Nincs kategorizálva

Bakelit-hét: Nagyvászonról kisképernyőre – Amerikai rendezőmesterek televíziós pilotjai

vinyl_bakelit_1A napokban mutatták be a Bakelit csaknem kétórás pilotját, amelyet az élő rendezőlegenda, Martin Scorsese készített el. Egy ilyen művészi váltás korábban elképzelhetetlen lett volna, ennek kapcsán elmerengtünk azon, vajon mi vonzza át a nagynevű hollywoodi rendezőket a szélesvászonról a kisképernyőre. Cikksorozatunk nyitódarabjában öt pilot kerül terítékre, közös bennük, hogy egészestés filmkészítésben profi, amerikai auteurök készítették el őket.

A 2000-es évek televíziós forradalma – Maffiózók, Deadwood, Drót, Kemény zsaruk és még sorolhatnánk – alapvetően epizodikusan építkező, mégis fordulatokban gazdag cselekményvezetésével, árnyalt miliőivel és makulátlanul kidolgozott fő- és mellékalakjaival helyeslő közönségfogadtatásban részesült, és meggyőződésünk, hogy sokrétű hatást gyakorolt Hollywoodra. A gyümölcsöző kapcsolat egyik foganatja, hogy a televíziós szériák emelkedő minősége, az alacsonyabb költségvetés, az évadról évadra növelhető játékidő és a szabadabb alkotói kéz egyre több hollywoodi vagy függetlenfilmes sztárt és rendezőt vonz a kisképernyőre szánt mozgóképek közelébe.

Cikksorozatunkban kísérletet teszünk annak feltárására, mit is keresnek a nagynevű, elsősorban mozivásznakra dolgozó direktorok a televíziós sorozatok világában? Egy részük talán csak jövedelmező bérmunkát vagy könnyed kikapcsolódást lát a részről részre alakuló formulában (Bryan Singer és a Dr. House), és egy pilot erejéig átruccan a mozgóképes kistestvér ismerős közegébe, mások ideológiai nézeteik tudatosabb közvetítése végett társulnak egy-egy fajsúlyosabb szériához (Gus Van Sant és a Boss). A nem angolszász rendezők a hollywoodi beugrót vagy az álomgyári stabilitás biztosítását láthatják egy-egy sorozat részleges levezénylésében (José Padilha és a Narcos), a legnagyobbak viszont új utakat találnak a televízióban szerzői látásmódjuk formálásában vagy hőn szeretett témáik részletgazdagabb kidolgozásában (Steven Soderbergh és A sebész). A felsorolt kategóriákat részletesen tárgyaljuk a cikksorozat későbbi részeiben, ezúttal pedig azt a kategóriát elemezzük, amelyben a szélesvásznon bizonyított direktor egyetlen nyitóepizód erejéig a kisképernyő terepére lép.

 

Bakelit (Martin Scorsese)

vinyl_bakelit_1

Egy férfi morálisan megkérdőjelezhető eszközökkel felemelkedik és elbukik – tipikus Martin Scorsese-történet. Jelen esetben ez a férfi Richie Finestra (Bobby Cannavale), aki felépített egy lemezkiadó céget a hetvenes évek Amerikájában, amelyhez olyan zenekarok tartoznak, mint például a Led Zeppelin. Az American Century azonban valahogy csak nem akar működni, a bajok csőstül jönnek a főhős magán- és üzleti életében. Eközben pedig folyamatosan üvölt a rock&roll, a soul és a blues.

Martin Scorsese a világ egyik legnagyobb direktora, akinek olyan gazdag az életműve, hogy azt lényegében felsorolni sem lehet, mégis sorozatokkal a Bakelitet megelőzően csak egyszer foglalkozott – ez volt az egyik kedvenc témáját, a maffia születését feldolgozó Gengszterkorzó. Az új szériában a rendező másik szívügye, a zene kerül a középpontba, ráadásul felkínálták Scorsese-nek a lehetőséget, hogy az egyik kedvenc zenészével, Mick Jaggerrel dolgozhasson együtt.

Bakelit csaknem kétórás pilotja akár egy klasszikus Scorsese-filmként is értékelhető, amelyben megjelennek a rendező kedvelt témái: a hatalom és az azzal járó erkölcsi romlás, a kulisszák mögött zajló, elv- és törvénytelen machinációk, a fehér férfi főhős morális válsága – tényleg csak annyit kellett volna még, hogy legyen egy utalás Richie Finestra katolikus meggyőződésére. Bár a kor és a rendezői stílusjegyek is adhatnának egyfajta avítt érzést, a sorozatok adta tágabb keret lehetővé tette Scorsese számára, hogy megújuljon, és lássunk tőle valamit, ami egyfelől teljesen ő, másfelől valami teljesen új. (Tóth Nándor Tamás)

 

Deadwood (Walter Hill)

deadwood

Walter Hill a 80-as években humoros buddy movie-jaival (48 óraVörös zsaruMegint 48 óra) nyerte meg a nagyközönséget, a 90-es években ellenben a westernfilm műfajával kísérletezett. Három alkotása, az indiánhőst középpontba állító Geronimo – Az amerikai legenda, az életrajzi filmnek is tekinthető Vad Bill és a westernt gengszter- és akciófilmes jegyekkel ötvöző Kurosawa átirat, Az utolsó emberig közül a középső érdemes a legnagyobb figyelemre. Hill rombolta és építette a vadnyugati hős, Hickock mítoszát, egy önpusztító, erőszak-orientált és végtelenül magányos pisztolyhős portréját rajzolta fel az életrajzi elemek sokaságából. Nem csoda, hogy 2004-ben már a rögrealizmust zászlajára tűző vadnyugati széria, a Deadwood megszületésénél bábáskodott. Vajon tudta, hogy minden idők legjobb western sorozatát indítja hódító útjára?

Deadwood legfőbb erénye, hogy teljesen lerázza a vadnyugat mítoszát, a maga brutális valójában mutatja meg, hogy a törvényt nem ismerő, az USA határain kívül eső városka miképpen indul el a civilizáció útján. A felbukkanó Vad Bill Hickok és Calamity Jane szerencsét próbáló kisemberek, ráadásul mellékszereplők csupán, a középpontban a várost és a sorozat egészét uraló, minden hájjal megkent üzletember, Al Swearengen (Ian McShane) áll. A Deadwood a kapitalizmus kényelmetlen kritikáját nyújtja, emellett a történelmi rögvalót a vadnyugati mindennapok, az erőszak és a sokszínű káromkodás terén. A Walter Hill rendezte első részből éppúgy megismerhetjük az első vállalkozások körülményes gyökeret eresztésének menetét, ahogy rögzíthetjük azt a tényt is, hogy a kínai Wu disznói valóban mindenevők, Vad Bill pedig szinonimakészletét bővíti, amikor társaival együtt nyugtázza, hogy „a kebel és a csöcs egykutya.” (Kiss Tamás)

 

Empire (Lee Daniels)

empire_sorozat

Az Egyesület Államokban óriási sikernek számító Empire Bakelit párja olyan értelemben, hogy nagyjából ugyanazt a témát dolgozza fel, csak nem a múltban, hanem napjainkban játszódik – ja, és majdnem minden karaktere feketebőrű. A történet középpontjában a hatalmas zeneipari mogul, Lucious Lyon (Terrence Howard) és annak cége, az Empire áll. A néző akkor csatlakozik be a lemezkiadó életébe, amikor a férfi volt felesége kiszabadul a börtönből csaknem 15 év rabság után, ahová ráadásul a férje helyett került, ugyanis önként vállalta, hogy elviszi a balhét az akkoriban még drogkereskedő Lucious helyett. Cookie Lyon (Taraji P. Henson) természetesen a börtön után követeli az őt megillető tulajdonrészt a cégből, csakhogy annyi idő telt el, amíg a nő börtönben volt, hogy a vállalatban már aktuálissá vált a generációváltás kérdése – vajon a zeneileg tehetséges, de emberileg megkérdőjelezhető tulajdonságokkal bíró Hakeem, a homoszexuális Jamal vagy a zenében tehetségtelen, de könyvelésben profi Andre vegye át a céget?

Lee Daniels hosszú előzmények után jutott el oda, hogy rendezőként is részt vesz a filmgyártásban, és igazából második munkája, a Precious – A boldogság ára aratott kritikailag és anyagilag is osztatlan sikert. A főhősének társadalmi és egyéni kiszolgáltatottságát egyszerre volt képes bemutatni, és ezt Daniels nem kizárólag a fehéreknek rótta fel, hanem felelőssé tette érte az afroamerikaiak csoportjának értékrendszerét is. Negyedik filmjében, A komornyikban ezt a vonalat vitte tovább: a Fehér Házban dolgozó inas sorsa magán hordozza az egész afroamerikai csoport kettősségét.

Az Empire ilyen értelemben maximálisan illeszkedik a rendező életművébe: karakterei korántsem tökéletesek vagy hibátlanok, de céljaik vagy motivációjuk jobb emberekké teszik őket, mintha kizárólag a múltjukban elkövetett tetteik alapján ítélnénk meg őket. Daniels nem rejtegeti az afroamerikai szubkultúra túlzásokba hajló kinövéseit, de a zenében meg tudja mutatni azt a hozzáadott értéket, amitől több lett az Egyesült Államok társadalma. Épp ezért az Empire egy izgalmas, összetett darab, de ez leginkább a pilotról mondható el, utána sajnos a szappanoperai elemek kerülnek túlsúlyba. (Tóth Nándor Tamás)

 

Hung – Neki áll a zászló (Alexander Payne)

hung_neki_all_a_zaszlo

Hung – Neki áll a zászló című széria főhőse, Ray Drecker (Thomas Jane) szánalomra méltó középosztálybeli kisember, aki kamaszkori sportsikereinek álomvilágában él: túl későn veszi észre, hogy mind karrier-, mind családépítésben kudarcot vallott. Lecsúszott és elvált középiskolai kosárlabdaedzőként döbben rá arra, hogy egzisztenciáját csupán méretes szerszámából biztosíthatja, így titokban selyemfiúnak áll.

Önámításba és magányba belebotló, jobb sorsra érdemes figurák népesítik be Alexander Payne filmjeinek világát, így cseppet sem meglepő, hogy a produceri felügyeletet és az első rész megrendezését is elvállalta a függetlenfilmes direktor. Ray Dreckert ugyanúgy csapások sorozata sújtja, mint az Utódok hawaii jogászát, és Matt Kinghez hasonlóan rendeznie kell kapcsolatát elhidegült, lázadásra hajlamos gyermekeivel. A Gimiboszipedig szintúgy egy összeomló életű tanárfigurára épített. A korai munkáit meghatározó szatirikus hangvétel is jelentkezik: az Ez az életemben az abortusz elfogad(tat)ása körüli vitákon, a Gimibosziban egy diákönkormányzati választás keretében a demokrácián és az önmegvalósításon élcelődött, a Hung esetében a vállalkozásokkal rokonszenvező amerikai életmód kerül terítékre a gazdasági válsággal a háttérben. A jellegzetes payne-i megoldásnak számító narráció pedig remek humorforrás.

A nyitó epizód tehát keserédes payne-i vígjátékot kínál, tele ismerős karakterrel, helyzettel és direktori eszközzel. A Hung – Neki áll a zászló méltó bizonyítéka annak, hogy egy függetlenfilmes rendező a sorozatipar világában is meg tudja őrizni szerzőiségét. (Kiss Tamás)

 

Kártyavár (David Fincher)

house_of_cards_2

A Netflix egyszer csak gondolt egy nagyot, és néhány éve úgy döntött, azzal válik ismertté, hogy ő készíti a legjobb sorozatokat a világon. Az online streamingcsatorna fogott egy rakás pénzt (nagyon sokat), és leszerződtették egyik első sorozatukhoz Kevin Spacey-t, Robin Wrightot, Kate Marát és David Finchert, majd mindannyiukat beledobták az amerikai belpolitikába. A történet indulásánál a főszerepet játszó Spacey a Demokrata Párt frakcióvezetője, aki épp jól megérdemelt külügyminiszteri kinevezésre vár. Amikor azonban váratlanul nem kapja meg a tisztséget, bosszút forral, és semmilyen eszköztől nem riad vissza – legyen szó a felesége (Robin Wright) kihasználásáról vagy egy feltörekvő újságíró (Kate Mara) eltaposásáról.

Az évad döntő része a főhős machiavellista machinációiról szól, a pilotban viszont még nem látszik, tulajdonképpen mennyire kegyetlen is a főszereplő Frank Underwood. Karizmája és erős személyisége azonban már itt is átüt (szó szerint, ugyanis a negyedik falat ledöntve beszél a nézőhöz, ezzel egyfajta cinkosává téve őt). A karakter szédítő erőssége köti leginkább a nyitóepizódot rendező David Fincherhez a Kártyavárat. A direktor nevéhez olyan filmek fűződnek, mint a Harcosok klubja, a Hetedik, a Pánikszoba, a Social Network – A közösségi háló vagy A tetovált lány amerikai változata. Mindegyikben közös nevező a kifejezetten erős, gyakran ellentmondásos főszereplő. Hősei egyébként is legtöbbször pszichológiai síkon ütköznek, és noha a rendező az akciójelenetekben is képes újszerűséget teremteni, igazán a szellemi-lelki szinten zajló csatározástól váltak különösen emlékezetessé filmjei (Tyler Durden vs. Edward Norton névtelen figurája a Harcosok klubjában, Nick Dunne és Amy Dunne a Holtodiglanban, Mark Zuckerberg és Eduardo Saverin a Social Network – A közösségi hálóban). Ebben a tekintetben különösen érthető érdeklődése a sorozatok világa iránt, hiszen ott rendszerint több szereplőt lehet egymással ütköztetni – vagy adott esetben egyet mindenkivel szemben. (Tóth Nándor Tamás)

[author_bio author=”kisstamasdini”]

[author_bio author=”tothnandor”]

Kiss Tamás

Kiss Tamás a Filmtekercs szerkesztője. Gimnáziumi tanárként mozgóképkultúra és médiaismeret, illetve történelem tárgyakat oktat. Rajong a western, a horror és a gettófilm műfajáért, valamint Brian De Palma és Sidney Lumet munkásságáért.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com