, , + 2 címke

Richard-Hooker-MASH Valószínűleg korosztálytól függetlenül a M*A*S*H 4077 hallatára mindenki a filmre, vagy a később 11 éven át futó sorozatra gondol, nem a mindezek alapjául szolgáló könyvre Richard Hooker-től. Ez pedig így van jól, mert bármennyire is fáj ezt kimondani személyes elfogultságom miatt, maga az alap egyszerűen túl rövid, sokszor túl nyers, a zseniális karakterek pedig sehol sincsenek.

Persze lehet, hogy az eredeti regény rövidségéből fakadó problémákat a későbbi alkotások – melyek elkészítésében elvileg szerepet vállalt még Hooker, gyakorlatilag mégis William E. Butterworth kezei közül kerültek ki – kijavítják, vagyis kibővítik elődjüket, ettől még nem fogjuk jobbnak tartani a könyvet. És bár szinte lehetetlennek tűnik elkülöníteni az olvasottakat a látottaktól (főleg, hogy a sorozaton nőttem fel), az adaptációk minősége és élvezhetősége sem szabad, hogy elhomályosítja a mostani értékítéletet. A M*A*S*H vulgáris, összecsapott és sokszor dramaturgiailag egyáltalán nem passzoló, részletes, orvosi szaknyelvű leírásokkal töri meg az alapvetően is szedett-vetett történetet. A karakterek mélysége teljesen hiányzik, de sajnos még az a kevés, amit kapunk sem szimpatikus.

A regény címével és ezek szerint eredeti indíttatásával ellentétben nem három katonaorvosról szól, akik a humort egyetlen fegyverként használva próbálják meg átvészelni az egyik legértelmetlenebb háborút és annak borzalmait: Sólyomszem, Csapdle Jonh és Duke Forrest pusztán bunkók, éretlenek, élvhajhászok és önös érdekekből szegülnek ellen mindenféle parancsnak. Orvosnak kiválóak, de munkaként tekintenek a dologra, nem hivatásként: nem azért vannak ott, hogy életeket mentsenek, hanem, hogy minél előbb letudják a kötelességüket és mehessenek inni, golfozni vagy a raktárba egy-egy nővérrel. Így az olvasó a technikai tudásuk ellenére sem képes felnézni rájuk, nem tiszteli őket, így lapról lapra kevésbé érdekli őt a történetük.

Hirdetés

Félreértés ne essék, alapvetően az ötlet eredeti, frappáns és tökéletes alapot ad a filmeknek arra, hogy a humort és a fájdalmat, a bajt, a hiányt vegyítve egy lebilincselő és nyers, őszinte képet adjanak a koreai-háborúban szolgáló katonák és katonaorvosok embertelen mindennapjairól. Éppen ezért mellbevágó, hogy ami később hibátlanul működött, az eredetileg nem is nagyon létezett. A pár oldal híján kétszáz oldal egyszerűen kevés volt Hooker-nek ahhoz, hogy karakterei igazi mélységet, múltat és ezáltal jövőt kapjanak, hogy valamit is megérezzünk egy frontkórház borzalmaiból és hogy hűen bemutassa a doktor-páciens kapcsolat háború adta kínosságát: az orvos arra van, hogy a beteg minél előbb ismét a frontra kerülhessen. Ez a filozófia pedig igen csak messze áll bármilyen orvosi eskütől.

Ilyen morális kérdéseket, igaz, olykor haloványan felvet a könyv, de választ adni rá, vagy csak keresni már nem képes. Ahogy elgondolkodtatni, megríkatni és az eredeti céllal egészen kirívóan szembemenően megnevettetni sem. A M*A*S*H minden kiinduló potenciálja ellenére nem mutat szinte semmit a háború borzalmaiból, hogy mit tesz az az emberekkel, orvosokkal, nővérekkel és betegekkel. Nem ülünk a könyv felett izgulva, szorongva vagy elborzadva, hallani vélve a sátrunk felett elzúgó mentőhelikopter zaját. Felszínesség, trágárság és egy zavaróan hirtelenül véget érő történet: ennyi lett Hooker könyve. Későbbi mozgóképes alkotások alapjának jó, önmagában kevés.

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments