Magazin Papírfény

Ray Bradbury: R, mint rakéta

Fahrenheit 451Ray Bradbury a XX. század egyik legnagyobb hatású írója volt. Ízelítőként az Agave kiadó hamarosan megjelenő Fahrenheit 451 és más történetek című kötetéhez R, mint rakéta című novellája most nálunk is szabadon olvasható!

Ray Bradbury 1920-ban született az Illinois állambeli Waukegan kisvárosban, mely sok történetének színtere. Tizenéves korától folyamatosan ír, több száz története jelent meg korabeli pulp magazinokban. Több mint 30 kötete közül a Fahrenheit 451, a Marsbéli krónikák, A tetovált ember és a Gonosz lélek közeleg a legismertebbek. Számos írását adaptálták színpadra és filmre is. Sok díjat mondhat magáénak, például 1977-ben a rangos World Fantasy-díjjal tüntették ki az életművéért, 2000-ben a Nemzeti Könyvalaptól megkapta a legrangosabb amerikai szépirodalmi díjat, 2004-ben pedig az amerikai elnöktől vett át kitüntetést.

Bradbury 2012. június 5-én hunyt el, a haláláról rengetegen megemlékeztek. Steven Spielberg úgy nyilatkozott, hogy Bradbury a sci-fi filmjeinek a múzsája volt, Neil Gaiman szerint pedig a világunk sokkal szegényebb lenne ma a művei nélkül. Barack Obama hivatalos közleményt adott ki a Fehér Házból, miszerint Bradbury történetei nagy hatással voltak a kultúránkra és kibővítették a világunkat, valamint segítettek megérteni azt is, hogy a képzeletünket nem csak egymás jobb megértésére használhatjuk, de a legnagyobb becsben tartott értékeink kifejezésének is az egyik legfontosabb eszköze.

Az Agave kiadó február 14-én jelenteti meg a Fahrenheit 451 és más történetek című gyűjteményt, melybe a címadó klasszikus mellett öt rövidebb írás ist beválogattak. Ízelítőként Bradbury művészetéhez az R, mint rakéta című novellája most szabadon olvasható.

R, mint rakéta by Ray Bradbury

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com