Magazin Papírfény

Szentségtörés – Dan Simmons: Endymion felemelkedése

Dan_Simmons_Endymion_felemelkedese_b1_72dpiAmi jó, abból sosem elég, abból még akarunk. Ezért van olyan nagy sikere a folytatásoknak. És ezért van, hogy az alkotók is folytatják azt, amivel sikert arattak – még többet akarnak az elismerésből (meg, nyilván a vele járó pénzből és egyéb jóból is). De van, amit kár folytatni. Hiába volt jó, hiába nem volt lezárva, hiába van benne a lehetőség – bele kell nyugodni, hogy egyes dolgok egyszeriek és megismételhetetlenek.

Dan Simmons Hyperion-cantosa, az első két mű, szenzációs sci-fi eposz volt. És alkotója igen nagy tehetséget árult el vele. Vagy legalábbis beleadott apait-anyait – csak mert a majd egy évtizeddel később megalkotott Endymion, na meg az Endymion felemelkedése már meg sem közelítette azt a színvonalat. Az okot csak találgatni lehet (már csak a pénz motiválta? Elfogytak az ötletek? Nem fektetett bele annyit magából?), mindenesetre itt már nyomát sem lehet találni azoknak a bravúros megoldásoknak, amik a Hyperiont kiemelték a megszaladó fantáziájú, űroperába hajló sci-fik közül.

Az Endymionban elkezdődött egy történet, mely a korábbi könyvek után pár száz évvel játszódik – de számtalan ponton kötődik az előző kötetekhez. Konkrétan szereplők is feltűnnek belőle. A fő sztoriszál azonban ezúttal egy pásztorból lett kalandor, Raul Endymion körül bonyolódik, akinek a küldetése, hogy egy kislányra vigyázzon, akit a parazita, de halhatatlanságot ígérő keresztséggel óriási hatalmat nyert egyház, a Pax üldöz. Bolygóról bolygóra menekülve bejárják a fél világegyetemet, mint egy road movie-ban, csak a sok különböző idegen bolygó miatt ez még romantikusabb (vagy hatásvadászabb).

Aztán, szinte a legizgalmasabb résznél – de legalábbis erősen függőben hagyva a történetet – véget ért a kötet. Szerencsére az Agave nem várt sokat és megjelentette az Endymion felemelkedését is – ami azonban szinte csak árnyéka annak (a világnak és bravúrnak), amit az író a Hyperionban felépített. A történet pár évvel később folytatódik, de nagyjából ugyanúgy: Aeneát és Raul Endymiont továbbra is mindenféle érdekes bolygókon keresztül üldözi a világot a kereszt alakú parazitával markában tartó egyház, de közben valami furcsa dolog is készülődik: Aena, a több világot magában egyesítő messiás mindenhol egyre több „megtérőt” vonz. Végül persze megtörténik a nagy összecsapás is – de nem pont úgy ahogy várnánk. A cselekmény mindenesetre fordulatos, izgalmas feszült – kicsit mondjuk hatásvadász, ponyvás módon, de letagadhatatlan, hogy nehéz letenni a könyvet. Ami mindezt különlegessé teheti, az az, hogy egyre több háttérinformációt tudunk meg a világról, meg az előző kötetetek történéseiről. Ez egyébként egy bizonyos fokig izgalmas is lenne – de néha már nagyon erőltetett magyarázatokkal próbálja mindenáron egységesíteni az eddigi, kaotikusan kígyózó szálakat az író.

A legrosszabb, hogy ebben a nagy erőltetésben még saját magát – pontosabban a Hyperiont is szembeköpi, mert a nagy világtágításban és kiegészítésben van, hogy ellentmond neki (a saját korábbi alkotásának!) – de olyankor ezt letudja azzal a „magyarazáttal”, hogy „direkt megtévesztés volt, az Énekek íróját szándékosan megvezették, mert majd így lesz igazán kerek a kép”… Na neee… Ez még akkor is gagyi húzás, ha nem szerettük a Hyperiont, de azokkal a sci-fi-szeretőkkel, akiknek az a szívéhez nőtt, kifejezetten kicseszés. Hiszen ki szereti, hogy az egyik kedvenc történetéről kiderül, hogy „az nem is úgy volt”?

A jó sci-fi „okos”, vagyis elgondolkodtat, vannak benne érdekes gondolatok, akár a jövőről, akár a társadalomról, a technikáról vagy akár saját magunkról. Dan Simmons jó sci-fi író, tudja, hogy kell ilyesmi a regényébe – csakhogy az Endymion felemelkedésébe csak mintegy a sztori réseibe tudta betömködni azokat a gondolatokat, amik a sima akción túli igényeinket hivatottak kielégíteni. Ebből az következik, hogy szinte szó szerint elkülönülnek egymástól a cselekmény fejezetei, és az unalmas filozófiai eszmefuttatások, gondolatok. Több oldalt átlapozhat az olvasó, ahova az ilyesmi be van szorítva – és továbbhaladva semmit sem veszít, ugyanott fel tudja venni a fonalat… Olyan, mintha egy izgalmas könyv fejezetei közé beszúrtak volna néhány tankönyvi oldalt is – szó sincs arról, hogy sikerülne az – amúgy sokszor tényleg érdekes és elgondolkodtató – kérdéseket szerves részévé tenni a regénynek.

Az Endymion felemelkedése tehát még az Endymion színvonalát sem éri el, és nagyon messzire elmarad a valóban zseniális Hyperion-könyvek mögött. Ennek ellenére izgalmas olvasmány – aki szerette az író eddigi regényeit, az úgysem fogja kihagyni ezt sem. De azért olvasás közben végig sajnálja az ember, hogy ez lett abból a nagyszerű felütésből, mennyire eltávolodott Dan Simmons a sci-fi klasszikussá vált Hyperiontól…

 

Pásztor Balázs

Pásztor Balázs újságíró, szerkesztő, tanár, édesapa. A kamera túloldalán is előfordul – ismeretterjesztő és dokumentumfilmek készítésébe kóstolt bele. Az okos és többrétegű filmeket kedveli, de a humor is fontos számára – a filmekben és az életben is.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com