Az elmúlt éveket a magyar film szempontjából valóban nevezhetjük a meghurcolás időszakának, de a tavaly megérkező kezdeti sikerek után 2014 egyértelműen az újabb fejlődés időszaka. Alábbi listánkban összeszedtük hát azokat a dolgokat, amiket pozitívumként éltünk meg a magyar filmmel kapcsolatban, legyen egy rendezvény, egy film egy mellékszereplő vagy bármi más. Jöjjön tehát a magyar kisfilm, a doku, a VAN, a Terápia és egyebek sikere! Következő lépésként azonban nagyon fontos volna, hogy a magyar nézőket is vissza tudjuk csalogatni a mozitermekbe.
A nyitójelenet a Drága Elzában
Sokat vártam a Drága Elzától, mint az első harci jelenetekkel operáló világháborús magyar filmtől, de azt is tudtam, hogy 5-6 éven keresztül forgatták, ami általában egy baljós ómen. Ellentmondásos előképzeteimnek éppen az ellentétét tapasztaltam meg: azt gondoltam ugyanis, hogy jó lesz majd a történet, az akció viszont gagyi marad. Már az első percben kiderült, tévedés volt azt feltételezni, csak azért, mert magyar, béna lesz. A lassításokkal és gyorsításokkal operáló jelenetben a két lövészárok között ingázik a kamera, miközben a hó fehérsége és a vér vörössége keveredik a katonai egyenruha színtelenségével. Noha a módszer hollywoodi, nagyszerűen működik a keleti fronton is. A hosszan kitartott snitt elementáris erővel bír, ami a film első, szintén elég ütős, címadó mondatával (Drága Elza! Akkor kezdtem el írni ezt a naplót, amikor elhatároztam: megöllek) együtt remek lendületet ad. Kár, hogy ezt később már nem tudja tartani a Drága Elza! (Tóth Nándor Tamás)
A VAN jelenség
Hamar kijelenthetjük, hogy Reisz Gábor első filmje rögtön kultfilm lett a huszonsok- harminckevés éves fiatal értelmiségiek körében. Azt is mondhatnám, rám film még nem volt ilyen hatással. Sokszor sok helyen megírtuk és olvastuk, milyen elementárisan adja át a mai pálya- és életkezdők érzéseit és helyzetét a filmben éppen Budapesten, de ugyanígy máshol máshogy, nagyon nem is érdemes ragozni. A film – és talán a vele együtt érkező felfogás erről a művészetről – olyan gátakat tudott áttörni, hogy ezzel a mozitól távolabb lévő embereket is megszólíthatott. Melyik igazi mozi rajongóval nem történt meg idén ősszel, hogy amikor elkezdett beszélni bárkinek filmről, ne kapta volna válaszul: ja igen, arról már én is hallottam…? Ilyen élmény talán a Kontroll óta nem volt nem kommersznek szánt magyar film környékén. (Sergő Z. András)
Történelmi témájú TV-filmek
Nem akarjuk az egészet rákenni Köbli Norbertre, de valami mégis azt súgja, hogy így van. Néhány évvel ezelőtt megjelent egy ember, aki kivételesen jól tudja ötvözni a tudományos értékű történelmi kutatásokat a művészi értékű forgatókönyvírói munkával. A mi szempontunkból természetesen az utóbbi az érdekesebb, de a késztermékeken mégis látni, mennyire fontos a pontos körültekintés, ha az ember az ötvenes években zajló történetet írt. Mind történelmi, mind politikai szempontból. Ami pár évvel ezelőtt sikerült A vizsga című mozifilmben, az idén két tv-filmben is eljött hozzánk. Ugyan tavaly készült el, de idén érte el népszerűségét, írtunk róla mi is, a Szabadság – Különjárat című, ’56 előtti repülőgép-eltérítés története. De ami még nagyobbat szólt, az a Kulka Jánossal megismételt, szintén a forradalom után játszódó A berni követ, amely esetén a média teljes szélességében méltatta a forgatókönyvírói munkát (is). Az egészben ráadásul az a szép, hogy ezt a tendenciát sikerült a mozikat érintő szűk esztendők után megtartani, tehát ezek a filmek már sokkal inkább direkt tv-re készültek, nem pedig azért, mert éppen moziba nem lehetett szánni őket. (Sergő Z. András)
Jakab Juli
Nem ritka, hogy a filmekre és alkotóikra múzsaként hatással legyen valaki, de úgy, hogy ő nem is színésznő, az már ritkább. Pedig idén két filmben is ez az oldala volt emlékezetes. A VAN valami furcsa és megmagyarázhatatlan Esztereként dramaturgiailag ugyan fontos szerepe van, mégis azonban sokkal inkább fogunk emlékezni Török ferenc Senki szigetének Julijára, aki egyszerre hozza a világban elveszett, ártatlanságot megtestesítő szőke vidéki naivát Pesten és az igazi femme fatale-t, akiért a film végén olyan párbajféle is zajik. Első szerepében maximálisan uralja a filmet, meghatározó nemcsak erre, hanem Török következő filmjére is (amin szintén együtt fognak dolgozni). Forgatókönyvíróként végzett a már sokat emlegetett Enyedi-Máthé rendező-operatőr évfolyammal egyidőben, és az osztályok tagjai közötti együttműködés mutatja igazán, milyen út lehet a nyerő a magyar film számára. Reisz Gáborral és társaival ő is egy csapatot alkot, ez már most látszik. (Sergő Z. András)
Virágzó animáció
A magyar animáció idén 100 éves, és bizony szép filmekkel jubilált. Sajnos az egészestés animációk még váratnak magukra, de a kisfilmek terén tucatnyi gyöngyszemre bukkanhattak elsősorban a fesztiválozók. Szerencsére azért néhány szerencsés moziforgalmazásba is került, és nem is véletlen azok, amik. Bucsi Réka Symphony No. 42.-je a Frank kísérőfilmjeként kápráztatott el bennünket – és számtalan seregszemle zsűrijét is, sőt, még arra is van esély, hogy a film Oscart nyer. Moziforgalmazásba került Tóth Luca A kíváncsiság kora című filmje is, mely remekül illeszkedett Pálfi György Szabadesése mellé. Sajnos számos darab kimaradt, Szirmai Márton Agócs Írisszel készített Grimm Caféja vagy Ulrich Gábor A fából faragott királyfija mindenképpen megérdemelte volna a szélesebb bemutatkozási lehetőséget – bízunk benne, hogy ezen filmek hatalmas népszerűsége ösztönzi majd a forgalmazókat, hogy jövőre még több rövid animációt válasszanak kisérőfilmnek egész estét bemutatóik mellé. Addig pedig marad nekünk a Mediawave, a BuSho és a többi. (Molnár Kata Orsolya)
Idén végre méltó terepet kapott itthon a mindig mostoha műfajnak számító dokumentumfilm is. A szeptember végén, a Corvin moziban megrendezett Budapest International Documentary Festival, röviden BIDF egészen egyszerűen a dokumentumfilm legjavát hozta el a világ minden pontjáról. Mint filmkedvelők elsősorban annak örülhettünk, hogy olyan, az emberi életet mélyen szántó témákat hoztak el a rendezők gyakran személyesen a vászonra, amelyeknél sok esetben azt éreztük, ugyanerre a játékfilm képtelen volna. Öröm és bánat, fájdalom, lelkesedés, szenvedély vagy bármi olyan magától értetődő módon jelenik meg előttünk, hogy az embernek nem marad kérdése. Persze mindez azért, mert ez maga a valóság. Mint a hazai filmes kultúráért aggódó ember pedig azért örülhettünk az eseménynek, mert – ahogy Sós Ági fesztiváligazgató is elmondta interjúnkban – széleskörű társadalmi összefogással, nagyon sok ember önkéntes munkájával sikerült olyan világszínvonalú dokumentumfilmes eseményt rendezni, amilyen itthon még nem volt. (Sergő Z. András)
Terápia 2
