the_graduate„A szerelem olyan, mint kábelt fektetni. Néha minden megy magától, de néha jó erősen és rotyogósan kell nyomni.” A South Park megfogta a lényeget – Havasmezői Gergely, a Filmtekercs egyik alapítója pedig az Isten lábát, amikor ugyanarra a vonatra szállt fel néhány évvel ezelőtt, mint Sala Réka. Rékuccal, ahogy mindannyian nevezzük azóta, minden megy magától – egészen az oltárig jutott vele kollégánk: a ‘tekercs szerzői kedvenc romantikus filmjeikkel kívánnak nekik örökké tartó boldogságot házasságkötésük alkalmából. A listát persze romantikus lelkületű olvasóinknak is jó szívvel ajánljuk – a szívdobogás garantált!

Csillagok között – mert így mindig elrepülhettek a csillagok közé. Amélie csodálatos élete – mert az élet csupa titok és rejtély, ezért izgalmas. A Gyűrűk Ura: A Gyűrű szövetsége – hogy a szerelmetek örökre kitartson. (Argejó Éva)

Ez történt egy éjszaka – mert ezt az esküvői jelenetet koppintja azóta mindenki. Legénylakás – mert karácsonykor még a legmagányosabbak is megtalálják egymást. Egy makulátlan elme örök ragyogása – mert a másik emléke nélkül nem lennél az, aki vagy. (Bartal Dóra)

Hirdetés

Végzetes vonzerő, Rózsák háborúja, Összeomlás. Hogy miért? Michael Douglas minden férfiembernek megtanította a leckét: soha ne csald meg feleséged, mert félredobott szeretőd ügyesebben forgatja a konyhakést nálad! Soha ne kezdj nyílt háborúba az asszonnyal, mert mindig te húzod a rövidebbet! Soha ne válj el, mert feleséged hiánya és a mindennapi élet apró kellemetlenségei rövid úton őrületbe fognak kergetni! (Dunai Marcell)

Mezítláb a parkban – mert minden nehézség csak átmeneti, és végül Robert Redford is rájön, milyen jó mezítláb a parkban. Aludj csak, én álmodom – mert nehéz annál idiótább és romantikusabb alaphelyzetet elképzelni, mint hogy megmented a plátói szerelmed egy metrótól. Igazából szerelem – mert ez az ultimate romantikus film, amiben egyszerre van karácsony, gyász, Rowan Atkinson, csalódás, szexfilm-forgatás, megbocsátás, homárjelmez, újrakezdés, kisfiú, barátság, csokis süti, szerelem… (Gyöngyösi Lilla)

Szerelmünk lapjai – mert mindkét nem megtalálja benne magának az eyecandyt (Rachel McAdams, Ryan Gosling), miközben olyan mesét láthat az életen át tartó szerelemről, amin még az is elsírja magát, aki egyébként ordítva menekül a romantikus filmektől. Blue Valentine – mert ennél őszintébb és hétköznapibb romantikus drámát keresve sem találnátok, ami elemi erővel mutatja be, hogy hogyan NE (ja, és ez is Ryan Gosling…). Parfüm: Egy gyilkos története – mert ha csak tizedannyira szeretitek egymást, mint a főhős Jean-Baptiste Grenouille az emberi tökéletességet, már az is halálos lehet. (Hancsók Barnabás)

Zuhanás a szerelembe – mert ha van film, amely tökéletesen bemutatja, mennyire bele is lehet „zuhanni” valakibe egy pillantás alatt, akkor az ez. Egy nő, egy férfi, egy vonat és máris csak egymásról szól az élet (ahogy azt a mellékelt ábra is mutatja). A szerelem hálójában – mert nincs annál gyönyörűbb leánykérés, mint hogy: „Ha én nem a Fox Könyvesház vagyok, maga meg nem a Sarki Könyveskuckó… ha mi ketten csak úgy találkozunk… elkértem volna a számát. És egy napot se bírtam volna ki, hogy fel ne hívjam azzal, hogy hé, mondja, nincs kedve egy kávéhoz vagy egy italhoz, vacsorához vagy filmhez, míg a halál el nem választ.” Halottnak a csók – mert Chuck és Ned a legédesebb, legcukorabb, legelragadóbb pár a sorozatok történetében, hiszen kettejük kapcsolata a legjobb bizonyíték rá, hogy az igazi-igazi szerelemhez nem kellenek érintések – főleg ha azok halálosak a lányra. (Kajdi Júlia)

Természetes az Álljon meg a nászmenet!, hiszen házasodni nem egyszerű, mindenféle kalandok és nehézségek adódhatnak, aztán persze mindenki a helyére kerül, és mindenki tudja „To live without you, Would only mean heartbreak for meeeeee”. Aztán jöhet a 2014  fülledt, fájdalmas érzékisége, ahol kevesebb a duma, cserébe terek, hangulatok, testek kompozíciói. Mivel ezt még lehet fokozni, a zárás a Hullámtörés, az igaz hitről, a teljes odaadásról, az elvesztésről és a sosem múlóról… de leginkább a csodáról. (Keller Mirella)

Casablanca – this is the beginning of a beautiful friendship. Álom luxuskivitelben – mert ha a Nő Moon Rivert dúdol, a Férfi mindig odahagyja az írógépet. The Tall Men (1955) – mert a barackfa megvan, már csak a barackoknak kell nőnie. (Kiss Tamás)

Bábok – szerintem Kitanón kívül még senki nem ragadta meg ennyire pontosan az egymáshoz tartozás szépségét és tragédiáját. Annie Hall – vicces, kedves, romantikus, woodys. A könyvek hercege – gyönyörű anime a szerelemről, ami a legváratlanabb helyeken találhat rád. (Maksai Kinga)

Nagy Hal – mert a fantázia minden kapcsolatban jól jön. 🙂 A nő – mert valószínűleg most épp ott áll melletted és biztos forrásból tudom, hogy Theodore nagyon irigyel Titeket! Orfeusz – A mítosz vad, cocteau-i újragondolása – novemberi esős napokra. Szerelem, metaforák és papírzsepihegyek. (Mlinárik Mariann Kira)

Csendes hömpölygés, kimondatlan szavak és szinte már jóleső, messziről jövő tompa kis fájdalom jelzi az igazi, mély szerelmeket  – ahogy a legszebb romantikus filmeket is. Jane Eyre (2011) – mert néha nem lehet elégszer elmondani. Krumplirózsa – mert néha jobb, ha a zene beszél helyettünk. Szerelemre hangolva – mert néha tényleg nincs szükség szavakra. (Molnár Kata Orsolya)

Mielőtt felkel a nap – mert így találkoztatok Ti is. A hírek szerelmesei – mert a tévés múlt örök. Őrülten hiányzol – mert Ti átvészeltétek a távkapcsolatot. (Tóth Nándor Tamás)

Szerelemre hangszerelve – mert bár sokkal kommerszebb, mint az Egyszer, de ugyanaz a rendező és ugyanaz a lelkület. Csillagpor – mert a szerelem tényleg mesebeli. Erőszakik – mert Bruge ideális nászutas (vagy pótnászutas, mindenesetre kettesben andalgós) utazási helyszín. (Szállásra van tippem, szóljatok, ha mentek! 🙂 ) (Pásztor Balázs)

Die Hard 3 – hogy tudjátok: ha baj van, sosem késő felhívni Őt. Terrorbolygó – mert nincs olyan szerelem, ami utat ne törne magának akár egy zombiapokalipszis alatt is. Miami Vice – amikor egymásra néztek, csak úgy tegyétek, ahogy Colin Farrell és Gong Li Kuba felé menet a hajón. (Rókus Ákos)

Rómeó és Júlia – mert ez minden romantikus történet origója. Benjamin Button különös élete – mert minden szerelmi történet különös. Egy ember az örökkévalóságnak – mert egy életre mondjátok ki az igent. (Sergő Z. András)

A légy – mert van-e romantikusabb vágy annál, mint hogy genetikailag is összeolvadhass a szerelmeddel? Submarine – azzal az emberrel érdemes megnézni, akinek engednéd, hogy mikroszkópikus méretűre zsugorodva egy apró tengeralattjáróban úszkáljon benned. Egyszer – A fiú dalokat ír. A lány jól játszik zongorán. Amikor egymásba szeretnek, csodálatos zene szólal meg. (Simor Eszter)

Harry és Sally, Időtlen időkig, Stanley és Iris – a kilencvenes évek klasszikusai, ezúttal csak Nektek. Filmek az egymásra találás boldogságáról, feszegetve az örökkévalóságot és az időtlenséget. (Szentpály Miklós)

Eros – csodás skeccsfilm, amiből a klasszikus Wong Kai Waitól megszokott erotikát tapasztalhatjátok meg. Újjászületés – mert az örök szerelem néha furcsaságokon át vezet. Képzelt szerelmek – különleges hangulatú, impresszív színkavalkád némi bolondsággal. (Szin Karolina)

A Hivatal (US) – azért, mert mozgóképen egyetlen párnak sem lehet annyira drukkolni, hogy összejöjjön, mint Jimnek és Pamnek. Talán Michaelnek és Hollynak. The Truman Show – mert megmutatja, hogy az ember képes a szerelemért lecserélni az egész életét, még ha az új élet teljesen ismeretlen is számára. Ugyanezért a Walter Mitty titkos élete. 🙂 (Szűcs Tamás)

Vannak filmek, amiket bármikor újra tudok nézni. Ha önfeledt nevetésre vágyom, a Hogyan veszítsünk el egy pasit 10 nap alattot indítom el, ha instant bőgésre, akkor a Moulin Rouge-t, ha pedig egy kis életöröm kell, az Ének az esőbent. De persze mindegyik alkalmas egy jó kis romantikázásra is. 😉 (Wehli-Nardai Dorina)

, , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments