Magazin Papírfény

Zavarba ejtően görbe – Timur Vermes: Nézd, ki van itt

nezd ki van ittVakmerő ötlet volt Hitler nevében írni egy fiktív regényt a diktátor visszatéréséről a kortárs német társadalomba. Vermes kétségkívül bravúrosan oldotta meg a lehetetlen feladatot: kőkemény kritikát fogalmaz meg a médiáról, a politikai korrektségről és Németországról. És közben kiszabadította a szellemet a palackból.

Bárhogy is nézzük, Hitler a világtörténelem egyik legismertebb neve. Mindenki tud róla, ehhez képest nem is vitatott a megítélése, a nyugati társadalom szemében ő maga az antikrisztus. Emlékszem viszont, hogy amikor Lisszabonban éltem, Halloweenkor az egyik brazil barátom Hitlernek akart beöltözni. Nagyon sokáig tartott lebeszélni, azzal védekezett, hogy Brazíliában ő egyszer annak öltözött, és hatalmas sikere volt. Mi, európiaiak – olaszok, németek, franciák, dánok és én is – mondtuk neki, hogy ezt egyszerűen Európában nem lehet megtenni. Vajon most már meg lehet?

Persze azóta kitört a gazdasági válság, megerősödtek a szélsőségek, több olyan téma átszakadt, ami korábban tabunak számított. A magyar felmenőkkel bíró Timur Vermes könyve ebbe a közegbe érkezett meg. Éppen ezért a legnagyobb kérdés a regény kapcsán: vajon kiszabadult-e ezzel a szellem a palackból?

A történet szerint Hitler egyszer csak felébred ott, ahol elvileg utoljára tartózkodott, tehát annál a bunkernél, ahol öngyilkos lett. Koszos egyenruhájában azonnal észreveszi, hogy valami nem stimmel, és gyorsan elmegy egy hírlapárushoz, ahol megdöbbenve tudja meg: 2012-t írunk. A megváltozott történelmi helyzetben azonban továbbra is ugyanaz a cél hajtja: Németország élén ismét felvirágoztatni az árja népet. Ehhez pedig a legjobb eszköz a média világa, a tévések azonnal le is csapnak rá. A diktátorból nemsokára humorista lesz, ezzel elkezdődik lassú felemelkedése.

nezd-ki-van-itt

A Nézd, ki van itt kapcsán azonnal le kell szögeznem: hihetetlen élmény Hitlertől olvasni egy könyvet. Sosem olvastam ugyan a megjelent írásait, Timur Vermes egyes szám első személyben megírt regényéről mégis úgy éreztem, teljesen valóságos; ilyen stílusban írhatott Hitler, amikor még élt.

Kommentárjai a világról egyszerre félelmetesek és humorosak. A legjobb pillanatokban egy elképesztő szatírát olvashatunk a német belpolitikáról. Az író nem kímélt semmit és senkit, végtelenül szórakoztató az, ahogy leírja az Európai Uniót hitleri szemszögből. „Annyira akarták ezt a békességet, hogy szövetséget is kötöttek, valahogy úgy, ahogy az elemisták bandába verődnek az iskolaudvaron.” Vagy: „Az ország élén egy szomorúfűzre emlékeztető dundi asszonyság áll, aki eleve hiteltelenné tette magát azzal, hogy harminchat évig együttműködött a bolsevista lidércnyomással” – véli a fiktív Hitler.

Vermes patikamérlegen adagolja a különböző műfaji elemeket (éppen ezt rontotta el végül a regényből készült film). Sokszor tényleg az utolsó pillanatban „rántja el a kormányt”, azaz vált stílust, épp még azelőtt, hogy túlzásba vinné a szatírát, a cinizmust, a társadalomkritikát – vagy épp a hitleri gondolatok propagálását.

Ez utóbbi a legfontosabb. A formanyelv révén olykor meglepődve tapasztaltam magamon: együtt érzek Hitlerrel, megértő lettem vele szemben. Véleményem szerint ekkor már Vermes túl messzire ment, és a téma által megkövetelt komolysággal szemben nem mutatott kellő alázatosságot. Persze a Nézd, ki van itt fikciós alkotás, a kiváló stílusa miatt azonban csaknem igazi. Ereje részben ebben rejlik: néha olvasás közben felkiáltottam: nem hiszem el, hogy épp Hitler gondolatait olvasom!

Részlet a könyvből készült filmből
Részlet a könyvből készült filmből

Vermes kiszabadította a szellemet a palackból, de látni kell, hogy ez nem egyedül az ő tette, egy hosszú folyamat vezetett el idáig. Egyik részről egyre jobban eltúlozták a nácik rémtetteit, a popkultúrában egy ideje már minden rossz dolgot, ami a 20. században történt, Hitlerhez vagy a nácikhoz kapcsoltak (pl. Hellboy, akit egy náci okkultista keltett életre a történet szerint, vagy épp az X-Men, amely szerint Magneto a nácik miatt lett gonosz). A jelenségre olyan szarkasztikus reflexiók érkeztek, mint a Náci zombik c. dán film, ahol egy síelő családot támadnak meg a címben szereplő gonoszok, vagy az ismertebb Iron Sky, amely szerint a nácik a Hold sötét oldalára menekültek 1945-ben, és azóta készítik elő a visszatérést. Megértem, ha a németeknek elegük lett abból, hogy az őseiket a földkerekség legkegyetlenebb embereinek tartják.

A Nézd, ki van itt emberként, és nem sátánként beszél Hitlerről, a célja azonban mégsem a diktátor kimosdatása volt, hanem az elgondolkodtatás, de nem a diktátor múltbéli tetteivel, hanem a jelennel kapcsolatban. Vermes zavarba ejtően görbe tükröt tart a német társadalom elé, amikor azt állítja: Németország ma szélsebesen befogadná és piedesztálra emelné a Führert. Arról már nem szól, csak magunkban elmélkedünk, hogyan jutott vissza ide az ország.

Vermes tehát már fél évtizeddel ezelőtt rámutatott arra, hogy a megváltozott médiát a megváltozott médiafogyasztási szokások miatt pillanatok alatt foglyul ejti egy tehetséges és demagóg populista, még akkor is, ha ő Hitlernek öltözik (vagy ha ő maga az). Vesd össze: Donald Trump és az amerikai elnökválasztás.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com