Mission Impossible Titkos nemzetSzínes év, színes filmek: idén bőven akadt remek alkotás a mozikban! Íme a Filmtekercs kedvencei.

Mintegy 300 film került idén a hazai mozikba, a Filmtekercs szerkesztőségének 20 lelkes tagja pedig egy tízes skálán pontozta az általa látott alkotásokat. A bemutatott filmekre leadott 813 értékelést átlagoltuk, így jött ki a lista, ahol – a tavalyi tízhez képest – a legjobbnak ítélt 20 alkotást közöljük, mivel bőven akadt jó néznivaló a mozikban 2015-ben is.

 

Hirdetés

20. Amy – Az Amy Winehouse-sztori

Nemcsak Kurt Cobain vagy Jim Morrison halt meg 27 éves korában, hanem Amy Winehouse is. Az észak-londoni énekestehetség egy pillanat alatt lett a soul, a jazz és a blues fiatal hercegnője előbb a szigeten, majd az egész világon. Talán direkt csinálta, hogy pont akkor és pont úgy menjen el, mint elődei? Ez az első hangzásra meglepőnek tűnő gondolat a film után már nem is az.

Amy egészen biztosan megőrjítette közvetlen környezetét úgy, hogy közben mindenkit maga köré vonzott személyiségével. Az egyik pillanatban még törékeny kislány, a következőben pedig ünnepelt díva, és nem csoda, ha a hirtelen és gyors váltás önmaga felemésztésével jár. Asif Kapadia rendező filmjének ez az egyik legnagyobb erénye: kendőzetlenül, nagyon hitelesen mutatja be azt a fizikai és mentális leépülést, ami éppen ellenkező irányba tart a zenész karrierjével. A korábban gyenge játékfilmes rendezőnek számító Kapadia szerencsére a doku felé fordult: a szintén izgalmas személyiség, saját vesztébe rohanó Forma-1 legenda, Ayrton Senna után az ő zenei alteregójának is tekinthető Winehouse-zal még nagyobb sikereket ért el. Nem lepődnénk meg a 2016-os Oscar-díjon sem. (Sergő Z. András)

amy_winehouse_01

 

19. Mocsárvidék

Alberto Rodríguez spanyol thrillerje kétségkívül az idei év egyik leghangulatosabb alkotása, amely még sokáig nyomot hagy az emberben. A fülledt, dohos levegő; az alkoholtól és cigarettafüsttől bűzölgő kisváros, ahol a romlottság még a gyönyörűen fényképezett tájat is borongóssá és baljóssá teszi: mindez tökéletes mértékben nehezül rá a történetre, a szereplőkre és magukra, a nézőkre is.

A sorozatgyilkos után nyomozó két felügyelő karaktere szépen kidolgozott és általuk a film erősen nyomja a képünkbe, hogy sosincs tisztán fekete vagy fehér. Sőt, valójában sokszor csak a szürke létezik. Akkor is, ha egy rendőr nem képes leszámolni a múltjával; akkor is, ha egy másik nem mer szembe nézni a jövőjével; de akkor is, ha tinédzserek sokasága a prostitúcióba menekül: egy jobb élet reményében, egy akármilyen élet reményében.

A hihetetlen nagytotálok, a sokszor művészi kompozícióban felvett környezet, a lassan építkező, de hatásos dramaturgia és a Mocsárvidék valódi üzenete az, amiért ennyire figyelemreméltó ez a film. Több szálon is megfogalmaz valamit, de a legfontosabb egyértelműen a kisvárosi fiatal lányok harca, amely olykor vereséggel zárul. Egy világban, ahol mindenki a maga csatáját vívja, ezek a lányok szépen csöndben elvesztik a saját háborújukat. A mű pillanatok alatt beránt a világukba, ahol nagyon hamar ránk ragad a fojtogató közöny, az őrjítő unalom és a reménytelen, kétségbeesett próbálkozás, hogy kijussunk a mocsárból. Hogy levegőt vehessünk: akkor is, ha lehet, hogy az lesz az utolsónk. (Kajdi Júlia)

mocsarvidek

 

18. A Föld sója

Wim Wenders sokadszorra is rátapintott a lényegre: Oscar-jelölt dokumentumfilmjének középpontjában nem más áll, mint az Ember. Kétszeresen is: főszereplője Sebastiao Salgado fotográfus, aki egész életében minket fotózott, az ezerarcú emberiség sokszor elborzasztó, máskor lenyűgöző tetteit. Háború, éhezés, katasztrófák – a másik oldalon érintetlen törzsi kultúrák, fantasztikus tettekre képes munkások. Salgado képei drámaiak és magasztosak, Wenders ehhez igazította filmje hangvételét: nem riad vissza a nagy szavaktól, de végig őszinte, és gyakran derűs kommentárokkal kíséri a ma is aktív brazil fotós leghíresebb képeit és aktuális utazásait.

Salgado fantasztikus művész, Wenders portréja pedig szinte emberfelettivé nagyítja őt. Jó érzékkel hagyja, hogy a képei önmagukért beszéljenek, miközben biztos fogódzókat, pontos útmutatást ad hozzájuk – a tematikus fényképalbumokból és a hozzájuk kötődő filozófiai háttérből pedig általános érvényű emberiségköltemény bontakozik ki. Ettől lesz fontos film A Föld sója. (Gyöngyösi Lilla)

a_fold_soja

 

17. Mission Impossible: Titkos nemzet

A Mission Impossible-sorozat nagyobb sebességre kapcsolt, mint valaha – Tom Cruise producer ezúttal a Közönséges bűnözőkkel, a Jack Reacherrel és A holnap határával már bizonyított Christopher McQuarrie kezébe helyezte a pentalógia utolsó darabját, ami felülmúlta minden várakozásunkat. A Titkos nemzet nemcsak az idei év, de az elmúlt évtized egyik legütősebb akciófilmje lett.

A két óra látványos pörgést remek poénok szabdalják a valaha volt legjobb MI-csapat tálalásában. Ethan Hunt (Cruise) magányos farkasból az utolsó részre csapatjátékossá és így minden eddiginél szerethetőbbé vált – a bromedy nemcsak az ügynöknek, a filmnek is nagyon jót tett. A forgatókönyvet két másik kollegával jegyző McQuarrie női fronton is emelte a tétet: Ilsa Faust (Rebecca Ferguson) megrajzolásával szemrebegtetős áldozat helyett végre a történetet aktívan alakító dívát tett meg a „gyengébbik nem” képviselőjének. Az ötödik rész kasszarobbantó sikerét követően nem csoda, hogy Cruise úgy döntött, felhagy azon szokásával, hogy minden részt más rendezőre bíz – McQuarrie már írja a hatodik filmet, mi pedig bízunk benne, hogy még magasabbra teszi a lécet. (Molnár Kata Orsolya)

Mission-Impossible-5-new

 

16. Kingsman: A titkos szolgálat

Idén a Filmtekercs egy teljes hetet fordított a kémfilmparódiára, nem is véletlenül: a sajátosan brit műfajok kliséit felhasználva és kifordítva Matthew Vaughn egy olyan vígjátékot készített, amely messze felülemelkedik az azt megelőző próbálkozásokon, például a Johnny Englishen és az Austin Powers-trilógián (aminek egyébként már bejelentették a következő részét).

Ez annak köszönhető, hogy a film humora nem a gegekből, a csetlés-botlásokból, esetleg az altesti poénokból származik, hanem a karakterek nagyon finom kidolgozottságából, és a véresen komolyan vehető szituációk és konfliktusok enyhe szürrealitásából. Az operatőri munka (George Richmond) pedig egészen újszerű megközelítésből mutatja a közelharci jeleneteket, ami még a kevésbé akciókedvelő nézőket is lenyűgözi. Aki szerette a rendező előző munkáját, a Ha/Vert, az garantáltan új kedvencre talál a Kingsmanben, de biztosan hamar kultfilmmé válik tágabb körben is. (Wehli-Nardai Dorina)

kingsman2

 

15. Csajkor

A 2015-ös év az aktív, szabadságukért küzdő hősnőknek kedvezett. A kortárs időknek nagyon is megfelelő nőtípus közös nevezőre hozta a joggal dicsért hollywoodi blockbustereket (Mad Max – A harag útja) és a világsikert arató fesztiválfilmeket (Mustang), legéletszerűbb formájában azonban a francia Csajkorban bukkant fel. Mariame/Vic kiismerhetetlensége a film fő erénye, nélküle sokszor látott coming-of-age történetté vagy a telepi bevándorlók életét ismerősen rögzítő szociodrámává egyszerűsödne az alkotás.

A teljesen amatőr Karidja Touré alakította kamaszlányon képtelenség kiigazodni. Az iskolát maga mögött hagyó, gyerekbanda tagjává, majd drogdílerré váló tini vajon sodródik az árral és csak ösztönszerű reakciókkal marad a felszínen? Esetleg kitörési lehetőségek hiányában megkérdőjelezhető, ámde önálló döntéseivel megteremti szabad személyiségét? Ahány szempont, annyi ítélet, de ki merem jelenteni, hogy a nemi identitásában is bizonytalan Mariame/Vic a filmtörténet legtökösebb gettócsajszija, aki útkeresése során módosítani tud az állam, a vallás és a szubkultúrák által rákényszerített szerepeken, és ha úgy tartja kedve, még a sorsát megörökítő kamerát is faképnél hagyja. Mert ő egy hús-vér emberi lény, aki küzd és bízva bízik – hányattatottságában derűs életútját még két-három órában nyomon követném. Üzenném is Céline Sciamma rendezőnőnek, hogy linklateri felfogásban készítse már el a folytatást! (Kiss Tamás)

Csajkor (Bande de Filles)

 

14. Whiplash

A Whiplash a küzdelemről szól, segít elgondolkodni azon, hol vannak saját határaink, és ha megtaláljuk, megéri-e azokon túlra lépni. Az elit New York-i jazziskola falai között játszódó tanár-diák történet olyan elementáris színészi alakításokkal szögez le minden nézőt, hogy sosem felejtjük el a hatást, amit ránk mér.

A tanár karakterét alakító J. K. Simmons és a fiatal tehetséges dobost, Andrew-t játszó Miles Teller kettőse, illetve a film fantasztikus hangvágása és persze zenéje is már listánkra helyezi a filmet. De talán a legtöbb szavazatot azért kapta, mert ritka az a jó film, amitől fizikailag rosszul érezzük magunkat: a Whiplash-ben érezhető már-már horrorisztikus jelenetek és lelki terror valóban felkeltik bennünk ezt az érzést (könnyen feledtetve a jogosan felvetett forgatókönyvbéli hibákat és kliséket). (Sergő Z. András)

Whiplash-5547.cr2

 

13. A tenger dala

Az idei év legnagyszerűbb animációs filmjében nem csak az aprólékosan kidolgozott vizuális megoldások, de a történet finomságai is rabul ejtenek. Mint az igazi nagy mítoszok, A tenger dalának története is értelmezhető több szinten is.

Nem véletlen: ősi ír mondát dolgoz fel. A mitologikus alakoknak megfeleltetett családtagok így egyszerre ismerősek és meseszerűek. Ahogy az már (részben gyerekeknek szánt) animációs filmek esetében lenni szokott, a főszereplők gyerekek: Ben, a kisfiú és Saoirse, a fókává váló kishúg kapcsolata köré fonódik a sztori, amely aztán kozmikussá válik. A film hangulata inkább közelít a Mijazaki-animékéhez, mintsem a Dreamworks- vagy Pixar-munkákhoz. A fókává váló kislány olyan cuki, hogy az ember úgy érzi, koncentrálnia kell, hogy jól elraktározza magában az arcocskáját, ám vannak karcosabb, szinte ikonokra emlékeztető beállítások is – a kettő pedig nagyszerűen kiegészíti egymást.

A film kimondottan mély, érzelmes és sokszor sötét világa egyszerűen rabul ejtő. A Bruno Colulais, valamint a Kila együttes nevéhez fűződő zene pedig olyan természetességgel egészíti ki, kíséri a megelevenedő képeket, hogy az már tényleg varázslatnak hat. És bár hat éves kortól nézhető, én magam nem javasolnám nyolc-tíz év alatti gyerkőcnek, éppen a felsoroltak miatt. De afölött mindenkinek nagyon ajánlom! (Maksai Kinga)

song-of-the-sea

 

12. Büszkeség és bányászélet

A mozinetes Szalóky Bálint parádés címadását dicsérő Büszkeség és bányászélet – ahogy azt kritikájában Tóth Nándor Tamás is felismerte – az Alul semmi és a Billy Elliot által kitaposott ösvényen járva bizonyítja, hogy komoly társadalmi problémák bemutatásához nem kell feltétlenül a szociális realizmushoz nyúlni. A nyolcvanas évek bányászsztrájkjai idején az évek óta a társadalom perifériáján tengődő melegek a hirtelen melléjük sodródó bányászok pártjára állnak: a két csoport találkozása számtalan kínos és természetesen szupervicces jelenet forrása, de ahogy küzdelmük során a felek is sokat tanulnak a toleranciáról és az elfogadásról, a néző is elgondolkodhat rajta, hogy bizony mindenki másképp egyforma.

A Büszkeség és bányászélet egy másodpercig sem válik giccsessé vagy didaktikussá – szerethető karaktereivel belopja magát a néző szívébe, és úgy tud a legmélyebb emberségünkre hatni, hogy egy másodpercig sem manipulál. Jófajta angol humor, olyan bámulatos alakításokkal brillírozó színészek, mint Imelda Staunton, Bill Nighy, Dominic West vagy Andrew Scott, egy igazibbnál is igazibb történet – a Büszkeség és bányászélet nem véletlenül került be az év legjobb filmjei közé. (Molnár Kata Orsolya)

Büszkeség és Bányászélet (Pride)

 

11. Citizenfour

A legjobb dokumentumfilm Oscar-díját elnyert Citizenfour a nyugati világ egyik diadala: több dokumentumfilmnél, tanúbizonyság. Tiszta, művészi és meggyőző alkotás, egyenest egy történelmi pillanatból.

A film Edward Snowdenről szól, akinek révén megismerhettük az amerikai és szövetséges SIGINT (Signals Intelligence, azaz hírközlési hírszerzés) valós képességeit és kiterjedtségét. Snowden előtt pletyka volt, hogy mindenkit és állandóan megfigyelnek, az ő színre lépése óta konkrétan tudjuk. Történelem ritkán íródik egyenest egy profi filmes előtt, ebben rejlik a Citizenfour ereje: Snowden tananyag lesz a töriórákon, és te mégis láthatod a cselekvés pillanatában.

A Citizenfour, egyetlen szereplővel, szükségszerűen elfogult. Hőst gyárt. De a lényeg, hogy szabadon megteheti – egy orosz rendezőt alkalmasint lelőttek volna, egy kínai átnevelő táborba menne, de ez a film az Európai Unióban igenis elkészülhetett. Ahogy a Dekameronban a zsidó Ábrahámot a Vatikán gonoszsága győzi meg a kereszténység igazáról, úgy minket a Citizenfour a nyugatéról. (Havasmezői Gergely)

citizenfour_1

 

Épphogy lecsúsztak a listáról:

, , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments