atom1„Nem szólt semmi másról az életem, mint az asszimiláció kereséséről. Mindig tudatában voltam annak, hogy kívülálló vagyok, és a szokványost kerestem.” Atom Egoyan eddigi rendezői életműve bizonyítja, éppen ezért nem szokványos jelenség a filmművészetben.

Atom Egoyan 1960-ban született Joseph Egoyan és Shushan Devletian örmény család gyermekeként. A festőművészpár 1962-ben Kanadába költözött, ahol egy bútorüzlet fenntartásával is biztosította a család biztos megélhetését. Mindkét gyermeküknél korán kiütközött a sokoldalú művészi hajlam, Atom rendezőként, íróként, forgatókönyvíróként és zeneszerzőként lett ismert, nővéréből, Eve Egoyanból pedig zongoraművész vált.

Hirdetés

Egoyan nemzetközi kapcsolatot és mellette zenét tanult a torontói egyetemen, de emellett szinte minden művészeti ágban kipróbálta magát. Drámákat írt, zenét szerzett, színészkedett, és ezt a sokoldalúságát mindmáig megtartotta a filmrendezés mellett. Eredeti szándéka szerint drámaírónak készült, Pinter, Ionesco és Beckett voltak rá leginkább hatással, de elismerte, hogy bár drámákat írt és rendezett az egyetemi drámatársaság számára, nem találta meg hozzá az egyéni hangot.

Ekkortájt próbálkozott a rövidfilmkészítéssel: így született meg a Howard in Particular (1979), After Grad with Dad (1980), Peep Show (1981) valamint az Open House (1982) – és ettől kezdve Atom Egoyant rabul ejtették a vizuálisan elmesélhető történetek. 1984-ben, 24 évesen elkészítette első filmjét Next of Kin címmel, amelyre már felfigyeltek a kritikusok. Nagyjából ahhoz a generációhoz sorolták őt, ahová Jim Jarmuscht, Todd Haynest és a Coen fivéreket. „Nagyon lelkes voltam!” – emlékszik vissza erre a korszakára, pedig „akkoriban a független filmkészítés nem igazán számított divatos dolognak,” Erről így vallott:

„Alapvetően két ok miatt vagyok a független filmkészítés híve. Egyrészt kiváló belépőt jelenthet a filmgyártás fősodrába, másrészt egész egyszerűen jobban illik a személyiségemhez. Sokkal szabadabban lehet alkotni, következésképp sokkal jobb munkát lehet végezni, ha közben nem kell egy tucat alkotótárs igényeihez is alkalmazkodnom.”

Egoyan igazán látványos karrierje 27 éves korában, az 1987-es montreáli filmfesztiválon vette kezdetét, amikor is Wim Wenders egy ötezer dolláros díjat adott át a fiatal rendezőnek a Wings of Desire című filmjéért. A filmezés mellett továbbra is foglalkozott színházzal, operával, televíziózott és művészi installációkat készített, s 1982 óta a torontói Ego Film Arts igazgatója. „Atomnak nincs is gyenge pontja” – írta róla egy barátja akkoriban a New York Times-ban.

Már kezdeti rendezései is figyelemfelkeltőek voltak. Ekként említhetjük A kárbecslő (1991), a Naptár (1992), de főként a kereskedelmi szempontból is az addigi legsikeresebbnek ítélt Exotica (1994) című filmjét – melyek már magukon hordozták későbbi sikerfilmjeinek műfaji jegyeit. E korai korszakából leginkább méltatott filmje az Eljövendő szép napok (1997), ez tette igazán ismertté a nevét, s egyben határkőnek is bizonyult addigi munkásságában. „Olyan messzire mentem, amennyire csak tudtam” – nyilatkozta erről a korszakáról a rendező. Ezt követően megváltoztatta azt a sémát, amelyre addigi filmjeit alapozta, s továbblépett afelé, hogy mid-cult filmessé váljon.

Chloe

Amanda Seyfried és Julianne Moore a Chloé – A kísértés iskolája (2009) filmben

Aki látta már Egoyan bármelyik alkotását, felismeri a többit is. Filmjeiben a reális világ az álommal, a valóság a fantáziával keveredik egészen egyéni módon. Valamennyiben fontos szerepet játszik a történet, a rendező eltagadhatatlan stílusjegye a bonyolult elbeszélésszerkezet, a sok szálon futó, fordulatos cselekményvezetés, ami a végén kauzálisan összeáll ugyan egyfajta egésszé, de gyakran még így is tartogat rejtélyt. Jellemzi őt egyfajta enigmatikusság, az információk visszatartása, késleltetése, sok esetben a lezáratlanság. „Szeretek különböző nézőpontból újrajátszani jeleneteket, momentumokat, szeretek felvetni olyan ötleteket, amelyek megmozgatják a nézők fantáziáját. Kételyeket szeretnék ébreszteni a nézőkben” – állítja magáról a mester.

Habár bonyolult történetekkel operál, szövevényes, ám zárt dramaturgiával, mégsem a film cselekménye a legfontosabb számára, sokkal inkább a szituációkból kibontakozó, széles skálán mozgó érzelmi állapotok bemutatása, végső soron az ember belső világa. Ennek szolgálatában áll filmjeiben a fantázia és az álom is. A mozaikos dramaturgia egyébiránt kiválóan alkalmas az idősíkok váltakoztatására, és Egoyan szeret is élni ezzel a technikával: „Imádom a különböző idősíkokat egymásra csúsztatni, mert az így létrejött alakzatokat mindig izgatónak és meglepőnek találom.” Bár nagy kedvelője az idősíkok csúsztatásának, filmjeinek története mégis lineárisan tapad meg a néző agyában, a történéseknek egyfajta könnyed folyamatosságát sugallva.

Ararát (2002)

Ararát (2002)

Atom Egoyan témái nem újszerűek, olyan más kortársaknál is felbukkanó toposzokkal operál, mint az elidegenedés, vagy az emberi kapcsolatok széthullása – ezeket azonban újszerű látásmóddal közelíti meg. Mind közül talán a legfontosabb, örmény származásából adódóan őt leginkább foglalkoztató kérdés az önazonosság kérdése, amely összefonódik nála a közösséghez tartozás, és a múlthoz való (kollektív) viszonyulás kérdésével. „A hovatartozás keresésének élménye az embert arra készteti, hogy az identitást sokkal általánosabb konstrukcióként fogja föl” – vallja, hiszen neki is tudatosan ki kellett alakítania a saját identitását ahhoz, hogy örmény gyökerekkel asszimilált kanadaiként gondoljon önmagára. Több filmjében is foglalkozik a tradíció és a modern világ között hányódó hősökkel, így az örmény nagymama alakjával a Családi moziban (1987), a szülőföldjére hazatérő örmény feleséggel a Naptárban, vagy az Ararát (2002) identitáskereső hősének történetével. Mivel otthon a szüleivel sohasem beszéltek az örmény gyökerekről, az elhallgatás különösen nagy belső feszültséggel ruházta fel a rendezőt. Ez az érzés más filmjeiben is, de leginkább az Ararátban tört utat magának: „Úgy éreztem, hogy ezért lett ez ennyire erőteljes. És ezért tűnik úgy, hogy a filmjeim olyan történeteket beszélnek el, melyekben elfojtás és visszafogottság van.”

Az identitáskeresés mellett a veszteség, ami még velejéig áthatja a filmjeit: az érzés, amely hiányból fakad, halált és gyászt takar, s amely kiszolgáltatottságot, tehetetlenségérzést, bizonytalanságot szül. Szinte minden filmje valamilyen veszteséggel indít – eltűnésekkel, leválásokkal: a Naptár egy párkapcsolat felbomlásával, az Exotica egy balesetben családját vesztett könyvvizsgálóval, az Eljövendő szép napok 12 iskolás gyerek halálával, a Felícia utazása (1999) egy eltűnt apa nélküli terhességgel, Az igazság fogságában (2005) egy kádba fojtott gyönyörű nő titokzatos halálával, a Chloé – A kísértés iskolája (2009) házaspárja az egymás iránti szexuális vágy elvesztésével, A fogoly (2014) egy nyolc éves kislány nyomtalan eltűnésével. „A mozi nagyszerű eszköz a veszteség fogalmának vizsgálatára, egyrészt annak segítségével, ahogy a képek hatást gyakorolnak ránk, másrészt a saját emlékeinkhez való viszonyulásunk révén” – mondja erről a rendező. Ebből adódóan filmjeinek hősei gyakran lelkileg sérült emberek, kisiklott egzisztenciák, gyászukban aberrációba menekülők, labilis kallódók. „Mindig úgy érzem, hogy szereplőim olyan világban élnek, ahol nincsenek tisztában sem a saját érzelmeikkel, sem azzal, hogy miként közelítsenek a többi emberhez” – mondja Egoyan, aki saját bevallása szerint Ionesco, Pinter és Genet abszurd drámáival való korai találkozásának köszönheti azt a képességét, ahogyan művészi érzékenységgel képes viszonyulni a filmjei szereplőihez. Hősei élete családi titkokat rejt, felfejthetetlen múltbéli emlékekkel terhes.

„Nagyon felkavaró és szuggesztív érzés megérteni, hogy mennyi, de mennyi élet sűrűsödik össze egyetlen személy ábrázolásában, vagy egy identitás keresésében, és hogy az objektív, amellyel nézzük őket, furcsamód tartalmazhatja mindannak a titkát, amit nélkülözniük kell az életben.”

Emellett Egoyan kiemelt témája még a családi érzelmek dinamikus rendszere. A család széthullását már a korai filmjeiben nyomon követhetjük: a Közeli rokonban éppúgy, mint a Családi moziban, és később is majd minden filmjében felbukkan ez a motívum. Ugyanakkor tudható az is, hogy Egoyan magánéletében milyen fontos szerepet tölt be a család, s mikor a Chloé – A kísértés iskolája forgatása közben síbalesetben meghalt a férfi főszereplő felesége, s emiatt kis időre leállt a forgatás, a rendező egy interjújában így nyilatkozott: „Egyértelmű, hogy mennyire értékes a házasság és a kapcsolatok, ezért meg kell ragadni minden percet, ami megadatik.”

Atom Egoyan amennyire sikeres a művészi pályáján, annyira visszafogott a magánéletében. Nevét nem övezik botrányok. Színésznő feleségével, Arsinée Khanjiannal az első filmje forgatásán ismerkedett meg 1984-ben, szenvedélyes szerelembe estek egymással, és azóta is együtt élnek: házasságukból egy fiú születetett. A színésznő férje minden eddigi filmjében felbukkant valamilyen szerepben (kivétel ez alól a Chloé – A kísértés iskolája).

atom-egoyan-remember-emlekezz-2

Emlékezz! (2015)

Egoyan legújabb filmjét Emlékezz! (Remember, 2015) címmel hamarosan Magyarországon is láthatjuk majd a mozikban. Új filmjének ismét az identitáskeresés áll a középpontjában, de most örmény hős helyett egy holokauszt-túlélő zsidó, Max indul el öregen és betegen, hogy feleségének tett ígéretét beváltva, felkutassa és megölje azt az SS-tisztet, aki felelős családja auschwitzi megsemmisítéséért. A film érdekessége, hogy ugyanaz a színész, Christopher Plummer játsza a zsidó főhőst, mint annak idején az Ararát című filmjében az örményt.

Ha végigtekintünk Atom Egoyan számtalan nemzetközi filmfesztivál elismerésével ékesített filmrendezői életművén, láthatjuk, hogy olyan műfaji és szerzői film között oszcilláló rendezővel van dolgunk, aki a kezdetektől tudatosan építi az életművét. Egoyan korszerű szemléletű alkotó, aki sokoldalú tehetségét és különleges vizuális látásmódját minden eddigi alkotásába beépítette – szinte valamennyi filmjének ő a rendezője, forgatókönyvírója, némelyiknek még vágója is –, és ehhez a technikai eszközöket is mindig változatosan használta: ha kellett 16 mm-es filmre forgatott, de ha úgy látja jónak, videokamerát használt. Mint minden másban, Egoyan ebben is kreatív és öntörvényű művész.

Atom Egoyan főbb filmjei:

Közeli rokon (1985, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Péntek 13 (1987)
Családi mozi (1987, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Szöveges szerepek (1989, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Montréal vu par (1991, rendező, forgatókönyvíró)
A kárbecslő (1991, rendező, forgatókönyvíró)
Naptár (1992, rendező, forgatókönyvíró, producer, színész)
Exotica (1994, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Salome (1996)
Eljövendő szép napok (1997, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Felícia utazása (1999, rendező, forgatókönyvíró)
Az utolsó tekercs (2000)
Ararát (2002, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Az igazság fogságában (2005, rendező, forgatókönyvíró, producer)
Imádat (2008)
Chloé – A kísértés iskolája (2009)
Devil’s Knot (2013)
A fogoly (2014)
Remember (2015)

Felhasznált irodalom:
Családi románcok – beszélgetések Atom Egoyannal. Metropolis 1998/1999 Tél
Virilio, Paul: Filmek hátramenetben. Virtuális beszélgetés Atom Egoyannal. Filmvilág 1997. 9. szám.
Varga Balázs: Atom Egoyan filmjei. Metropolisz, 1998/1999 Tél
http://www.imdb.com/name/nm0000382/
http://www.imdb.com/name/nm0000382/bio?ref_=nm_ql_1
The double life of Atom Egoyan: https://www.theguardian.com/film/2010/jan/21/atom-egoyan-adoration-chloe
http://www.hollywoodreporter.com/news/director-atom-egoyan-talks-revenge-818931

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments