the_runaways_rocker_csajokBakelit egyik legnagyobb erőssége a kifogástalan korrajz – nem tudtuk hát nem összeszedni a sex, drugs, rock and roll szentháromságában mozgó kedvenc filmjeinket, melyek mindegyikére szintén igaz, hogy segítségükkel néhány szempillantást alatt a hetvenes években találhatjuk magunkat.

A híres Ron Burgundy legendája

A híres Ron Burgundy legendája Adam McKay és Will Ferrell improvizatív alkotófolyamatra épülő, agyatlan és infantilis humorral operáló komédiáinak sorából az első darab, amely a televíziózás egyik hőskorába, a 70-es évekbe kalauzolja a nézőt. A színes zakók, a frappáns hajköltemények és a hímsovinizmus vs. emancipáció ellentétpárra épülő poénok mind kiválóan idézik meg a korhangulatot, a szüntelen szexuális utalások, folyamatos piálás és a tévécsatornák közötti bandaháborúk pedig igazán kiszámíthatatlan, de annál nevetségesebb szituációkat eredményeznek. (Rókus Ákos)

Hirdetés

 

Amerikai botrány

Jennifer Lawrence: Amerikai botrány (American Hustle)

Amerikai botrány (American Hustle)

Kis- és nagystílű csalók keverednek politikai botrányba a vígjátéknak és a period piece–drámának ebben a fura keverékében. David O. Russel filmjében „csodálatos színészek lenyűgöző ruhakölteményekben, magával ragadó sminkben és frizurában brillíroznak” – írja kritikánk, a hetvenes évek jelenléte azonban nem csak a jelmezben érezhető: az egész film a szabadosság és fogyasztói társadalom felé tartó, a politika iránti bizalom ártatlanságát épp elveszítő, csillogásban és maffiaüzelmekben formálódó új társadalomról szól. A hetvenes évek ellentmondásai feszítik a filmet – minőségében is, mert ahogy az a hírhedt évtized, az Amerikai botrány is nagyon ad a külcsínre, ám kissé üres belül. Viszont végtelenül szórakoztató. Egyetlen óriási buli. A párhuzam tökéletes. (Havasmezői Gergely)

 

Boogie Nights

boogie nights pic

Paul Thomas Anderson híres-hírhedt második filmje minden bizonnyal iránytűt jelenthetett Mick Jagger és Martin Scorsese számára a Bakelit elkészítéséhez. Mindkét alkotás a 70-es évekbe kalauzol, de az HBO sorozatával ellentétben a Boogie Nights nem a lemezipar, hanem a pornóipar világába kínál drogmámoros betekintést. Paul Thomas Anderson az a típusú rendező, akinek éppolyan fontos a külcsín, mint a belbecs: szerzői kézjegyének számító hosszú beállításával már a nyitójelenetben beránt a diszkókorszakba, hogy aztán mind díszleteiben, mind zenei világában biztosítsa a fülledt hangulatot. Lényegesebb viszont, hogy Paul Thomas Anderson két jellegzetes tengerentúli értéket, az amerikai álmot és a család szentségét veszi górcső alá, ráadásul úgy, hogy egyszerre rombolja és építi a tradíciókat. A szexfilmek sokadrangú világában karriert csináló hősök szentül hiszik, hogy művészeti alkotásokat készítenek, Dirk Diggler méretes szerszámát a színészi eszköztár csodálatraméltó részének tekintik, foglalkozásuk elől szemérem helyett büszkeségből hagyják el a pornó kategóriát. Hullámzó színvonalú életútjuk során – a pornófilmes díjak csúcsától gyilkosságig, onnan a szexiparon belüli biztos megélhetésig jutnak – az önmegvalósítás és a sztárlét nagyon is hihető légvárát építik fel maguknak. Mindeközben vér szerinti családi kötelékeiket elvágják, ebbéli fájdalmaikat pedig egy kvázi-famíliával tompítják. A pornófilmes stáb előtt nincsenek tabuk, tagjai testben-lélekben összeforrnak. (Kiss Tamás)

 

Diary of a Teenage Girl

diaryofateenagegirl

A tizenéves Minnie (Bel Powley) felnövéstörténete bárhol és bármikor játszódhatna, mivel érzékenyen közvetít olyan univerzális problémákat, mint a lányok szexuális és alkotói felszabadulása. De a Diary of a Teenage Girlben a hetvenes évek San Franciscója mégsem csak egy puszta helyszín, hanem az a közeg, amiben Minnie végigjárja az önpusztítás és önkeresés útját. Bőven a szexuális forradalom közepén, könnyedén előfordulhatott, hogy valaki az anyjával együtt kokózik a nappaliban, vagy buliról bulira járva keresi a szexuális kalandokat. Figylemre méltó a filmzene is, Minnie előnytelen, derékig érő trapéznadrágokban a Stooges-re és a Televisionre veszti el az eszét. (Bartal Dóra)

 

Félelem és reszketés Las Vegasban

raoul_duke

Talán túlzás lenne azt állítani, hogy Hunter S. Thompson regényének adaptációja a leghitelesebb korrajzként szolgál a hetvenes évek Amerikájáról, de a legizgalmasabbak között mindenképpen ott a helye. Terry Gilliam 1995-ör filmje Johnny Deppel és Benicio Del Toróval a főszerepben ugyanis nem az évtized hangulatát idézi meg elsősorban, hanem a kábítószerek széles skáláját és annak hatásait eleveníti meg illusztris módon. A drogok terén laikus emberek számára kiváló útmutatóként szolgál, hogy mi miért és hogyan hat az emberi elmére, azonban – széles körben elsőként – nem mondanivalóval és tanulsággal felruházva, nem drogprevenciós céllal teszi mindezt, hanem a puszta szórakoztatás érdekében. Természetesen egy ilyen drogmámoros moziból nem maradhatnak ki a korszak nagy zenéi sem, így a Jefferson Airplane-en, Bob Dylanen és a The Youngbloodson kívül aRolling Stones is felcsendül a film során. (Wehli-Nardai Dorina)

 

Majdnem híres

almost_famous_majdnem_hires

A forgatókönyvéért Oscar-díjra jelölt Cameron Crowe önéletrajzi ihletésű filmje, a Majdnem híres a hetvenes évek esszenciája. William Miller (Patrick Fugit) 15 éves rockimádó srác, aki egy csodás véletlennek köszönhetően a Stillwater zenekar turnéján találja magát – a Rolling Stone tudósítójaként. A turné során nemcsak Will, a néző is megmártózhat a hetvenes évek zenétől hangos, drogtól mámoros és mindig szerelmes világában. A könnyed hangvételű, romantikus film nemcsak Crowe remek sztorijaként, de Grammy-díjas filmzenééjéért is emlékezetes – ez utóbbin (olyan klasszikusok mellett, mint a Led Zeppelin, a The Who vagy David Bowie) az egyébként fiktív Stillwater is kapott néhány dalt. (Molnár Kata Orsolya)

 

The Runaways – A rocker csajok

the_runaways_rocker_csajok

Sokat reméltek a hetvenes évek egyik ikonikus csajbandájának, a tinédzserekből rocksztárokká váló The Runaways történetét feldolgozó filmtől. Kristen Stewart az Alkonyat-trilógia emléktől szabadult volna meg Joan Jett megformálásával, Dakota Fanningnak pedig ez volt az első komolyabb felnőtt szerepe. A The Runaways végeredményben is nem lett rossz, de nagyon emlékezetes sem. De abban legalább túlmutat a szokványos életrajzi filmeken, hogy remekül megteremti a drogoktól fűtött, álomszerű atmoszférát, ami rímel a hírnevet villámgyorsan megszerző lányok tapasztalataival. A zeneipar helyzetéről szintén szomorú képet kapunk. (Bartal Dóra)

 

Tökéletlen idők

dazed_and_confused_tokeletlen_idok

1973-ban George Lucas felfújta a filmtörténet falára az American Graffitit egy maroknyi, a felnőtté válás kapujában álló fiatal egy éjszakájáról. Lucas saját ’60-as évekbeli fiatalkorából kerekített nemzedéki közérzetfilmet, húsz évvel később pedig ugyanezt tette Richard Linklater, amikor elkészítette a Tökéletlen időket. Linklater már egy következő nemzedék tagja, az elveszett generációé, akiket a lézengés, a céltalanság jellemez. A ’70-es évek közepén játszódó filmjének cselekménye egy napot ölel fel, az iskola utolsó napját mielőtt mindenki nyári szünetre megy. Páran még csak most kezdik a gimit és mindenféle beavatási szertartás áldozatai, a legtöbb szereplő azonban végzős, jóllehet hiába a tapasztalati fölény fiatalabb társaikkal szemben, valójában sokkal elveszettebbek – bódultak és zavaradottak, ahogy az eredeti cím fogalmaz.

A nosztalgikus mű hangsávján a ’70-es évek híres rock’n’roll-formációi szolgáltatják a talpalávalót, mint Alice Cooper, ZZ Top, Aerosmith, Deep Purple, Bob Dylan, KISS, Lynyrd Skynyrd és még sokan mások. A Tökéletlen időkkel Linklater egy életérzést ragadt meg, legalább olyan sikeresen, mint elődje. Hangulatfilm, de nem „hangulat film” – bármilyen lelki állapotban ülünk neki, határozottan maradandó élményt nyújt. (Dobi Ferenc)

, , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments