AmnéziaHogy miért ír egy hallássérült gyerekekkel foglalkozó szakember regényt, az még nem kérdés: szabadidejében, kedvtelésből. De hogy miért filmesíti meg első könyvét Hollywood olyan sztárokkal, mint Nicole Kidman és Colin Firth, az már valamivel érthetetlenebb.

S. J. Watson regénye 2011-ben jelent meg Mielőtt elalszom címmel, melyet aztán tavaly, a vászonra kerülés idején kereszteltek át Amnéziára, hogy a film és az annak apropóján érkező új könyvkiadás címbeli különbsége ne zavarja össze az érdeklődő műértőket. A változtatás az eredeti cím sejtelmességét háttérbe szorítja ugyan, ám remekül kiemeli a regény központi elemeként megjelenő betegséget, melyben főhősünk szenved.

Hirdetés

Christine-nek ráadásul az amnézia egy speciális fajtájával kell megküzdenie nap mint nap, ugyanis míg sorstársai leggyakrabban vagy csak a régi emlékeiket felejtik el, de képesek új dolgokat megjegyezni, vagy csupán a régmúltra emlékeznek, az egy-két órával ezelőtt történteket pedig elfelejtik, addig ő ennek a két esetnek egy sajátos keverékével küzd: egy bizonyos pontig emlékszik a múltjára, és új dolgokat is képes megjegyezni, ám éjszaka, alvás közben az új benyomások törlődnek emlékezetéből, és csupán a régiek maradnak meg stabilan.

Ezért siet segítségére a rejtélyes dr. Nash, aki mint egyedi pszichológiai esetet igyekszik kivizsgálni a középkorú nővel történteket. De ami még fontosabb: ő ajánlja neki, hogy vezessen részletes naplót a mindennapokról, megőrizve ezzel önmagának a közelmúltat, és fejlesztve memóriáját. Ez a napló fogja végül képezni a kezünkben tartott regény nagy részét, a közel 460 oldalas terjedelem több, mint kétharmadát.

Jelenet az Amnézia című filmből (a képen Mark Strong és Nicole Kidman)

Jelenet az Amnézia című filmből (a képen Mark Strong és Nicole Kidman)

A rövid, jelenben játszódó és az alaphelyzetet felvázoló kezdőrész után ugyanis azonnal a roppant részletes napló következik, hogy aztán a lezáró szakaszban a két elbeszélésmód keveredésével fokozhassa pattanásig feszültté az addig felvázolt szituációt az író. A könyv túlnyomó részére viszont az altatás, az információk cseppenkénti adagolása jellemző: Christine olyan részletességgel ír naplót, amit nemhogy egy amnéziás, de egy tökéletesen egészséges grafomán is megirigyelne – a szerző mentségére szóljon, hogy még a könyv első harmadában felfedi: főhősnője az őt ért trauma előtt írónő volt, így valamelyest máris magyarázatot kap a felettébb irodalmi stílusú napló és a részletesség.

Nem vigasz ez azonban a nehezen induló, eleinte gyakran önismétlő történetvezetésre, mely a fentiek értelmében indokolt ugyan, ám kevésbé élvezetes. Mindössze egyetlen mondatnak köszönheti a regény, hogy a pörgősebb tempóhoz szokott olvasók sem dobják félre az első 150 oldal után; ez a mondat pedig nem más, mint Christine rövid üzenete saját magának naplója első oldalán: „Ne bízz Benben!”. Azért hatalmas horderejű ez a három szó, mert Ben Christine férje, és gyakorlatilag az egyetlen ember, akivel Christine kapcsolatban áll, aki mellett reggelente felébred, és aki minden áldott reggel nyugodtan elmagyarázza neki, ki is ő valójában.

Ha azonban túljutunk ezen a döcögősebb szakaszon, a jutalmunk egy érdekességekkel és további rejtélyekkel tarkított thriller, mely a klasszikusnak mondható, ám annál izgalmasabb „törékeny főhős életveszélyben” sémát követi. Christine kiszolgáltatott helyzetét ráadásul az olvasó állandó elbizonytalanításával fokozza az író: egy-egy visszatérő emlékkép után rendszerint felmerül a kérdés, hogy mi van, ha főhősünk csak képzelődik, nem pedig emlékszik.

S. J. Watson

S. J. Watson

Ez utóbbi lépéssel Watson tulajdonképpen az előfeltevéseinket húzza keresztül folyamatosan: amikor már úgy gondolnánk, hogy rájöttünk valamire, összeraktuk a képet, akkor vagy áthúzza az egész teóriát egy cáfolhatatlan bizonyítékkal, vagy eltereli a figyelmet az adott cselekményszálról, hogy úgy érezzük, mégsem volt fontos. A regény zárlatának profizmusa is épp ebben rejlik: valószínűleg sokaknak megfordul a fejében olvasás során az a megoldás, ami végül valóban bekövetkezik, ám az is szinte biztos, hogy a számos köztes feltételezés miatt mégis nem várt fordulatként fogunk tekinteni rá.

S. J. Watson írói bemutatkozása tehát egyáltalán nem sikerült rosszul. Kicsit ugyan túlírt, eleinte kicsit érdektelen, a könyv második felében azonban annyi csavarral áll elő az író, hogy akaratlanul is azon kapjuk magunkat, hogy Christine történetének megoldásán agyalunk még akkor is, amikor nincs előttünk a könyv. És mégis mi ez, ha nem annak a jele, hogy emlékezetesre sikerült az alkotás?

Adatlap

S. J. Watson: Amnézia (a szerző Mielőtt elalszom című regényének változatlan újranyomása)
Athenaeum Kiadó, 2014

Fordította: Gellért Marcell

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments