Magazin Papírfény

Valamiféle Isten – Philip K. Dick: Palmer Eldritch három stigmája

palmer_eldritch_1„Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.” Philip K. Dick egyik legnagyobb műve intellektuális libabőrözés.

„A Mars telepeseit az ENSZ toloncolta ki a túlmelegedett Földről, hogy a vörös bolygón megteremtsék egy élhető élet alapjait. Mert egyelőre az élet a Marson minden, csak nem élhető. A drogok persze segíthetnek. Például az, amelyik használójának tudatát apró játék babákba vetíti, így kreálva egy egészen egyedi virtuális valóságot.

Aztán egy Palmer Eldritch nevű üzletember hosszú évek után hazatér a Naprendszerbe, és ezzel egy időben új drog jelenik meg a piacon, melynek szlogenje: »Az Úr megígérte az örök életet. Mi el is hozzuk neked.« De milyen örök életről van szó? És ki az, aki végül el fogja hozni?”

Philip K. Dick legnagyobb regényei között tartják számon a Palmer Eldritch három stigmáját. 1965-ben Nebula-díjra jelölték regény kategóriában, illetve 1966-ban elnyerte a Brit Science Fiction-díjat, a világ egyik legrangosabb spekulatív irodalmi elismerését; talán csak a Fellegvár elismertebb az életművön belül. És ez a könyv Dick hosszú-hosszú Isten-keresésének kezdete is: az első írása a témában. Számomra pedig a legütősebb Isten-kereső mű, amit ezidáig olvastam.

Dick műveinek esszenciája már ebben az 1965-ös könyvben is megtalálható: a teljesen őrült, saját magán belül mégis logikus világ (ahonnan nézve bizonyára a mienk tűnne őrültnek); a sci-fi elemekkel bőven megszórt, de azoknak alá nem vetett sztori; az érzelmi válságok között botladozó figurák, akik számára igazán másodlagos a világ sorsa, és mégis alakítják azt. Aztán: az idegenek, a felfoghatatlanul más értelem, a disztópia, a spiritualitás. A filozófia. A drogok. Sok-sok drog.

És Isten. Valamiféle.

palmer_eldritch_2

Dick egész életműve felfogható Isten-keresésnek. Néha nagyon nyílt (mint a Valis önéletrajzi ihletésű féldrogos látomásaiban), néha mélyebb filozófiai rétegekbe bújik (mint a Palmer Eldritchben). A keresendő „Isten” sokáig nagyon bizonytalan jószág ráadásul; a világba behatoló jóindulatú entitás itt, gonosz csillagközi idegen tudat ott, látomás amott, és bizonytalan, távoli fény még amottabb; természete a gnosztikustól csaknem a katolikusig mindenféle árnyalatokat ölt; aztán olyan is van, hogy csaknem közöttünk járkáló „lény”, és olyan is van, hogy csaknem a zsidó-keresztény felfogás szerinti Mindenható. De ott van végig a PKD-könyvekben. És – ami gyönyörű – Dick a leges-legutolsó könyvére eljutott arra a megállapításra, hogy „ha szeretetem nincsen, semmi sem vagyok”. Szép fejlődés egy szkeptikus, drogfüggő írótól, és csakis a saját belső fejlődése: nincs benne semmi pózolás.

Ezen az úton az első lépés, a Palmer Eldritch jelenti az egyik irodalmi csúcsot is. Nemcsak az implikált filozófia miatt – PKD végül is író, nem filozófus: azaz kérdezni tud, de kifejteni nemigen szokott, pláne nem módszeresen –, hanem egyszerűen a szöveg irodalmi minősége miatt. A Palmer Eldritch szépirodalmi remekmű, bátran oda lehet dugni azok orra alá, akik tagadják a sci-fi magasirodalmi jogosultságát: nagyszerű karakterek, mesteri világépítés, állandóan kizökkentő dialógusok, és az örök bizonytalanság atmoszférája; a könyben olyannyira nincsenek sablonok (még PKD életművének klasszikus sablonjai sem), hogy egyszerűen fogalmad sem lehet róla, mi történik a következő oldalon.

palmer_eldritch_3

Leo Bulero és társai Dick legjobb karakterei közé tartoznak. Dick fő ereje általában nem a karakterformálás (nem is rosszak ugyan a szereplői, csak néha nagyon ugyanolyanok könyvről könyvre: sodródó férfi főszereplő, érzelmileg labilis egyszemélyes női katasztrófa), de a Palmer Eldritchben ugyanezek az alapfigurák kikerekednek és valóságosabb, vívódóbb személyiséget nyernek. Emiatt az egész világ átérezhetőbb lesz: még egy evolúciófejlesztett vállalatigazgató poszthumán szellemek között eltöltött időutazása is valóságosabb, érezhetőbb, mint akár a legföldhözragadtabb ponyva, amikor ilyen írással párosul. Nem a világ elszálltsága számít, hanem az embereké.

És persze a könyv néhol igazán bizarr, de csak annyira, amennyire kellő fogékonyság esetén a valóság is annak tűnik (akárcsak Dick legnagyobb műve, Az ember a Fellegvárban).

A könyvet (természetesen) az Agave adta ki; Pék Zoltán fordítása a kiadó megszokott minőségéhez méltó, néhol még találóbbnak is éreztem az eredetinél (különösen egy marketing-szóviccnél; elismerésem Pék Zoltánnak, hogy agycsikaróbb tud lenni PKD-nél). Mivel egy szépirodalmi sci-fi fordítási minősége meghatározza az élvezhetőségét, hálásak lehetünk, hogy jó kezekbe került a PKD-életmű. Dicket néha leírják kissé elavult, túl sok másodvonalbeli könyvet gyártó, nehezen élvezhető íróként – de a legjobbjai, mint a Palmer Eldritch, kifogástalanul frissek, mert mind a filozófiai intellektuális kihívás, mind az őszinte Isten-keresés érzelmi töltete, mind a szöveg nagyszerűsége örök.

Havasmezői Gergely

Havasmezői Gergely a Filmtekercs egyik alapítója. Történészként és újságíróként végzett, kommunikációs doktoriján dolgozik. Specializációja a film- és mozitechnika, a sci-fi és a társadalmi problémákkal foglalkozó filmek.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com