, , + 4 címke

studio-ghibliHa animéről van szó, még azoknak is beugrik a Chihiro szellemországban címe, akik mit sem tudnak a műfajról. Mijazaki Hajao Oscar-díjas filmje egy különleges műhely, a Studio Ghibli munkája, mely az említetten kívül számos további csodát adott kicsiknek és nagyoknak egyaránt.

Mijazaki Hajao kétségtelenül a legismertebb és a legsikeresebb animemágus, aki nemcsak a Távol-Keleten, de a világon mindenütt elismerést vívott ki magának – amit számos díja, többek között a Chihiro szellemországban-ért elnyert Oscarja is bizonyít. A rendező 2002-es filmjét már saját stúdiójában, a Studio Ghibliben készítette, melynek története 1985-ben kezdődött.

A stúdiót a „három tokiói keresztapa”, Mijazaki, a szintén rendező Takahata Iszao és a producer Szuzuki Tosio alapították. A stúdió neve Mijazakitól származik, aki repülőgép-alkatrészeket gyártó apja mellett már gyerekként a repülés szerelmese lett, s így stúdióját a Caproni Ca.309 Ghibli második világháborús olasz felderítő és szállító repülőgépről nevezte el. A ghibli szó az arab sirokkó szóból ered – hiszen Mijazakinak a stúdióval nem kisebb célja volt, mint új szeleket fújni a japán animeiparban. Számítása be is vált – már első filmjükkel, a Laputa – Az égi palotával elnyerték az Animage Anime Grand Prix díját. A folytatás sem volt kevésbé sikeres: Mijazaki következő két filmjével, 1988-ban a Totoro – A varázserdő titkával és 1989-ben a Kiki – A boszorkányfutárral triplázott. A Totoro több, mint egy siker a stúdió megannyi bravúrja közül: a címszereplő adja a ház logóját (fenti kép).

Hirdetés

studio_ghibli_characters_by_ficklestix-d846q1xA stúdióban készült Mijazaki összes munkája, de nem ő az egyetlen direktor, aki a Ghiblinek dolgozott. Itt készítette filmjeit természetesen Takahata Iszao is – leghíresebb munkája, az 1988-as Szentjánosbogarak sírja, de ő jegyzi a áldokumentarista stílusú Pom Poko – A tanukik birodalma című filmet is –, de több filmet készített itt Morita Hirojuki, Mijazaki Goró és az idén az Amikor Marnie itt volt-ért Oscar-díjra jelölt Jonebajasi Hiromasza is.

A stúdió természetesen nemcsak egészestés filmekkel örvendeztette meg rajongóit: számos kisfilm, reklámfilm, klip és videójáték fűződik hozzájuk, sőt, 2014-ben Astrid Lindgren Ronja, a rabló lánya című könyvéből animesorozatot is készítettek. 2013. szeptember 1-jén Mijazaki a Velencei Filmfesztiválon jelentette be visszavonulását – a stúdió emiatt 2014. augusztus 3-án úgy határozott, hogy ameddig nem tisztázódik, hogy kivel pótolják a mester után keletkezett űrt, felfüggesztik tevékenységüket. Bízunk benne, hogy csak ideiglenesen – addig vigasztalódjunk az elmúlt 30 év remekműveivel.

6jQnLgX

Molnár Kata Orsolya

Molnár Kata Orsolya

Főszerkesztő
Rovatvezető - Moziban

Tisztességes szakmámat tekintve geográfus, földrajz és angol szaktanár vagyok, valójában kommunikációs kismadár, szabadúszó újságíró, szakács, előadó- és iparművész. Filmőrült. A Filmtekercs kapóra jött, hogy ne verjem el minden pénzem mozira. Azóta főszerk., eltés filmszakos – jó lenne egy doktori… –, még nagyobb filmőrült. A ‘tekercs igazi szerelemgyerek, egyre nagyobb a család, tanítgatjuk járni, miközben mi is sokat tanulunk tőle.

Filmek: Sci-fi – minden mennyiségben. Superman – rulez. Szerelem – amerikai romkom minden érából és Wong Kar-wai. Új szerelem – animáció. Sorozat – heti adag. Képregényfilm – szakdoli téma. Égtáj – Távol-Kelet. A fekete tulipán, A nagy Lebowsky, Éjfél a jó és a rossz kertjében, Gattaca, Körhinta, Semmi ágán, Stigmata, Szárnyas fejvadász, Szerelemre hangolva, stb.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments