poros_krzysztof_zanussi_vilagaPörös Géza monográfiája furcsa okból lesz hiánypótló mű: a fiatalabbak valószínűleg csak innen ismerhetik meg a világhírű lengyel rendező, Krzysztof Zanussi filmjeinek többségét. Ugyan a könyv feladata nem ez lenne, Pörös kiváló bevezetőt nyújt az életműbe – és ennél sokkal többet is.

Pörös Géza könyvének bemutatóján az idősebb résztvevők azon licitáltak, annak idején ki hányszor látta az Illuminációt. Én sajnos egyszer sem, hiszen a film bemutatásakor még a szüleim is gyerekek voltak. Pedig szívesen megtenném: de megdöbbentő módon Zanussi filmjeiből a magyar közönség számára ma csak 10-12 elérhető. Ez természetesen nem a szerző vagy a kiadó hibája, éppen ellenkezőleg – a helyzet mégis visszás. A Krzysztof Zanussi világa viszont némi vigaszt nyújtott: a filmek részletes elemzéseiből azok is pontos képet kaphatnak a rendező életművéről, akik lemaradtak a filmekről a hetvenes-nyolcvanas-kilencvenes években.

A szerző egyébként nem a Krzysztof Zanussi világa lapjain foglalkozik először Zanussival, ami meg is látszik az alaposan átgondolt, letisztult gondolatmeneteken. Évtizedek óta ismerik egymást, 1991-ben pedig Pörösnek könyve is megjelent Zanussiról Illuminációk címmel – de mint a bevezetőben leírta, akkor még csak tizenöt filmet számlált az életmű, ma pedig huszonhétnél tartunk. Már csak ez a tény is indokolttá teszi a bővítést és átírást.

Hirdetés

Annak ellenére, hogy az életmű még most sem lezárt, teljesnek érezzük a képet: a kötet címe abszolút indokolt, valóban egy összefüggő szerzői világ rajzolódik ki a könyv lapjain. Ezt az a közkeletű vélekedés is alátámasztja, miszerint Zanussi ugyanazt a filmet rendezi meg újra és újra – a körülményektől függetlenül a szereplői hasonló döntéshelyzetekbe kerülnek, az élet-halál, természet és vallás kérdéseiről töprengnek, ugyanolyan gyengeségekkel vagy éppen erényekkel rendelkeznek. A filmek és figurák közti kapcsolatokat Pörös is előszeretettel hangsúlyozza – így ahogy az alkotások, úgy az elemzések is egymásra épülnek.

Krzysztof Zanussi Budapesten 2016 tavaszán

Krzysztof Zanussi Budapesten 2016 tavaszán

Már ennyiből is látszik, hogy Pörös könyve elsősorban filmelemzések füzére. Ezen belül is a játékfilmeken van a hangsúly, a tévéfilmek, dokumentumfilmek vagy színházi rendezések elvétve kerülnek csak szóba. Ez egyrészt burkolt rangsorolást, de szükségszerű szűkítést is takarhat: a könyv így is több, mint négyszáz oldal. Kissé meglepőbb kihagyás, hogy bár a kötet Zanussi történelmileg mélyen meghatározott, a második világháború idejére eső gyerekkorával indul, később ez a szál nem igazán folytatódik, kizárólag a művészeti tevékenységével összefüggésben kapunk néhány utalást a köz- és magánélet eseményeire. Aki tehát Zanussira mint emberre kíváncsi, az rossz helyen jár – a legtöbbet a bevezetőből tudhat meg róla, ahol Pörös az alanyánál tett egyik látogatását, a Zanussi-házról szóló benyomásait osztja meg.

Annál többet tudhatunk meg a lengyel rendező filmjeiről. Talán megbocsátható, hogy a szerző minden szóba hozott filmről elismerően ír. Gyakran nagyon fontos és hasznos háttérinformációkat olvashatunk az elemzésekben, a vallástudományi kitekintések pedig kifejezetten segítik az értelmezést. Tanulságos volt számomra, hogy ami Zanussi műveiben első pillantásra naiv, sőt szentimentális erkölcsösségnek tűnhet, annak Pörös meggyőzően tulajdonít mélyebb jelentést. De szívesen időz el a bonyolultabb morális dilemmájú, meglepő témaválasztású filmeknél is. Nem egyszer segített elhelyezni Zanussi határozott erkölcsiségű, de bigottságtól mentes, éppen ezért sajátos, nehezen értelmezhető életutakat vagy döntéseket bemutató műveit.

A Krzysztof Zanussi világa tehát alapos filozófiai és filmszakmai felkészültségről tesz tanúbizonyságot, de emellett külön öröm, hogy monográfiához képest kifejezetten könnyen olvasható, jól tagolt mű. Pörös gyakran szúr be hosszabb-rövidebb idézeteket a filmekből – ezek mottóként kíváncsivá tesznek, szemelvényként pedig még közelebb hozzák hozzánk Zanussi alkotásait. A kötetet ezen kívül képek és részletes bibliográfia, film- és könyvlista is gazdagítja. Így egyszerre szolgálja ki az életművel épphogy ismerkedő műkedvelőket és a beavatottakat is – ritka pillanat, hogy egy könyv szakkönyvként és ismeretterjesztő műként is megállja a helyét.

Adatlap

Pörös Géza: Krzysztof Zanussi világa
Kossuth Kiadó, 2016

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments