, , + 9 címke

DumapárbajSajnos, amennyi jó film kerül a hazai mozikba, legalább kétszer-háromszor annyi van, amitől a falra mászunk. Összegyűjtöttük az év legförtelmesebb alkotásait.

Hiába vannak ilyen remek alkotások a mozikban, ha az átlagos felhozatal olyan íztelen, mint a felvizezett üdítő az újratölthető poharas gyorséttermekben. Az igazán rossz filmek jelenléte pedig különösen azért bosszantó, mert számos kiváló film nem kerül moziforgalmazásba nálunk. Megfigyeltük, hogy a mozikba eljutó bóvli nagyjából leosztható hat kategóriára. Letúrtunk a mélyre, következzen tehát a filmművészeti mocsok hat árnyalata:

A rémborzadályok

Hirdetés

2015 filmes termésével kapcsolatban hallottam már sok mindent – a nosztalgia éve, a sci-fi éve, a nagy visszatérések éve – egy valamit azonban biztosan állíthatunk: nem a horrorok éve volt. Hazánk továbbra sem egy horrort moziban néző ország, ez a felhozatalon is látszódott, a műfaj rajongóinak mindössze ötször-hatszor adatott meg az esély, hogy a nagyvászon előtt ülve retteghessenek.

Talán még nagyobb probléma, hogy a hozzánk eljutott horrorok nagy részére nem is érte meg áldozni. Persze vannak kivételek (Valami követ), de a nagy hollywoodi ötlettelenség elérte ezt a műfajt is: a gyártók szinte csak folytatásokat (Insidious – Gonosz Lélek), feldolgozásokat (Poltergeist: Kopogó szellem) vagy szélsőségesen alacsony költségvetésű, kézikamerás horrorokat készíttetnek (Akasztófa). Hiába az utóbbi adja a legnagyobb mozgásteret az alkotók számára, mára már ez a zsáner is kifulladt (noha a tengerentúlon M. Night Shyalaman megpróbálkozott valami újjal a The Visitben, ami lényegében egy nagyszülős horror, de az már sajnos hazánkba nem jutott el).

Maradnak tehát a szokásos trükkök: fokozatos lehalkuló zene, majd hirtelen hangrobbanás; elsötétedő folyosóba néző gyanútlan karakterek, majd hirtelen a vállát megérintő társa; a sokáig ismeretlen formával rendelkező gonosz végső manifesztációja, majd a hatalmas csata a főhősökkel. Vajon bele kell törődnünk, hogy nekünk, a XXI. század rajongóinak csak ez jutott? Vagy maradnak az olyan gyöngyszemek, mint a Bone Tomahawk, amihez csak ügyeskedéssel, online trükközéssel lehet hozzáférni. (Tóth Nándor Tamás)

Akasztofa (The Gallows)

Az ócska paródiák

Spoof filmek, vagyis azok a paródiák, ahol a cselekmény csak alibi, hogy mindenféle más alkotást kifigurázó poénokat összefűzzenek egy látszólag koherens egésszé – a műfaj, amely hírhedt a 3 alatti IMDb értékeléseiről, az alpári, altesti poénokról, és úgy általában arról, hogy legkésőbb a gimi után a legtöbb ember kinövi őket. Persze időnként akadnak jobb tételek is, mint a Horrorra akadva 1. része vagy a Már megint egy dilis amcsi film, de ezek a kivételek.

A Jason Friedberg–Aaron Seltzer páros az egész rendezői életművét ezeknek a filmeknek szentelte, és sajnos a rosszabbik fajtából. Szinte évente előhozakodnak egy újabb bejegyzéssel a hitvány paródiák filmográfiájába. Most épp a Halálos iramban-szériát vették célpontul, elfelejtve azt a tényt, hogy ez a sorozat már eleve önmaga paródiájává vált jó pár éve. A Superfast! – Haláli iramban ugyan messze nem a legrosszabb filmjük, sőt, egy-két erősebb jelenetre is futotta (mint a Dwayne Johnsont parodizáló Dio Johnson alakítása), azonban a film nagy része mégis fárasztóan gyerekes ökörködésből, túlságosan elnyújtott poénokból áll.

Nem ez volt az egyetlen agyament paródiafilm idén sajnos, amiről úgy gondolták a forgalmazók, érdemes behozni. A Sétáló agyhalottak a zombifilmek zsánerét célozta meg, kifigurázva olyan mozgóképi alkotásokat, mint a The Walking Dead, a Zombieland, az Eleven testek vagy a 28 nappal később. A film annyira humortalan lett, hogy csak az egyik karaktert tudjuk idézni: „a humor is meghalt az apokalipszisben?”. Megtekintése után még a Seltzer–Friedberg művek gyerekes, fárasztó poénjait is visszasírjuk. (Dobi Ferenc)

Setalo-agyhalottak-4

A vállaltan szemét

Ahová az értelem halni jár: vannak filmek, amiket eleve silánynak terveztek, és amiknél a „minőség” mint kritérium fel sem merült az „alkotói folyamatban” (eufemizmus).

Mintha nem sújtotta volna elég baj hazánkat, mostanában mozivászonra kerülnek például az Asylum stúdió filmjei. Az Asylum specialitása a mockbuster. A kifejezés olyan, kifejezetten a DVD piacra szánt filmeket jelöl, amelyek a nagyköltségvetésű blockbustereknek az eredetire erősen hajazó cselekménnyel játszódó, olcsóbb változatai – írja cikkünk a jelenségről.

De önálló borzalmakat is gyárt a stúdió. Aki megfáradt a rendes forgatókönyvvel és legalább a kétezres évek szintjén kidolgozott effektekkel rendelkező sci-fiktől, tavaly például megnézhette az Aslyum A Föld után: Apokalipszis című kiválóságát. Az még épp elment volna egy korrekt hetvenes évekbeli C-kategóriás sci-finek (ami határozott szintlépés az Asylumtól) – de az itthon idén vászonra került filmjei már nem helyezték ilyen magasra a lécet. Az ősszel támadó (egyébként 2013-as) Jurassic város című mozgóképtől az ember látókérge éveket öregedett. A levegőben megpattanó dinoszauruszok? Műanyag-merev, elmosott, textúrátlan grafikák? Robbanások egy a film fölé helyezett kétdimenziós képsíkon? És aztán aránytalan expozíció, kidolgozatlan karakterek, a motivációk hiánya, idióta dialógus… a Jurassic város teljes erejében mutatta a néhány hetes írással és forgatással készülő, tökéletesen igénytelen filmek rettenetét.

A Cirmos karácsonynál se sokat adtak a minőségre. A beszélő cicákat felvonultató, karácsonyi cukiságnak szánt filmben az anyamacska szájának mozgatását mintha emberi ajkak rákomponálásával oldották volna meg, de a többi állat lepénylesője is furán mozog. Az olcsó trükkfelvételek olyan bárgyú cselekménnyel párosulnak, ami határozottan megöli minden agysejtünket.

Ezek a filmek arra jók, hogy emlékeztessenek: micsoda szakmai tudás és odafigyelés rejlik még a legátlagosabb valódi film mögött is. (Havasmezői Gergely, Dobi Ferenc)

jurassic_varos_age_of_dinosaurs_2

A gyerekeknek szánt gagyi

Idén viszonylag sok animációval kényeztették a forgalmazók a legkisebbeket. Sajnos amennyi remek darab (mint például az évi végi best of listánkon is megtalálható A tenger dala, vagy A kis herceg és az Agymanók), legalább annyi gagyi készült, melyek közül néhány egyenesen kártékonynak tűnt a szemünkben.

A Sam – Kismadár nagy kalandja és a Dínó tesó kapcsán merengtünk el a gyerekeknek szánt animációk felelősségéről: az előzetesek alapján bűbájosnak tűnő, de a valóságban legkevésbé sem támogatható értékrendet közvetítő filmekre a szülők gyanútlanul elviszik a gyerekeket, akik nehezen vagy egyáltalán nem tudják felülvizsgálni a látottakat. A Dínó tesó több szempontból is komoly csalódást okozott. A megszokottan magas színvonalon teljesítő Pixar ezúttal csak bámulatos látványvilággal tudta elkápráztatni a nézőket, a stúdió állandó védjegyének számító cukiságfaktor ezúttal elmaradt.

Persze sok ártalmatlan, egyszernézős gagyi is került a mozikba. A klasszikus Grimm mesék világát próbálta feldobni A 7. törpe – meglehetősen jószándékú, de igencsak zagyva sztorival operált a német 3D animáció. Szintén Németországból érkezett a kidolgozatlan látványvilágú, olcsón animált Kókusz Kokó, a kis sárkány.

Úgy tűnik, az összefogás ereje volt az idei mesék legfontosabb üzenete: ezt közvetítette a dínólázat meglovagló, 2012-es Dínó kaland, sőt a kellemes zenékkel, csilivili látvánnyal és meglehetősen közhelyes tanulságokkal szolgáló Barbie, a rocksztár hercegnő is. A Mattel idén két rózsaszín történet szállított a kislányoknak: az említetten kívül Barbie szuperhős hercegnőként is hódított. (Molnár Kata Orsolya)

a_7_torpe_4

A hazai selejt

Jó évet zárt a magyar film, volt nagy közönségsiker (Liza, a rókatünder), nemzetközi fesztiválsiker (Saul fia), és kult-gyanús videoklipfilm (Balaton Method). Sajnos, negatív példák is akadtak bőven.

Hála a Showder Klubnak, a stand-up itthoni népszerűsége 2008 körkényekén hirtelen a magasba ugrott, egy mozifilm a Kiss Ádám–Hadházi László párossal pedig kifejezetten kecsegtetően hangzott. Ha már az átlag magyar vígjáték pocsék, Kiss Ádámék, akik megreformálták a hazai stand-upot, majd jól megmutatják, hogy kell viccesnek lenni filmen, ugye? Téves. De ahogy Nándor kollégám írja a kritikájában: „Nem az a legnagyobb baj a Dumapárbajjal, hogy nem vicces, hanem az, hogy az utóbbi évek legrosszabb forgatókönyvével rendelkezik.”

Filmalapon kívülről is érkeztek szörnyűségek, a Manieggs – Egy kemény tojás bosszúja például azt a hibát követte el, hogy egy felnőtteknek szóló, erőszakos animációt kisiskolás humorral töltött fel. Az akciófilmeket parodizáló mű egy-két jobb poénon kívül (24 és az alvás) többnyire annyiból áll, hogy tojások lövöldöznek egymásra, és mindenki elárul mindenkit. A végső párbajjelenet pedig a lassításaival olyan elnyújtott lett, mintha az egyetlen funkciója az lenne, hogy kitolják az egészet a nagyjátékfilm-szabvány 90 percre.

Az év zárásaként megkaptuk a LogInt, mely az utóbbi időben egyre trendibbé váló desktop-filmek (mint az Cybernatural című horror) sorába csatlakozik. Ezek a filmek teljes egészében egy számítógép képernyőjén játszódnak, a LogInban például egy fiktív Skype-utánzat platformján bontakozik ki egy bűnügyi cselekmény. Barnóczky Ákos a Veszedelmes viszonyok levélregényét próbálta modern közegben adaptálni, de filmje a DOS-parancssorokat idéző átkötő felirataival és a 2000-es évek közepi webdizájnokat imitáló programjaival bármi, csak nem modern. Az elavult látvány döcögős cselekménnyel és pocsék dialógusokkal párosul – a színészek minden tőlük telhetőt megtesznek, de tulajdonképpen szélmalomharcot vívnak a rossz forgatókönyv ellen. (Dobi Ferenc)

login1

A nagyköltségvetésű trágya

Ha nincs lóvé, és kiábrándító lesz a végeredmény, elnéző a mozirajongó – ha viszont egy kisebb vagyont költenek a sztárokra és a csilivili látványra, az ember az átlagosnál is bosszúsabb. Idén Hollywood megint egy zsák pénzt vágott ki az ablakon, hogy rosszabbnál rosszabb filmeket készítsen el.

A vígjáték volt az egyik legrosszabbul teljesítő műfaj. A Családi vakációt dirigáló Harold Ramis valószínűleg forogna a sírjában, ha látná, mit műveltek klasszikusának hagyatékával a Vakációban. Az eredetit követő történet vicces poénok és szerethető karakterek híján vulgáris ámokfutássá változott Jonathan M. Goldstein és John Francis Daley kezében. A Csábítunk és védünk még ennyit sem mondhat el magáról: a rendkívül idegesítő Reese Witherspoon–Sofia Vergera páros egy se füle, se farka rendőrsztoriban puffogtat közhelyeket másfél órán keresztül.

A klasszikus gyerekmeséket kiforgató sztárparádé, a Vadregény – bár hozott egy újabb Oscar-jelölést Meryl Streepnek – az év legkínosabb alkotására sikeredett. Fogalmam sincs, hogyan tudott Rob Marshall ennyi nagyszerű színészt megnyerni ennek a rémségnek, ami nem csak bugyuta történetével, de biológia fegyvernek beillő betétdalaival is riogatta nézőit.

A látványmozik terén sem voltunk idén szerencsésebbek. „Az év kihagyott ziccere” cím egyértelműen Az utolsó boszorkányvadászé. Legendárium építésre alkalmas alaptörténet, igazi sztárparádé, Vin Diesel egy újabb különleges karakter bőrében – a következetlen cselekményvezetésnek és az elnagyolt karaktereknek köszönhetően a végeredmény azonban végül csak egy B-film szintjét tudta megugrani. Még nagyobb bűn volt elkészíteni a Kathryn Bigelow klasszikusán két lábbal tipró Holtpontot. A film igazi szemcukorka, amit az extrémsport rajongók bizonyára élvezni fognak – az azonos című eredeti szerelmeseit azonban mélységesen fel fogja háborítani a Coelhót megszégyenítő életbölcsességekkel tűzdelt adrenalinmozi sekélyessége.

A képregényreneszánszt meglovagoló új Fantasztikus Négyes adaptációt is felesleges volt elkészíteni: még a korábbi – szintén igen gyenge – feldolgozásokat sem tudta megközelíteni. A középszerűség homályába vesző film ugyan felvonultatta a fiatal generáció legjobbjait, tökéletesen érdektelen és a képregényt nem igazán tisztelő történetével az év egyik legnagyobb csalódása lett.

Bár a box office adatok mást sejtetnek, nem tudunk mást mondani A szürke ötven árnyalatáról sem. A film maga a műbalhé. Bár Malajzia betiltotta a pornografikusnak ítélt alkotását, valójában idén nem egy felkavaróbb film kerül mozikba: E.L. James könyvének közhelyekben fulladozó adaptációja elképzelhető, hogy a vasárnapi iskolás lányoknak izgalmat jelent, a hardcore mozirajongóknál azonban csak ásítozást válthat ki. (Molnár Kata Orsolya)

vakacio_2015_2

Futottak még:

, , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments