Magazin Papírfény

„Táncoljatok, táncoljatok, különben elvesztek.”- Jochen Schmidt: Pina Bausch

Wuppertál az egész világ” – mondja Esterházy Péter a Wuppertáli Táncszínházról és Pina Bausch (vagy ahogy ő hívja, PB), a modern táncművészet meghatározó alakjának munkásságáról. Neki már csak elhihetjük: Egy nő című könyvéből maga a koreográfusnő is idézett egyik darabjában.

Jochen Schmidt (tánckritikus és Bausch kortársa) könyve végigköveti Pina Bausch táncos és koreográfus pályájának indulását és átalakulását: történeti áttekintést kapunk a kezdő lépésektől a kibontakozáson át a sajátos és egyben radikálisan újító dramaturgiai megoldásokig. Emellett az egyes darabok részletes leírásán keresztül bepillantást enged a koreográfusnő munkamódszereibe, a wuppertáli, valamint a külföldi turnék és vendégjátékok közönségének hol elutasító, hol rajongó fogadtatásába. Az előadások tartalomleírása mellett röviden, bizonyos képek, mozdulatsorok és a díszletek is értelmezésre kerülnek, amelyekből kiviláglanak Bausch legfontosabb témái, mint például a nemek harca, az emberek egyenjogúsága, a gyengédség, a brutalitás, a társkeresés vagy az elnyomás. Az író kísérletet tesz arra, hogy ne csak szakmai, de az ünnepelt koreográfusnő emberi oldalát is bemutassa: milyen odafigyeléssel és törődéssel viseltetett a táncosai iránt és mennyi mindent tanult tőlük a hosszúra nyúlt napok alatt. Szállóigévé vált ekkori mottója is erről tanúskodik: „Még egy kis borocska. És egy cigi. Csak hogy ne menjünk még haza!”.

jochen-schmidt-pina-bauschAz egyes korszakok és darabok bemutatása mellett Schmidt külön fejezeteket szentel a díszleteknek, annak az ingatag és sokszor veszélyes talajnak, amin a táncosoknak mozogniuk kell – legyen az tőzeggel felszórva, vagy éppen tíz centi vízzel felöntve. A díszletek kapcsán nem mehetünk el szó nélkül a két díszlettervező mellett, akik meghatározó szerepet töltöttek be a koreográfusnő pályája alatt: Rolf Borzik (aki Bausch élettársa is volt) és Peter Pabst. Szintén külön fejezetbe kerültek a zenék mellett a jelmezek, vagy éppen azok hiánya és a női meztelenség, vagy egy másik visszatérő elem, a férfiak női ruhába bujtatása. Az egyik utolsó fejezetben pedig Pina Bausch és a film kapcsolata kerül előtérbe, hiszen amellett, hogy szerepelt Fellini És a hajó megy című filmjében, az is kiderül, hogyan alkalmazza a mozgóképet darabjaiban, valamint szó esik egyetlen filmjéről, A császárnő panaszáról – ahol élve a lehetőséggel, hogy kiszabadulhattak a színház falai közül, a táncokat szabadtéren vették fel.

És ha már a filmnél tartunk nem mehetünk el szó nélkül Wim Wenders 3D-s Pina című dokumentum- és táncfilmje mellett – főleg hogy a könyv elolvasása után alig várjuk, hogy végre élőben is láthassuk megelevenedni az eddig olvasott előadásokat: ha Wuppertálba nem is jutunk el, a film kiválóan kiegészíti a könyvet. A 3D-s technika, ha valamikor, akkor egy táncfilm esetében igazán értelmet nyer: olyan érzés, mintha nem is a nézőtér soraiból szemlélnénk a fantasztikus mozdulatsorokat, hanem valahol a táncosok között a színpadon bolyongva. Wenders még A császárnő panaszát is megidézi azzal a gesztussal, hogy a színpadi jelenetek mellett a táncosok különböző szabadtéri helyszíneken előadott számaikkal adóznak Bausch előtt.

A kötet a L’Harmattan kiadó tánctörténet sorozatának kilencedik tagja, a sorozat szerkesztője pedig Fuchs Lívia tánctörténész volt. A könyv mindenkinek ajánlott, aki mélyebben szeretne elmerülni Bausch munkásságában, betekintést nyerni az egyes korszakok és előadások felépítésébe vagy egyszerűen csak arra törekedik, hogy megértse, mit lát egy táncelőadás színpadán.

Piller Mónika

Piller Mónika az ELTE-n végzett filmelmélet és filmtörténet, illetve dán szakon. Szakdolgozatát az izlandi filmek és a globalizáció témakörében írta. Specializációja a skandináv film, a dokumentumfilm és az animációs film. Jelenleg a Magyar Televíziónál dolgozik szerkesztő-riporterként.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com