Nincs kategorizálva

Ezek a világ legmenőbb tévés bárjai

Bob_burgerfalodaja_5_evadNincs valamirevaló vígjáték sorozat egy jó kocsma, vagy törzshely nélkül. Az Így jártam anyátokkal szereplőinek „főhadiszállása”, a MacLaren’s Pub turistalátványossággá nőtte ki magát, míg a Philadelphiába látogató rajongók hiába keresik Danny DeVito ivóját, a bejáratot valójában Los Angelesben kell keresni.  Kedden indul a Comedy Centralon a Bob burgerfalodája című Emmy-díjas sorozat 5. évada, amelynek gócpontja szintén egy vendéglő, méghozzá a legrosszabb fajtából. Tudjon meg mindent a szitkomtörténet leghíresebb kocsmáiról! 

MacLaren’s Pub – Így jártam anyátokkal

Az Így jártam anyátokkal kultikus bárja, a MacLaren’s Pub valóban létezik és McGee’s nek hívják. A két alkotó, Carter Bays és Craig Thomas esténként itt iszogattak, miután végeztek a munkával David Letterman műsorában. Kedvenc kocsmájukat – amelyben egy freskó is látható a falon, akárcsak a sorozatbéli MacLaren’s Pubban – mindenképpen bele akarták építeni a történetbe és szinte teljesen lemásolták az ivót. A bár Bays asszisztenséről, Carl MacLarenről kapta a nevét, így lett a csaposból is Carl. Ted Mosby és társai a valóságban nem Manhattanben, hanem Los Angelesben emelgették a korsókat, hiszen a New Yorkban játszódó sorozat epizódjait egy kaliforniai stúdióban forgatták. A McGee’s alaposan profitál minden idők egyik legnézettebb sorozatából: ugyanazokat az ételeket és italokat szolgálják fel, mint amiket az „Anyátokkal” szereplői is rendeltek, a szitkom rajongói pedig tömött sorokban érkeznek, hogy beülhessenek Barney Stinson boxába.

HOW I MET YOUR MOTHER

Paddy’s Pub – Felhőtlen Philadelphia

A Felhőtlen Philadelphia kocsmájába, a Paddy’s Pubba jóval kevésbé lenne kedvünk betérni, mint a MacLaren’s-be. A sorozat szerint 18. században az amerikai szabadságharcosok gyűltek itt össze, ám amikor a „banda” tagjai megvásárolták, a bár már csak néhány késsel rohangáló alkoholista gyűjtőhelye volt. Danny DeVito és társai soha nem árulták el, hogy hol található pontosan a Paddy’s, mindössze homályos utalásokat tettek rá, hogy valahol Philadelphia déli részén, „egy sötét sikátorban, akár Erőszakolók bárjának is nevezhetnénk”. Való igaz, a kocsma külső képeit Los Angeles egy nem túl biztonságos ipari negyedben vették fel, míg a belső jeleneteket egy stúdióban rögzítették. A stáb komoly figyelmet fordított arra, hogy minden forgatás előtt alaposan összepiszkolja a helyszínt.

Cheesecake Factory – Agymenők

Az USA legnézettebb sorozata, az Agymenők sem lehet meg egy állandó vendéglátó ipari egység nélkül: a kockák a Cheescake Factory-be járnak. Korábban – a forgatókönyv szerint – egy másik étteremben ettek keddenként, ám Sheldon úgy találta, hogy itt a „legkonzisztensebb a hús és a buci aránya”, így váltottak. Penny (Kaley Cuoco) dolgozott itt több évadon át, hogy aztán egy napon híres színésznővé avanzsáljon. A Cheescake Factory egy létező márka, mi több, Pasadenában, a sorozatbeli helyszínen is van egy éttermük, ám ennek nincs sok köze az Agymenők Cheescake-jéhez. A rajongók olyannyira komolyan veszik a sorozatot, hogy összeállították Penny munkahelyének teljes menüjét, még azt is megfigyelték, hogy a pincérnők milyen ételeket visznek az asztalokra. Ezek alapján a húsimádó pizzát időnként hús nélkül szolgálják fel.

agymenok

 

Bob burgerfalodája – Bob burgerfalodája

Az Emmy-díjas Bob burgerfalodája fő helyszínére biztosan nem tudunk beülni egyetlen szendvicsre sem: a pocsék családi falatozó kizárólag a rajzasztalon kel életre. A Belcher család vállalkozásáról annyit tudhatunk meg a Comedy Centralon futó sorozatból, hogy az étterem valószínűleg New Jersey-ben álldogál valahol egy vidámpark mellett. Érdekesség, hogy valóban létezik egy gyorsétterem lánc Új Mexikóban, amely ugyanezt a nevet viseli. Bob burgerfalodájában minden tocsog a zsírtól, egyetlen falat a kardiológiára juttatja a vendéget, pedig egy baseball játékos balga módon azt hitte, hogy a hamburger csodákra képes. Az igazság ezzel szemben az, hogy  csupán a kezére ragadt olajtól pörgött jobban a labda, amikor eldobta. Aki szemfüles, azt is megfigyelheti, hogy a bevezető képsorokban minden epizódban más épületet láthatunk Bob döglődő burgerfalodája mellett.

Bob Burgerfalodája 5. évad premier május 26-án 21:30-kor a Comedy Central műsorán, új részek minden kedden és csütörtökön 21:00-tól.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com