Neil Gaiman nem csak azért különleges író, mert egy képregénnyel robbant be az irodalomba. Hanem azért, mert minden ezeréves, esetleg közhelyes történetben mást lát, mint amit mások gondolnak róla.
A Csillagporban a falubéli boltoslegény a mesebeli Falon túli világba indul a szerelmi zálogért: a hullócsillagért, amit kiválasztottjával közösen látott lehullani. Nem számít rá, hogy a csillagok is nőből vannak, ráadásul akaratosak, szemtelenek és még csúnyán is beszélnek. Így aztán persze nem olyan egyszerû végrehajtani a küldetését – pláne, hogy ellenségek is akadnak. Persze, a mesék szigorú szabályai alapján a jótettei helyébe ő is jót kap, úgyhogy néhány (bár furánál furább) segítõre is szert tesz az útja során – de a végéig számos bizarr kalandba bonyolódik.
Gaiman történeteinek mágiája abban rejlik, hogy a szárnyaló fantázia találkozik bennük a lehető leghétköznapibb szituációkkal és alakokkal. Az olvasók komoly rétegeit sikerült megnyernie párbeszédeivel, melyek akár köztünk is elhangozhatnának, különös szereplőivel, és egyéni, kicsit komor látásmódjával.
A Csillagpor csak egy mese, nem tartozik az igazán komoly könyvei közé (mint például az Amerikai istenek); de hát a mesék is az irodalom részei. A Csillagpor pedig kedves, csodálatosan megírt, meghökkentõ és tanulságos mese – de nem is akar más lenni.
Neil Gaiman: Csillagpor
Agave Kiadó, 2007
