torok_a_szatira_diskurzusai_a_modernitasbanTörök Ervin kötetét filozófiai, irodalom- és filmtudományi előtanulmányok nélkül aligha fogja valaki elkezdeni olvasni, mivel idegen szavakkal bőségesen teletűzdelt, kifejezetten nehezen olvasható szöveggel van dolgunk. Valószínűleg már maga a cím kissé elrettentően hat, ám ha beleolvasunk a könyvbe a keményvonalas bölcsészek szíve egyszerre dobban meg az olyan szavak láttán, mint „dialektika”, „diszkurzív” vagy „destrukciós gyakorlat”.

A könyvben lévő írások különböző irodalmi és filmes folyóiratokban jelentek meg, ezeket fűzte össze egy kötetbe a szerző. Török már az elején leszögezi, hogy ennek köszönhetően nem egy nagy, átfogó írás született a szatíráról, hiszen egymástól távol eső, különböző korszakokban született szatírákat vizsgál. Éppen ezért ne várjunk általános következtetéseket, de nem is ez volt a cél: Török Ervin ehelyett felülvizsgálja azt az általános nézőpontot, miszerint szatíráknak olyan alkotásokat szoktak tekinteni, amelyek kritikus hangvétellel rendelkeznek, és valamilyen fennálló személy, hatalom vagy társadalmi berendezkedést tesznek nevetségessé. Ezzel szemben a szerző szerint „a szatíra olyan destrukciós gyakorlat, amelynek hatásosságát nem feltétlenül egy vélekedés, személy vagy intézmény ellen intézett támadás biztosítja, hanem legalább annyira a rámutatás szemiotikai feltételeinek elbizonytalanítása”. Azoknak, akik az érintett tárgykörben kutatnak, írnak szakdolgozatot hasznos lehet a könyv – akár az irodalom-, akár a filmtudomány területéről jöttek. Rajtuk kívül viszont kevesen fogják lekapni polcról – vagy legalábbis hamar vissza fog oda kerülni.

Mivel a magyar tanszékre még bölcsész koromban sem látogattam el, ezért a könyv első kétharmada nekem is küzdelem volt. Ezekben a fejezetekben (II. A fogalom írás) Török Ervin Jonathan Swift: Gulliver utazásainak negyedik könyvét, Henry Fielding: A néhai nagy Jonathan Wild úr élettörténetét, valamint Diderot: Színészparadoxon és Rameau unokaöccse című írásait veszi górcső alá. A Gulliveren kívül valószínűleg kevesen olvasták a többi elemzett művet az átlag halandók közül. Nekik/nekünk nyilván kevéssé lesz érdekes olvasmány ez a fejezet, ámbátor arra jó lehet, hogy felkeltse az érdeklődésünket az adott művek iránt.

Hirdetés

A könyv harmadik, A Mikszáth-paradigma címet kapott fejezete A sipsiricát és Beszterce ostromát elemzi. Ezt a részt már én is jobban élveztem, mivel az utóbbi művet a Keleti Márton-féle filmes adaptációval veti össze. Kiderül, hogy a film és az alapjául szolgáló regény szinte mindenben különbözik, és nemcsak azért, mert két különböző médiumról van szó, hanem mert különböző hagyománytörténet részeit képezik. A könnyebb megértést a filmből kivágott jelenetek fotójával éri el a szerző.

Modern idők

Modern idők

168 oldal után végre elérkeztünk a megváltást jelentő IV. Film és szatíra fejezethez. Nyilvánvalóan 70 oldal alatt nem fogunk mindent megtudni a filmszatírákról, viszont a téma iránt érdeklődőknek adhat egy képet arról, miért és mikor jön el a filmszatírák első nagy korszaka, vagy mi köze a burleszknek a modernista filmszatírákhoz. Balázs Béla, Eisenstein és Deleuze filmelméleteitől sem kell megrettenni, hiszen az utána hozott kiváló példa, a Modern idők (Charlie Chaplin, 1936) mindent érthető megvilágításba helyez. A burleszkből átevezünk a modernista filmekhez, itt mélyebben a Zazie a metróban című filmmel ismerteti meg az olvasót Török (aki, ahogy eddigre már megszokhattuk, nehezen szakad el az irodalmi alapanyagtól, hiszen a Zazie esetében is az alapjául szolgáló Queneau-regény áttekintésével kezdi), majd a cseh újhullám két egymástól meglehetősen távol álló alkotása következik (Százszorszépek és a Tűz van, babám!). Amit közösnek tart a három filmben Török, az a tanulmány egészén átvonuló destrukciós gyakorlat, jelen esetben olyan sémák és kódok kibillentése, amelyek a film referenciális dimenzióját létrehozzák.

A könyv végén hazaérkezünk a 70-es évek Magyarországára. Ez a rész volt a személyes kedvencem, és nemcsak azért, mert Törökhöz hasonlóan magam is ezt tekintem a magyar film egyik legizgalmasabb korszakának, hanem mert kiváló alkotásokat választott elemzése tárgyául: az Ismeri a szandi mandit?, a Jutalomutazás, A válogatás, a Hosszú futásodra mindig számíthatunk, vagy a Bástyasétány ’74 elemzése mind érdekes olvasmány volt. Ugyan a sorból kitűnik, hogy elsősorban Gazdag Gyula filmjei kerültek be a válogatásba, nagy kár, hogy a Sípoló macskakő kimaradt. Ha valakit mélyebben érdekel ez a korszak, annak Gelencsér Gábor: A Titanic zenekara című élvezetes kötetét mindenképp ajánlom.

A könyvre egyáltalán nem lehet rásütni az „olvasmányos” jelzőt, de nem is könnyed strandon napozós olvasmánynak szánták. Inkább amolyan vizsgaidőszakban felette görnyedős. A nehezen olvasható szöveg megértését ráadásul az sem könnyíti meg, hogy sem az egyes fejezetek végén, de még a könyv legvégén sem találunk összefoglalót. Ezt a hiányosságot valamennyire pótolja a könyv elején található bevezető fejezet (I. A szatíra diskurzusai), de bosszúból most én sem írok összefoglalást.

Adatlap

Török Ervin: A szatíra diskurzusai a modernitásban

Apertúra Könyvek, 2014

, , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments