oscar_best_pictureA filmek döntő többsége dráma, így nem csodálkozhatunk, hogy Amerika külső gondjaival és belső feszültségeivel foglalkoznak Oscar-díjat elnyert filmjeik. Szerencsére van néhány üdítő kivétel is.

Amerika külső gondjairól szólva a kudarcos iraki háborút megidéző Bombák földjén (Kathryn Bigelow, 2008) és egy bravúros sikertörténetről, az 1979-es teheráni túszszabadítási drámáról szóló Az Argo-akció (Ben Affleck, 2012) című alkotások arattak nagy sikert. A bombák földjén három katona életét követi nyomon. Bagdadban a szolgálat számukra maga a pokol, életük kockáztatásával olyan kiszámíthatatlan és veszélyes küldetést hajtanak végre, amit csak összetartással lehet túlélni – vagy még úgy sem. Közöttük különböző életstratégiák bontakoznak ki, vezetőjük, a túlpörgött William James őrmester megszállottan végzi a robbanószerkezetek hatástalanítását, míg két társa a helyszínt biztosítva csak a túlélésre játszik.

Az igaz történeten alapuló Az Argo-akció sztorija ezzel szemben valódi sikertörténet volt a maga idejében. Az iráni forradalom győzelmét követő évben a tömeg megrohanta a teheráni amerikai nagykövetséget és túszul ejtett 52 ott dolgozó diplomatát. Ekkortól vette kezdetét a 444 napos túszdráma. Hat embernek sikerült megszöknie, és a film az ő kimenekítésükről szóló, Tony Mendez CIA-ügynök irányította fordulatos túszszabadítási akciót örökíti meg. Bár egy kudarcról és egy sikerről szóltunk az elején, de akár két sikerről is szólhatnánk, mert Az Argo-akció mellett a biztonsági okokból Jordániában forgatott A bombák földjén című filmben – bár a veteránok sok filmbéli hiteltelenséget róttak fel neki – sokan pusztán az USA haderejének magamutogatását látták.

Hirdetés

Chiwetel Ejiofor a 12 év rabszolgaság című filmben

Chiwetel Ejiofor a 12 év rabszolgaság című filmben

A bombák földjén: a kritika imádta, a hadsereg kevésbé

Az amerikai történelem korábbi belső problémáihoz röpíti vissza a nézőt a polgárháborút megelőző időszakban játszódó 12 év rabszolgaság (Steve McQueen, 2013) című életrajzi dráma, Solomon Northrup Odyssey című regényének filmadaptációja. Az 1840-es évek elején New York-ban élő ismert hegedűművészt, Northupot egy nap elrabolják és eladják rabszolgának. Egy szadista déli ültetvényeshez kerül sok más társával, Edwin Eppshez, aki kíméletlenül kizsigereli a puszta életben maradásért küzdő rabszolgáit. Northup 12 évig tartó szörnyű helyzetében csak tűr, de sosem adja fel a reményt.

Az amerikaiak társadalmi problémáiról és belső feszültségeiről szóló drámák zűrös drogügyletekről, a társadalom alján vergődő szegényekről, az amerikai városokban garázdálkodó maffiákról és az ellenük folytatott rendőri harcról, valamint a multikulturalizmus buktatóiról tudósítanak. Társadalmi problémákról szól az indiai környezetbe helyezett Gettómilliomos (Danny Boyle, 2008) is. 18 éves, szegény sorsú hőse lehetőséget kap résztvenni a „Legyen Ön is milliomos” játékban, ahol csalással vádolják meg, mert nem hiszik el, hogy valóban tudja minden kérdésre a választ. A nagy szegénységben élők dokumentumszerű bemutatására is törekvő film valójában a társadalom alsó bugyraiból való felemelkedés lehetetlenségéről szól, s hogy mindezt palástolja, könnyed, humoros bollywoodi stílust is elegyít a történetbe.

 

Ennél jóval karcosabb viszont a Nem vénnek való vidék (Ethan Coen, 2007), ez a borzongató thriller, amelyben a gyanútlanul vadászgató Llewelyn Moss nagy adag heroint és két millió dollárt magában rejtő teherautóra lel és innentől kezdve a drog körüli erőszakos hajsza határoz meg mindent. Három egymás útját keresztező, egymásra vadászó férfi nyomába eredhetünk, ezenközben képet kapunk a nyolcvanas évekbeli, Texas és Mexikó között elterülő préri olykor nagyon is brutális világáról.

Javier Bardem a Nem vénnek való vidékbenNo-Country-for-Old-Men-b

A feneketlen mélyszegénység és a pusztító drog világa után az amerikai városokban garázdálkodó maffiák nem akármelyikét ismerhetjük meg közelebbről a Bostonban játszódó A tégla című filmből (Martin Scorsese, 2006). Az ír maffia rendőrakadémiát végzett tehetséges fiatal tagja munkája során szembetalálja magát egy fiatal rendőrtiszttel, aki viszont a bostoni bűnszövetkezetbe való beépülést kapta feladatul. A megtévesztések és hazugságok szövevényében kiválóan teljesítenek mindketten, de sejteni kezdik, hogy a másik oldal is beépített téglával dolgozik. Nem kétséges számukra, hogy előbb-utóbb szembe kell kerülniük egymással, és az is, hogy nem más, mint az életük a tét. A film, azontúl, hogy lélegzetelállító jelenetekkel vezeti be a nézőt a beépülés lélektanába, ijesztő képet fest a maffiózók és a bűnüldöző szervek egymás elleni harcáról. A bonyolult és titokzatos történet bizonyos utalásai azt is sugallják, hogy a szálak messze átnyúlnak a bostoni rendőrség felett.

Már A téglában is rendkívül fontos szerepet játszik az egyik főhős ír származása és identitása – a nemzeti hovatartozás és a faji megkülönböztetés kérdése pedig csak felerősödik és feszültségforrásként megsokszorozódik azÜtközések (Paul Haggis, 2004) című filmben. Hol van már ekkora a „melting pot” toleráns világa! Los Angeles a szociális problémák okozta indulatok és az ott együtt élő sokféle etnikai csoport robbanófészkévé vált. A kulturálisan eltérő csoportok között az intolerancia és erőszak uralja az életet, és ebben senki nem maradhat érintetlen. A szédítő kavalkádban találunk színesbőrű államügyészt, perzsa boltost, mexikói lakatost, újonc zsarut, koreai házaspárt. Az köti össze őket, hogy Los Angelesben élnek valamennyien, és 36 óra alatt életre szóló „ütközéseket” szenvednek el egymástól. Mindez Samuel Huntington amerikai politikatudós jóslatát erősíti meg, aki szerint a politikai ideológiák civilizációkon belüli összecsapását felváltja a vallások és a különböző kultúrák közötti összecsapás.

Birdman

A nyomasztó társadalmi problémákról és a feloldhatatlan feszültségekről szóló filmek közé ékelve üde színfoltot jelentett az akár lélektani drámának is nevezhető A király beszéde (Tom Hooper, 2010) és a Birdman avagy (A mellőzés meglepő ereje) (Alejandro Gonzáles Innáritu, 2014). Bár e filmek minden más tekintetben távol állnak egymástól, egyfajta pszichés „elakadás” lélektani nyomon követése a filmekben mégis összeköti őket. A király beszéde történelmi dráma VI. György brit királyról, aki bátyja lemondása miatt, szándéka ellenére került trónra, és súlyos beszédhibája miatt igen nehezen viselte ezt a kitüntető tisztséget. Nem érezte méltónak magát erre a feladatra, mert dadogása miatt képtelen volt nyilvános beszédet tartani, márpedig a háborús történelmi körülmények ezt nagyon is megkívánták volna. Számos beszédjavító kudarca után végül találkozott Lionel Logue-gal, aki nemcsak beszédterapeutája lett a királynak, de önbizalmat is öntött belé, élete nagy feladatához. A dadogással küzdő VI. György királlyal szemben a valaha nagy sikerű Birdman egy a pálya szélére sodródott, elfeledett, mára már minden önbecsülését elveszített színész: hogy újra régi fényében ragyogjon, megrendezi saját színdarabját, melyben magára osztja a főszerepet. Vígjáték lévén a film, ekkora önreflexivitásból sok mulatságos helyzet születik, de gyakran összeszorul a szívünk az érzékeny lelkű művész nagy visszatérésért önmagával vívott belső küzdelme láttán.

Birdman

Birdman

Az Oscar-díj átadók legmerészebb döntése az utóbbi tíz évben a 2012-ben általuk odaítélt díj A némafilmes (Michael Hazanavicius, 2011) című, francia-belga-amerikai koprodukcióban készült alkotásért. A 21. században fekete-fehér némafilmért díjat átadni nagy teljesítményt kell, hogy rejtsen! A történet Hollywood fénykorában, az 1927-32 közötti időszakban játszódik, azon a korszakhatáron, mikor a némafilmet felváltotta a hangosfilm. Ezt is lehet lélektani drámának tekinteni, hiszen a némafilmben nagy sikereket learató főhősnek, George Valentinnak meg kell értenie, hogy a mozi jövője a hangosfilm lesz, és el kell tudni fogadnia ezt a paradigmaváltást. És ez nem egyszerű – a film Valentin lelki átalakulását követi nyomon, amint kínlódva, kudarcot kudarcra halmozva megérti ezt. Birdmanhez hasonlóan ő is saját film forgatásához kezd, ám a technikai újítások mellőzésével, ami önmagában hordozza a kudarcot. Valentin egyre reménytelenebb és lecsúszottabb helyzetbe kerül. Ám amikor teljesen elborult állapotban felgyújtja filmarchívumának gyűjteményét, megtalálja régi szerelme, akinek segítségével talpra áll, és a hangosfilmiparban végre megtalálja és sikerre visz régi önmagát.

Mindhárom filmben, A király beszédében, a Birdmanben és A némafilmesben is egy-egy szeretettel teli, támogató külső segítség – barát, családtagok, régi szerelem – lendíti túl a lelkileg-testileg elakadókat. Talán ez az amerikai filmek legfontosabb üzenete.

A Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema szervezésében idén is együtt szurkolhatunk az AnKERTben. Az átadó előtt levetítjük az Ex Machinát, lesz kvízjáték és kerekasztal-beszélgetés. A rendezvényre ITT lehet elővételben jegyet vásárolni.

, , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments