rollingstonesA Rolling Stones nem csak a rockzene világában megkerülhetetlen, a filmművészetben is akarva-akaratlanul, újra és újra belefutunk emblematikus dalaikba. A zenekarnak rengeteg ikonikussá vált jelenetet köszönhetünk.

Az HBO új sorozata, a Bakelit nem az első alkalom, hogy Martin Scorsese és Mick Jagger munkássága keresztezi egymást. A rendező rendszeresen használja fel a hatvanas években világhírűvé vált, a 20. század zenéjére egyik legnagyobb hatással bíró banda zenéjét. De nem ő az egyetlen: a Rolling Stones számai több száz alkalommal csendülnek fel különböző filmek jeleneteiben. Nézzük a leggyakoribb dalok legemlékezetesebb felhasználásait! Természetesen a teljesség igénye nélkül.

Can’t You Hear Me Knocking (1971) – Martin Scorsese: Casino (1995)

Hirdetés

Sticky Fingers című, 11. Stones-album háromszoros platinalemez lett. Három másik dal mellett a Can’t You Hear Me Knocking is világszerte vezette a toplistákat. Keith Rochards gitárszólójának köszönhetően 2004-ben a Rolling Stone magazin minden idők 25. legjobb „gitárdalának” választotta. Scorsese Casinóján kívül felhangzik többek között a The Fighter – A harcosban (David O. Russell, 2010), a Betépvében (Ted Demme, 2001) és a Pain & Gainben (Michael Bay, 2013). A Casinóban egyébként további öt Stones dal hallható: a Long Long While, a  Heart of Stone, a Sweet Virginisa Gimme Shelter és az (I Can’t Get No) Satisfaction, ez utóbbi a Devo előadásában is.

Sympathy for the Devil (1968) – Jean-Marc Vallée: C.R.A.Z.Y (2005)

Bár valószínűleg nem a legismertebb filmet választottam ki a rengeteg előfordulás közül, egyrészt ezzel próbálok kedvet hozni ehhez a különleges francia filmhez, másrészt pedig azok, akiknek már volt hozzá szerencséjük, bizonyára egyetértenek velem abban, hogy az egyik legjobb dalhasználattal találkozhatunk itt. A listának ez a tétele amúgy megtévesztő, ugyanis a Rolling Stones dalának van egy legalább ugyanannyira sikeres verziója, a Guns N’ Roses feldolgozása. Ezt a számot ugyanis rengetegen átvették, például Sandie Shaw, Brian Ferry és a Motörhead. Nem meglepő módon azonban a Stones és a GN’R verziója az, amivel a legyakrabban találkozhatunk.  A C.R.A.Z.Y.-n kívül hallható még például a Trópusi viharban (Ben Stiller, 2008), aLetaszítvában (Gregory Hoblit, 1998) és az Interjú a vámpírral-ban (Neil Jordan, 1994).

Jumpin’ Jack Flash (1968) – Martin Scorsese: Aljas utcák (1973)

A Stones újabb listavezető szerzeményéről van szó, ami a Child of the Moon albumon jelent meg, és ami talán a legjobban bemutatja, milyen is volt a Rolling Stones zenéje a hatvanas években. Szintén több feldolgozást megért dalról van szó, ami nem csak hogy felcsendül egy-egy filmben, de Penny Marshall 1986-os kémvígjátékának, a Spiclik Sipircnek a(z eredeti) címét kölcsönözte, ami Aretha Franklin feldolgozását is tartalmazza. Az Aljas utcák mellett Terry Gilliam Félelem és reszketés Las Vegasban(1998) zárójelentét tette feledhetetlenné, de emlékezhetünk rá az Éjszakai szolgálatból (Ron Howard, 1982), sőt, akár egy japán minisorozatban, a Priceless főcíméből is… már ha nézte valaki a nem túl nagy sikerű sorozatot.

Paint It Black (1966) – Stanley Kubrick: Acéllövedék (1987)

Az Aftermath című, 1966-os album nyitódala talán az egyik legismertebb Stones-szám. Ugyan nem egy konkrét jelenet alatt, hanem a stáblista közben hallható Kubrick klasszikusában a Rolling Stones slágere, a dalválasztás tökéletesen illeszkedik a film témájához, és garantáltan mély nyomot hagy a nézőben. Nemcsak Kubrick választotta ezt filmje lezárásának, hanem Taylor Hackford is Az ördög ügyvédje (1997) esetében. A Paint it Black a Call of Duty: Black Ops III videójáték hivatalos előzetesében is hallható. Mivel a stáblistát önmagában végignézni nem olyan izgalmas, szerepeljen itt egy kis összeállítás a film jeleneteiből.

(I Can’t Get No) Satisfaction (1965) – Francis Ford Coppola: Apokalipszis most (1979)

Ismételten egy vietnámi háborús klasszikus, ezúttal Coppolától. A Rolling Stone magazin által minden idők 2. legjobb dalának választott szám cseppet sem meglepő módon rengeteg filmben és sorozatban hallható. Ez viszont közel sem olyan jó dolog, mint amilyennek hangzik, ugyanis leginkább azt bizonyítja, hogy egyetlen jó dal díjainak a megvásárlása még nem tesz jóvá, esetenként még csak nézhetővé sem egy filmet, ellenben könnyen elcsépeltté válhat tőle még a kedvenc számunk is. Akad azért egy-két kivétel de nem sok: a már említett Casino (Martin Scorsese, 1995) A bunyós (Jim Sheridan, 1997), Csillagember (John Carpenter, 1984) és számos sorozat egyes epizódjai (Mad Men – ReklámőrültekMaffiózókPusszantlak, drágám!).

I Am Waiting (1966) – Wes Anderson: Okostojás (1998)

Talán csak Wes Anderson nyúl annyiszor a Stones munkásságához, mint Scorsese. Nyolc nagyjátékfilmjéből ötben használja fel az együttes valamelyik zenéjét. A fantasztikus Róka úrban a Street Fighting Man, a Tenenbaum, a háziátokban a She Smiled Sweetly és a Ruby Tuesday, az Utazás Darjeelingbében a Play with Fire, a Petárdában pedig a 2000 Man hallható, de mind közül a legemlékezetesebb mégiscsak az Okostojás hónapokat felölelő jelenete. A lista egyedülálló darabja ez a dal, hiszen Andersonon kívül még senki más nem választotta filmjéhez.

Gimme Shelter (1969) – Martin Scorsese: A tégla (2006)

Martin Scorsese legutoljára ebben a filmben használt Stones dalt, kettő olyat, amit már a Casinóban is: a Let It Looset és a Gimme Sheltert. Előbbi a bárbeli, gipsz- és kartörős jelenetben hallható, utóbbi rögtön a film nyitánya alatt. A Gimme Shelter a zenekar másik leggyakrabban filmben felhasznált dala, több mint harminc alkalommal választották az alkotók aláfestésnek. Ezek közül a legemlékezetesebbek: A rajongó (Tony Scott, 1996), Torta (Matthew Vaughn, 2004), és – gondolom, már senki nem lepődik meg – Scorsesetől a Nagymenők (1990).

Az elmúlt 50 évben a Rolling Stones dalait majd’ 400 alkalommal használták fel különböző filmekben és sorozatokban, ezzel az egyik mozgóképen leggyakrabban felcsendülő könnyűzenei előadóról beszélhetünk.

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments