Még egy érv a csodálatos film mellett: előtte, önmagában nem sokat ér a zene, utána annál többet.
Hans Zimmer ezúttal is hangulatzenét alkotott. Régebben még szokatlan lett volna tőle ez a hozzáállás, azonban épp Christopher Nolan Sötét lovagjában mutatta meg (James Newton Howarddal együttműködve), hogy igenis képes a zsenialitását szerényen alárendelni egy arra érdemes filmnek.
Az Eredet filmzenéje aligha éri el ugyanazt a hatást a film ismerete nélkül, mint azzal együtt. Túlságosan is aláfestő jellegű. Szolgálja a filmet, nem dominálja: kiemeli az akciót, megteremti a hangulatot, levisz a harmadik álomrétegbe, mélységet ad. Olyan erős szimbiózisban él a vásznon zajló eseményekkel, hogy azok nélkül semmi értelme. Ha viszont az ember látta már az Eredetet, akkor sokat nyer a filmzenével: minimum a film egyedi hangulatát újra és újra, de akár annál is többet – egy igazán, komolyan tökéletes score élményét.
A lemez minden száma nagyszerű; ezt fenntartva emlegetem a továbbiakban a „jobbakat” és a „gyengébbeket”. Ezúttal kevésbé tartom hatásosnak Hans Zimmer líraibb, csöndesebb darabjait. A „We Built Our Own World” és az „528491” szépek ugyan, de nem olyan jellemzők a filmre, mint ezzel szemben a „Dream Is Collapsing”, a „Dream Within a Dream”, és főleg a „Waiting For a Train”. Az utóbbi akciódús darabok összetéveszthetetlenek bármilyen más filmzenével; lenyűgöző, hogy Hans Zimmer micsoda egyedi világot volt képes alkotni az Eredet számára. Sokan hasonlították a filmet a Mátrixhoz – csöppet sem osztozom ebben a véleményben, de a zenére áll az összehasonlítás: ahogy akkor is meg tudjuk mondani, hogy ez a Mátrix, ha egy évtized múlva hallunk egy részletet a zenéjéből, úgy valószínűnek tartom ugyanezt az Eredetről is. (Csak valószínűnek, nem biztosnak, mert Hans Zimmer mindig a saját eltéveszthetetlen stílusában alkot, ami a legkiemelkedőbb műveit is szükségszerűen hasonlatossá teszi az összes többihez.)
A lemez legemlékezetesebb darabja mégsem ezek egyike, hanem a kissé közönségesebb Time. A Time igazán semmi különös, csak a szokásos nagyeposzi filmfinálé, a dallamokat és témákat egybeszövő végső zárás. Minden nagy zeneszerző nagy filmzenei albumának kötelező darabja. Mégis: már vagy ötvenedszer hallgatom végig.
Valószínűleg itt is az emlékekkel való összefonódás játszik be. Ez a darab festi alá a film teljes végét, a felébredéstől a pörgettyűig: ilyen hatalmas ívű témákat a filmvégi nagy összecsapás alá szoktak illeszteni, az Eredetnél pedig épp hogy a legbékésebb képeket festi alá. A Time nem a kétséges harc zenéje, hanem a konklúzióé. A Time a filmbéli logika lezárása. És mivel az Eredet legvége döntésre kényszeríti a nézőt a film egész értelmezését illetően, hát a Time is ezt idézi fel. Számomra a Time nagyívű dallamai a békét, a sikert, a győzelmet, a jutalmat jelentik. Mások számára, akik másképp döntöttek a film értelmezésében, alighanem a kétséget, az eldöntetlenséget, a csapdát és az illúziót. Ehhez kellett Hans Zimmer és Christopher Nolan együttműködése; ez itt a tökéletes filmzene. Az Eredet score tökélyét nem azok a számok adják meg, ahol a zeneszerző önmagában tett hozzá a film egyéniségéhez, hanem ahol kettejük összefogása vált valóra. Álmodni se lehet jobbat.
Inception [Soundtrack] 2010. (Water Tower Music)
1. Half Remembered Dream
2. We Built Our Own World
3. Dream Is Collapsing
4. Radical Notion
5. Old Souls
6. 528491
7. Mombasa
8. One Simple Idea
9. Dream Within a Dream
10. Waiting For a Train
11. Paradox
12. Time
