vágynak. Erőfeszítés nélkül való, mint a genezis: csak kívánni kell. (King afféle agyi izomgyakorlatként írja le, de ezeknek a mondatoknak nincs jelentősége a könyvben, Carrie nem fárad bele a végső háborúba – nem csoda: ellentétben állnak a telekinézis lényegével.) S mert ez a képesség az ember pszichéjének állati sorunkból eredő, sötét mélységeit használja lakóhelyeként: azokat, ahol a többi ember is csak tárgy a világban és én vagyok egyedüli létező, ezért voltaképpen az abszolút hatalom analógiája. Nem: maga az abszolút hatalom. A telekinézis istenné válás az objektumok és ember-objektumok univerzuma fölött. Istenné válás, nagy „I”-vel.

Szegény kicsi Carrie számára a shívai út az egyik. A másik lenne az elfogadás útja.

Az isteni kontroll és világuralom szükségtelen, ha a világ nem fenyeget. Ha éppúgy ember vagyok, mint a többiek, ha az ő szemükben önmagamat látom és nem egy karikatúrát, akkor mitől féljek? Ha maguktól mosolyognak rám, minek a hatalom? Ez a minden álmok legnagyobbika még vágyottabb ígéret a Carrie-ben, mint a telekinézis. Voltaképpen összehasonlíthatatlanul értékesebb. Carrie sutba vágná az erőit egy felszabadult estéért, ahol ő is együtt lehet a többiekkel: ahol beilleszkedhet a világba.

Carrie
Chloë Grace Moretz a Carrie (2013) címszerepében.

Stephen King ravaszul erre a két lehetőségre szűkíti le Carrie útját. A könyv felépítése, a fanatikus légkörben való nevelkedés, Carrie gátlásai, no és maga a teljes cselekmény buta tini konspirációival és sértődéseivel mind annak az eszköze, hogy binárisra szűkítse Carrie választási lehetőségeit. 1, befogadás és feloldódó érzelmek, vagy 0, kitaszítás és kirobbanó érzelmek. Carrie kétpólusú pszichéjét olyan óvatosan kell ehhez kiegyensúlyozni – és King ebben mesterit alkot –, mint egy nukleáris fegyver két töltetét.

Ha összerobbannak, létrejön a kritikus tömeg. Carrie lesz a halál, a világok elpusztítója.

A Carrie tehát az elfogadás és az uralom misztériumjátéka, párezer halottal. Ami nem szeret, az féljen tőled. Ami bánt, égjen el! Ami kínoz, szenvedjen! És ha rájössz, hogy az végig önmagad voltál, a pokolra veled is, Carrie! A misztériumjátékok örökké népszerűek voltak a történelem során, csak mostanában filmnek, könyvnek és játéknak álcázzák őket. A szeretet/halál bináris logikája kérlelhetetlen.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com