Múlt héten már szóltunk pár jó szót a hazai HBO idei nagy dobásáról, a Terápia második évadáról, ami önmagában mondható az idei év legjobb televíziós produkciójának, így mindenképpen ott van a helye azon a listán, ahol a magyar filmmel kapcsolatos örömünket fejezzük ki. Évekig, évtizedekig az volt az álláspont, a magyar színészek túl keveset szerepelnek a tévében, és ezzel olyan gyakorlattól esnek el, ami finomítaná képességeiket. Az elmúlt évek hazai sorozatreneszánsza erre is megoldást ad, de a Terápia 2 fő erénye nem ez. Még csak nem is az, hogy az eddigi Enyedi-Gigor rendezőpáros mellé egy olyan fiatal filmes került Nagypál Orsi személyében, aki számos kisfilmmel tette már nagyon magasra saját magának a mércét, első nagy játékfilmje azonban egy ideig még biztosan várat magára. A legnagyobb pozitívum a sorozatban az, hogy ez széles körben mozgatott meg valamit emberekben, olyan mélységekre alászállva, amire filmes alkotás leginkább még gondolni sem mer. Kollektív pszichoterápia, amiben másodszor sem láttunk hibát, és ami jót tehet a magyar filmnek jövőre is. (Sergő Z. András)
Spiritiszta autószerelő az Utóéletben
Mindig is jók voltak a magyar filmek vicces mellékszereplőkben (ezt járatta csúcsra az Üvegtigris), és ez idén se volt másképp (lásd Kulka János a Swingben). Azt azonban bátran le merném fogadni, hogy az Utóélet spiritiszta autószerelője talán a legjobb figura volt az összes közül. Az Anger Zsolt alakításában megformált karakter igazi jelenség volt, néhány perces jelenete a film legemlékezetesebb pillanatait adta. Fürdőköpenyben és hajára csavart törülközőben tartott magyarázata az elhunyt lelkének maradásáról fenomenális volt, a mellékszereplő furcsasága pedig tökéletesen illeszkedett a főhős, Mózes világába. Kéretik még több ilyen karaktert kitalálni! (Tóth Nándor Tamás)
Teltházas Friss Hús vetítések
Március 27-30. között zajlott idén már másodszor a Friss Hús, a Daazo.com Nemzetközi Rövidfilmfesztivál, ami a tavalyi évben igazi hiánypótló rendezvényként indult, hiszen a 2012-es fapados filmszemle után 2013-ban már semmilyen verziót nem kaptunk, ezzel pedig – egy időre legalábbis – lehetetlenné vált a fiatal filmesek bemutatkozása. Az újoncokra jellemző csetlő-botló magatartás után azonban az idei fesztivál már igen pofásra sikerült, és ez meglátszott a Toldi mozi nagytermének befogadóképességén is. Kicsi volt. Hogy egy ország- vagy világszerte ismert nagyjátékfilm esetén megtelnek a székek, önmagában még nem rendkívüli, bár szintén jó dolog. Azonban ha ez a pályájuk elején járó, netalán első kisjátékfilmjüket bemutató alkotók esetén történik, annak már komoly pozitív következményei lehetnek. Arról nem is beszélve, hogy a minőségre sem lehetett panasz. (Sergő Z. András)
Jók a magyar filmek
Az átalakított magyarországi filmfinanszírozás révén 2013-ban mindössze három hazai film premierjének örvendhettünk. Azóta a nagyjából havi egyről az idei év végére elérte azt a szintet a magyar mozipiac, hogy volt olyan csütörtök, amikor két magyar mozgóképet is bemutattak egy napon (december 4-én a Berosált a rezesbandát és a Swinget). Ennél is örömtelibb, hogy az új konstrukcióban, tehát a Magyar Nemzeti Filmalap aktívabb beleszólásával készült filmek döntő része alapvetően jó, sőt. 2013-ban A nagy füzet nyert Karlovy Varyban, majd 2014-ben Berlinben tapssal tisztelegtek a Viharsarok előtt, Cannes-ban aztán Az egy bizonyos nézőpont szekcióban diadalmaskodott a Fehér Isten, végül a Szabadesés tarolt Karlovy Varyban (megjegyzendő, ez utóbbi független finanszírozású produkció), tehát külföldön is egyre jobban elismerik és méltatják honfitársaink munkáját. Különösen nagy öröm, hogy számos új rendező debütált remek eredménnyel: Reisz Gábor VAN-ját e listában is kiemeltük, azon kívül imádtuk Zomborácz Virág Utóéletét, Császi Ádám Viharsarokját, de még Herczeg Attila első szélesvásznú filmjében, a Megdönteni Hajnal Tímeát-ban is találtunk értéket. Már csak a nézők (vagy épp a közönségfilmek?) hiányoznak a magyar film igazi sikeréhez. (Tóth Nándor Tamás)
