Több szempontból is nagyon érdekes és jelentős könyv jelent meg a Guardian újságíróinak tollából, most már magyar nyelven is. Egyrészt azért, mert összefoglalja Julian Assange és a Wikileaks történetét. A hírekből természetesen az információk nagy része ismert, mégis, valószínűleg csak kevesen vannak, akik a napi hírekből ilyen alaposan át tudnák látni a történet egészét. Másrészt a könyv vérprofi munka: élvonalbeli újságírók írták drámai, ráadásul megtörtént eseményekről. A könyv végig rendkívül filmszerű: a megírás módja és tulajdonképpen a történet is a maga fordulataival. Megfilmesítés után kiált – mondanám, ha nem lenne közismert, hogy valóban készül belőle film.
Harmadszor pedig a professzionális íráson és a hasznos összefoglaláson túl a könyv önálló mondanivalót is sugall. Sehol sincs kimondva, mert a Guardian valószínűleg a továbbiakban is jó viszonyt kíván ápolni Assange-zsal, de ennek a történetnek valójában nem ő volt a kulcsszereplője. Sokkal inkább az az ember, aki magas szintű katonai hozzáférést adott egy instabil lelkiállapotú 22 éves amerikai srácnak, Bradley Manningnek, aki aztán az iraki sivatagban, egy sátorból le tudta tölteni az afganisztáni és iraki háború teljes dokumentációját, illetve rengeteg amerikai diplomáciai táviratot, hogy aztán keressen egy hackert, akinek átadja. A történetből egyáltalán nem derül ki, hogy Assange mennyire jó hacker – csak az, hogy sikerrel állítja be magát annak.
Manning történetének a folytatása sokkal kevésbé izgalmas: másoknak is beszél a kiszivárogtatásról, így nagyon gyorsan lebukik és börtönbe kerül. Az anyag így kizárólag Assange birtokába kerül, aki a Guardian segítségével sikeresen meg is jelenteti az afganisztáni háborúról szóló első rész szerkesztett verzióját. A szerzők részletesen elmesélik, hogyan dolgozták fel katonai, informatikai és külpolitikai szakértők bevonásával az első látásra óriási méretű, katonai szakkifejezésektől hemzsegő adatbázist. A publikált cikkek óriási szenzációnak számítanak, és lényegesen módosítják az amerikai háborús politikát. Lényegében ugyanez történik az iraki anyag publikációja során – Manning alapvető célja is az iraki hibák feltárása volt.
Ezután azonban Assange-zsal érezhetően elszaladt a ló. Ő lett a világhírű hacker, a nagy kiszivárogtató, aki befűtött az amerikai hatalomnak, és mindenfelé rocksztárnak kijáró ünneplésben részesítik. Rajongói lesznek, amit a könyv első részében kifejtett, hiányos szocializációja miatt nem tud megfelelően kezelni, például két svéd hölgyrajongója esetében sem. Assange nyilván az ügyvédei tanácsára próbálta azt a hatást kelteni, hogy amerikai titkos tevékenység nyomán szexcsapdába ejtették – de a napi hírekkel szemben a könyv által nyújtott teljesebb kép segít ezt a kérdést is a helyén kezelni.
Ráadásul hátravan még az amerikai követségi táviratok feldolgozása. Assange a sajátjának hiszi az anyagot, kérkedik és nagyzol vele, kéreti magát, hogy átadja azt a mainstream médiának, miközben mindenféle emberek hatása alá kerül. Idővel azért sikerül a táviratokat is feldolgozni és megjelentetni. Ezek tartalmáról is ír a könyv: az amerikai nagykövetek a munkakörük részeként, nyíltan megírták azt, amit az adott országban tapasztaltak, ami néha érdekes, néha kínos, de elsősorban semmiképpen sem Amerika számára hátrányos.
Assange és a Wikileaks további sorsa pedig azon múlik – írja a könyv –, hogy aki ezután szeretne kiszivárogtatni, az is Assange-hoz fordul majd, vagy más utat választ. Az előbbinek már a szerző sem sok esélyét látja: Assange rosszul, diktatórikusan vezeti a szervezetet, a munkatársai sem szeretik már, sőt alternatív kiszivárogtató oldalakat indítanak. Az élet a könyv megjelenése óta további csattanóval szolgált ebben a témában: Assange meghagyta a könyvben is közölt jelszavát a táviratoknak, amihez így már bárki hozzáférhet, így végeredményben ő maga számolta fel az anyagokhoz való hozzáférési monopóliumát.
Mindenképpen érdemes tehát elolvasni a könyvet, teljes és nagyon érdekes képet ad a Wikileaks és Julian Assange történetéről. A magyar fordítás minősége kifogástalan, és hasznosak az informatikai kifejezésekhez fűzött lábjegyzetek is. Assange ugyanis mindenféle informatikai és rejtőzködési hókuszpókuszt felhasznált a megszerzett anyagok és önmaga elrejtéséhez, valószínűleg nagyrészt feleslegesen. A személyiségéről viszont mindennél többet mond, amikor a vonatjegyét a rajongójával fizettette ki, hiszen az ő bankkártyáját valószínűleg figyeli az amerikai titkosszolgálat…
David Leigh – Luke Harding: WikiLeaks-akták – Julian Assange háborúja a titkosítás ellen
Geopen Kiadó, 2011
