nagy imre lumiere-oroksegAmilyen bosszantóan hangzatos a filmkritikát André Bazin francia új hullámos kritikus nevével felcímkézni, olyan egy kicsit Nagy Imre kritikagyűjteményének címe, mely előcitálja a Lumière-testvéreket, hogy metaforikusan az ő örökségüket emlegetve utaljon a filmtörténet egy szabadon választott szakaszára, amikor a filmek születtek. Ám félreértés ne essék, kellemes olvasmány.

Nagy Imre, egy pécsi irodalmár filmkritikusi pályája rajzolódik ki a kötetben, melybe az 1990-től 2006-ig, az Új Dunántúli Naplóban megjelent kritikáinak felét válogatta össze, körülbelül négyszázötven darabot. Ha valaki véletlen nem az elején kezdené olvasni a gyűjteményt, akkor is könnyedén rájön, hogy egy irodalmár írta a szövegeket, mert még akkor is irodalmi utalásokkal van teli, hogyha a filmben magában nincsenek. (Sajnos mostanában a kritikusok érdeklődése a filmekre korlátozódik, kevesebb az irodalmi támpont, mégha időről-időre az efféle utaláloknak is helyük lenne a viszonyítási rendszerben.) Ez különösen az első évekre jellemző, később már csak ritkábban, de ott joggal. Jó stílusban, igényesen megírt szövegek, melyeket itt-ott módosított csak utólag, így sokszor túl rövidek – nagyon nem bővítette ki őket a szerző, persze nehéz is újra nekiülni egy régi munkának, viszont néha kíváncsian vártam volna, hogy fejti ki a véleményét egy-egy műről. A kezdeti szövegek rövidebbek, a későbbiek hosszabbak, mert időrendi sorrendben szerepelnek, ami nem feltétlenül előny – nincs semmilyen rendezési elv, a szerző csupán kiválasztotta a legjobbnak ítélt kritikáit, a filmek és a szöveg minősége szempontjából, a magyar filmekről akkor is írva, ha kevésbé sikerültek jól. A hossz oka, hogy nyomtatott sajtóban jelentek meg a darabok, a kritikus sokszor a körülményekre is utal, így az olvasónak is jó ismerőse lesz a pécsi Apolló mozi, akár járt ott, akár nem. A négy-öt bekezdésből álló szövegek első két bekezdése legtöbbször még nem az adott filmről szól, hanem a témát vezeti fel, más alkotáshoz hasonlítja adott tárgyát, így a folytatásnak tömörnek vagy szemléletesnek kell lennie. De nagyrészt az, csak sok történetmeséléssel. És persze hol egyet ért a véleménnyel az ember, hol nem, de ez természetes.

Hirdetés

A megjelenés apropója tulajdonképpen annyi, hogy volt egy kritikus számtalan filmről írt, és a szövegeiből kiválogatta a legjobbakat, hátha valaki újra elolvasná őket. Ez idáig rendben is van. Kritikakötetet olvasva két alapvető kérdés merül fel bennem: mit adhat egy ilyen gyűjtemény? Milyen rendezőelv szerint épül föl? Jelen esetben könnyebb a másodikat megválaszolni. Időrend szerint követik egymást az írások. Ez két okból lehet érdekes: látszik, hogy milyen filmeket mutattak be körülbelül egy időben (bár nem egy csak öt-tíz éves késéssel jutott el hazánkba), valamint az is, hogy hogyan alakul a kritikus véleménye egy rendező, iskola, csoport, nemzet műveiről. Az eredményeket le is lehet szűrni. Az ír film lesz a jó film szinonimája. Vagy az iráni, francia, olasz. És a hollywoodi sokszor a túlzó. Kiderül, hogy kortársak közül kiket tart jó rendezőnek (csak pár példa: Gianni Amelio, Fliegauf, Stephen Frears, Hajdu Szabolcs, Jancsó, Szabó István, Wong Kar Wai) és kiket nem annyira (Woody Allen, Almodóvar, Greenaway), milyen filmeket szeret: az olasz neorealizmuson és a francia filmen nőtt föl, ahogy sokszor indokolja a döntéseit, például a szimpátiáját az iráni film iránt, mely ezekből táplálkozott. Az előszó szerint megtartotta a legtöbb magyar filmről szóló kritikáját, és valóban érdekes olvasni őket.

Miért így rendezte? Nyilván a kronológiai sorrend érdekessége miatt. Viszont ha létezik e-könyvben is, és létezik, lehetnének különféle csoportok (műfaj, nemzetiség, nyelv, rendező szerint és így tovább), és ha tényleg nagy dologra vállalkozna, önálló filmtörténetbe is rendezhette volna írásait a szerző, hogy a különböző alkotók hatása egymásra, közös munkája stb. láthatóvá váljék. Az elektronikus kiadások erre több lehetőséget adnának, és ha nem is úgy, mint Raymond Queneau Százezer milliárd vers (Cent mille milliard de poèmes, 1961) c. kötetében, ahol a sorok tetszőleges kombinálásával a címben meghatározott számú verset is elolvashatnánk, ha lenne ennyi időnk. Egy kritikakötetben viszont, ha legalább a kritikák között jelölnének bizonyos kapcsolatokat, az olvasó különböző filmtörténeteket rakhatna össze, szálakat húzhatna ki. Persze ez csak egy felvetés.

A kötet inkább amolyan érdekesség. Viszont adhat ötleteket, hogy milyen filmeket nézzünk meg.

Adatlap

Nagy Imre: A Lumière-örökség I-II.
Kronosz Kiadó, 2013. E-könyv formában a DiBook jóvoltából.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments