matthew_quick_napos_oldalKivételes helyzetben vagyunk: a Napos oldal filmen és regényben egyformán szórakoztató, miközben persze sokban különbözik is a kettő. Matthew Quick könyvét bárkinek jó szívvel ajánljuk, aki nem tudott betelni a filmmel, és még több őrültségre vágyik.

2012-2013 egyik szívmelengető filmes újdonsága volt David O. Russell nyolc Oscar-díjra jelölt mozija, a Napos oldal – ebben játszott először együtt az azóta bevált párossá váló Bradley Cooper és Jennifer Lawrence (utóbbi díjra is válthatta a Legjobb női főszereplő-jelölését), de a mellékszerepekben is olyan színészek brillíroztak, mint Robert de Niro vagy Jacki Weaver. Már csak azért is érdemes kézbe vennünk a film alapjául szolgáló regényt, mert a legjobb adaptált forgatókönyvért is jelölték Oscarra a rendező-forgatókönyvíró Russelt – ismerjük meg a művet, amely a kiindulópontot jelentette a számára!

Ami Quick regényében először feltűnik, hogy sokkal szorosabban a főszereplőre, Patre fókuszál. Az angol cím (Silver Linings Playbook) magában hordozza a magyarázatot, de enélkül is hamar rájöhetünk: a pszichiátriáról frissen szabadult férfi naplót vezet életéről, mely egyben stratégiai feljegyzések gyűjteménye is: hiszen Pat egyetlen célja, hogy visszahódítsa feleségét, akitől tisztázatlan okokból külön él. Ez a rögeszme tölti ki mindennapjait, a világ eseményei ehhez képest mind periférikusak. Így elvakultságában nem vesz tudomást mindarról, ami az orra előtt történik. Pat a megbízhatatlan elbeszélők gyöngye: mindent, ami körülötte zajlik, a saját rögeszméinek torz szemüvegén át lát; emellett szándékosan elnyomja, eltemeti magában múltjának kellemetlen epizódjait. Így – a filmmel ellentétben – sokáig az sem világos, pontosan miért kaptak „különidőt” a feleségével. A sajátos és kizárólagos nézőpont, az ebből fakadó olvasói bizonytalanságok (néha többet sejtünk, mint amennyit Pat leír) egyszerre szórakoztatóak és szívszorítóak: Pat naivitása, mely a küzdelmét táplálja egyszerre megmosolyogtató és lenyűgöző.

Hirdetés

Napos oldalA helyzet nagyon is ellentmondásos: az egyszerre tévelygő és céltudatos Pat-nek tényleg végig kell járnia az útját, hogy elérjen a napos oldalra – csak az a bökkenő, hogy rajta kívül mindenki tudja: a napos oldal nem ott van, ahol ő keresi.  A regény a formából következően a filmnél hatásosabban, egyszersmind szélsőségesebben festi le Pat zavarodott lelkét – az ő szemszögéből nézve a szintén mentális problémákkal küzdő Tiffany tényleg csak úgy megjelenik mellette, nem szükséges magyarázatot találni rá, hogy miért. Az olvasónak sokkal inkább saját felismerése, mint a film nézőjének, hogy Pat családjában mindenki dilis; Pat ugyanis ezt az állapotot is természetesnek láttatja.

08silverliningsplaybookAzaz a filmváltozat kicsit kevésbé őrült, mint Quick regénye – de ez nem hiba, hiszen teljes valójukban nem is férnének fel a könyv idegbeteg szereplői a vászonra. Pat elvakultsága vagy Tiffany némasága filmen túl sok lenne. Russel filmje azért remek adaptáció, mert megtalálta az ideális határokat, lecsipkedte a kilógó részleteket (szerencsére sok furcsaságot benne is hagyott), illetve egy kicsit tömörített a regény kacskaringós, a megoldást végtelenségig kitoló történetén.

silver_liningsVisszatérve a regényre: a naplószerű forma nagyon gördülékennyé teszi az olvasást – így a Napos oldal letehetetlen, néhány nap alatt végigszáguldhatunk rajta. Ráadásul a lassuló időkezelés (egyre részletesebb leírást kapunk egyre szűkebb időszakokról – párhuzamban azzal, hogy Pat elméje egyre tisztul) a végéhez közeledve egyre pörgősebbé és izgalmasabbá is teszi a könyvet – az ellentmondás csak látszólagos, ugyanis a tér-időben lebegő kezdethez képest a részletgazdag, aprólékosan kidolgozott befejezés sokkal könnyebben magába szippant, átélhetőbbé teszi a történetet. A filmes látásmódú olvasók számára pedig külön meglepetéseket rejtenek az érdekes utalások: nemcsak híres filmeket idéz meg a regény (ami gyakori fogás), de magát a film médiumát is. Pat az egész életét filmként képzeli el (ezért olyan biztos benne, hogy garantált a happy end), így nem véletlen, hogy van egy hangsúlyozottan montázsszerű fejezet is a regényben. Miután főhősünk megkérdezte, hogyan nevezik azt a filmes technikát, amire gondol, nyíltan a Rockyra hajazó montázsszekvenciában foglalja össze a táncpróbák, az edzések és egyéb események ismétlődését. Bizonyára Russelt az őrült és szerethető hősök mellett ez a kis plusz is megfogta a Napos oldal olvasása közben.

Adatlap

Matthew Quick: Napos oldal 

Könyvmolyképző Kiadó, 2014 (második kiadás)
Fordította: Stern Gábor

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments