, , + 8 címke

starred_up_jack_o_connellA kétezres évek agresszív brit tinédzsereinek megtestesítője egy rendkívüli ifjú színész: Jack O’Connell a Rendíthetetlennel lépett rá a sztárrá válás útjára.

Nagy-Britannia nem csupán a kifinomult úriemberek, a kimért angol kémek és az abszurd fekete humor hazája, hanem az agresszív, senkit és semmit nem tisztelő fiataloké is. Richard Burton 1959-ben az angol fiatalság összes szorongásának, dühének és elégedetlenségének hangot adott Tony Richardson klasszikussá vált filmjében, a Dühöngő ifjúságban. Magamnak többször volt szerencsém Cambridge-ben, Londonban és Bournemouth-ban is hosszabb időt eltölteni és mindenhol ugyanazt tapasztaltam: ha az ember éjszaka szórakozni megy (legyen szó kocsmáról, futballközvetítésről vagy klubról), egyszerűen nem tudja kikerülni a verekedéseket. Elég egy rossz nézés, egy véletlen mozdulat és a fiatalok ész nélkül egymásnak esnek, mintha ez is szerves része lenne az esti programnak.

Hirdetés

Hogyha Michael Caine az angol úriember, Roger Moore az angol kém, a Monty Python csoport pedig az angol humor megtestesítője, akkor az agresszív angol tinédzser filmes megfelelője Jack O’Connell. Ez a szemtelenül fiatal fiú karrierje során legtöbbször zaklatott előéletű, problémás fiatalok bőrébe bújt, ami nem véletlen, hiszen saját életéből kellett ihletet merítenie. „Amikor fiatal voltam, állandóan balhékba keveredtem, amik miatt hosszú évekig bűntudatot éreztem. Ki- és bejártam a bíróságról, egy évet vártam, mire kiderült, leültetnek-e” – nyilatkozta a Guardiannek O’Connell.

 

Skinheadek között

Első játékfilmes alakítására rögtön egy kultuszfilmmé nemesedett alkotásban került sor. Az Ez itt Anglia középpontjában egy mindenki által megszégyenített, komplexusoktól gyötört tizenéves fiú áll, aki egyik nap hazafelé menet összebarátkozik néhány skinhead-del, akik hamarosan maguk közé fogadják és családtagnak tekintik. Shane-nek nagyon jól esik, hogy végre tartozhat valahová, ahol megbecsülik, azonban amikor kiszabadul a börtönből a banda korábbi vezetője, a fiúnak döntenie kell, követi-e a sokkal radikálisabb elveket valló Combot.ez_itt_angliaShane Meadows rendezőt saját gyermekkori élményei inspirálták, ami látszik is a végeredményen: szinte tapinthatóak a 80’-as évek Angliájának lepusztult munkásnegyedei, hihetetlen erővel idéződnek meg a Thatcher-korszak, a Falklandi- és a skinheadek által életre hívott bevándorlók elleni háború ellentmondásai. Meadows filmje attól hat végtelenül frissnek és eredetinek, hogy nemcsak drámai eszközökkel operál, mint a Romper Stomper vagy az Amerika história X, hanem képes humort és melegséget csempészni a történetbe. A gyermeki ártatlanság szűrőjén keresztül képes úgy megmutatni a radikalizálódás előtti skinhead csoportot, mint egy szerető családot. O’Connell a banda egyik tagját, Pukeyt alakítja, aki Shane-hez hasonlóan kezdetben csak a valahova tartozás miatt tart a csoporttal. Combo radikális nézetei őt is meggyőzik és kezdetben támogatja a bevándorlók elleni erőszakos fellépést, azonban amint kétségei támadnak és ennek hangot is ad, azonnal elzavarják. O’Connell néhány percre tűnik fel a csak a vásznon, de minden rezdülésében benne van a megértés és szeretet iránti vágy, illetve könyörtelen agresszió furcsa keveréke.

Egy gyilkos tinédzser

Hogyha meg kellene neveznem az elmúlt tíz év legnyugtalanítóbb filmjét, akkor habozás nélkül az Eden Lake –Gyilkos kilátások című alkotást mondanám. James Watkins filmjében egy házasság előtt álló pár elutazik Anglia egy eldugott szegletébe, hogy eltöltsenek egy kellemes hétvégét, azonban a csönd és béke helyett egy csapat kegyetlen tinédzsert találnak a tóparton. A kezdeti verbális csatát hamarosan egyre brutálisabb összetűzések követik, ami nemsokára élet-halál harccá válik a fiatal pár számára. Watkins egy hillbilly-horrorba ágyazza kemény hangú kritikáját a fiatalok növekvő agresszivitásáról és a vidéki Anglia sötét titkairól.

O’Connell élete legfélelmetesebb alakítását nyújtja a bandát vezető Brett személyében. Pukey karakterével ellentétben Brettbe semmiféle szelídség nem szorult, őt csak a düh és kielégíthetetlen pusztításvágy mozgatja. Semmi más célja nincs, mint megkínozni és meggyilkolni a szerelmespárt. Ha egy vígjáték után elvárás, hogy az ember jól érezze magát, akkor egy horror esetében alapkövetelmény az elborzasztás. Az Eden Lake minden percét szenvedés nézni, iszonyatosan megviseli lelkileg az embert az értelmetlen erőszak ilyen jellegű megnyilvánulása. A vége főcím után nagyon sokáig dolgozott bennem a tehetetlen düh, ami film közben gyülemlett fel.eden_lake_screen_children_around_fire

 

A külváros áldozata

Az Ez itt Anglia a munkásnegyedekből kikerült, agresszív fiatalokat, az Eden Lake az elszigetelt vidéken élő, kegyetlen tinédzsereket, a Harry Brown pedig a külvárosi, panelek vad suhancait veszi górcső alá. A történet középpontjában a címszereplő nyugdíjas áll, akinek elege lesz abból, hogy a környék minden lakóját terrorizálják a telepi fiatalok és úgy dönt, saját maga tesz igazságot. Daniel Barber alkotása a 70’-es évek urbánus rendfenntartó filmjeinek (Bosszúvágy, Piszkos Harry, Francia kapcsolat) egyenes ági leszármazottja, annyi különbséggel, hogy itt már nem (csak) azon van a hangsúly, hogy a hivatalos szervek mennyire nem képesek ellátni feladatukat, hanem azon, hogy az ifjabb generáció mekkora örömet lel az erőszakban.

Harry egyetlen rövid monológban jellemzi ezt az egyre fenyegetőbb helyzetet: „Ez valóban nem Észak-Írország. Azok az emberek harcoltak valamiért. Ezeknek odakinn [a fiataloknak] ez az egész csak szórakozás”. O’Connell ismételten mellékszerepben tűnik fel, azonban Marky karaktere inkább Pukey-val, mint Brettel rokonítható. Marky tagja a fiatal bandának, azonban a nagyfőnök állandó szexuális zaklatása miatt, érezhető, hogy a fiú csak kényszerből tart a csoporttal. O’Connell néhány pillantással és mozdulattal képes érzékeltetni, hogy Marky környezetének áldozata. Remek kontraszt, hogy míg az Eden Lake-ben Brett kitörli a pár megkínzásáról készített videót és soha nem derül ki, mit követett el, addig Marky éppen egy nyugdíjas megölését dokumentáló felvétel miatt kénytelen bűnhődni.Starred_up

A fiatalkorú börtöntöltelék

O’Connell első főszerepén keresztül érthetjük meg leginkább, mitől lesznek ilyen erőszakosak a fiatalok. Az Eden Lake már pedzegette, hogy a szülői ridegség és bántalmazás az, ami ilyen irányú torzulásokat okoz a gyerekekben, a Starred Up viszont nyíltan kimondja, hogy a szülőket terheli a legnagyobb felelősség a gyerekek elvadulásáért. Az angol cím egy szlengkifejezés, amely egy fiatalkorú elítélt felnőtt börtönbe helyezését jelenti. Az O’Connell által életre keltett Eric azért követ el erőszakos bűncselekményeket, hogy abba a börtönbe szállítsák, ahol apja is ül.

A fiú célja, hogy megismerje apját és végre legyen családja, azonban heves vérmérsékletük és óriási egójuk miatt, folyamatosan megütköznek egymással és nem képesek beismerni, hogy szükségük van a másikra. Így tehát a Starred Up egy nagyon furcsa és kicsavart felnövéstörténetté válik, melynek végső célja és tétje nem is a túlélés (mindketten edzett rabok már), hanem a másik elfogadása. O’Connell első főszerepében színészi kvalitásainak teljes tárházát bemutatja az ultraagresszív, ám szeretetre és családra vágyó elítélt szerepében. Egyszerre találkozik benne Bronson (Tom Hardy) erőszakossága és Andy Dufresne (Tim Robbins) elveszettsége.

 

Kiábrándult katona

Az ifjú titán következő szerepeivel egyre inkább eltávolodott a problémás, dühöngő fiatalok megtestesítésétől. A Titanic idei nyitófilmje a ’71 egy fiatal brit katona történetét meséli el, akit 1971-ben Belfastba küldenek bevetésre, azonban a helyiek ellenségessége és saját tapasztalatlansága miatt leszakad egységétől és kénytelen egyedül boldogulni a megszállt városban. A szerep annyiban idézi meg O’Connell korábbi karaktereit, hogy itt Gary Hook közlegény a hadseregben csalódik, Pukey a skinhead-ekből, míg Marky saját bandájából ábrándul ki. A film remekül adja vissza kor hangulatát és a történelmi eseményeket is hűen követi, azonban mondanivalója bántóan sablonos: azt, hogy a katonák csak kellékek a „nagyok” (brit hadsereg, IRA katolikus és protestáns szárnya) játékában minden második háborús film felmondja.71_titanic_nyitofilmIgencsak ironikus, hogy Jack O’Connell nevét pont azzal a filmmel ismerte meg a világ, amelyben véleményem szerint a leggyengébb alakítást nyújtja. A Rendíthetetlen Louis Zamperini igaz történetét meséli el, aki olimpiai szereplése után bevonul a légierőhöz, az egyik bevetés során gépét lelövik, 47 napig hánykolódik a nyílt vízen, majd japán hadifogságba kerül, ahonnan csak a háború végén szabadul. Zamperini megformálása teljes eltávolodást jelent korábbi karaktereitől: itt már nyoma sincs a kiábrándultságnak, a féktelen dühnek és az állandóan felszínre törő agressziónak, amely olyan sokáig O’Connell alakításainak meghatározó eleme volt. Testi átalakulása nagyon látványos lett, azonban alakításában nincs meg az a dráma, ami valódi súlyt adna a bemutatott pokoljárásnak. Úgy gondolom, Angelina Jolie helyett egy tapasztaltabb rendező kezében sokkal jobban ki tudott volna bontakozni, a forgatókönyvet jegyző Coen testvérek például biztosan jobb mentornak bizonyultak volna.

Következő filmjében ismételten egy angol rendező, Justin Chadwick (A másik Boleyn lány, Mandela – Hosszú út a szabadságig), keze alatt fog dolgozni, én pedig nagyon bízom benne, hogy a Tulip Fever-ben visszatér korábbi önmagához és nem lesz feláldozva egy újabb óriási tehetség Hollywood oltárán.

, , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments