Filmszimfónia, korabeli táncbetételekkel – The Simpsons Movie, the music

S újra visszatérünk a hõsies témához. A helyszín ezúttal Alaszka. Homer hõsiesen kutyagol a hóban egy egész nagyzenekar kíséretében. A zene hallgatása közben végig a Truhman Show fõrendezõje jár a fejemben, ahogy átszellemült-kapzsi vigyorral suttogja: „A zene becsúszik.” Aztán persze – a mozi után kihagyhatatlan –  egy percnyi tõrõl metszett Disney, még  egy szemérmesebb, (ál)naivabb kórból.

A sorozat iróniája mindeddig hiányzik. Bár már az eklektikus hangzás önmagában tekinthetõ fricskának, mégis inkább úgy tûnik fel Zimmerman egyszerûen átcsörtet a zenestílusokon. Az utolsó szám elõtt, derült égbõl hírtelen, Hans Zimmer mégiscsak elborul: röpke kórusmûvet írt Spider Pig számára – aki látta a rajzfilmet tudja, hogy miféle állatról beszélek. Ebben az egy percben érhetõ tetten, mi ösztökélhette ezeket a zenéket: a zeneszerzõ a zene malasztja és tárgya közötti ellentétre játszik, akárcsak végig az egész albumon.

Az irónia nem gyõzött meg mégse. Ám a sorozat s az egészestés rajzfilm szándéka, hogy pellengérre állítsa – kicsit megfedve, kicsit cirógatva – a butaságot végül is a film zenéiben is visszaköszön. Talán megbocsáthatunk a közhelyesebb kilengéskért Hans Zimmernek, elvégre régi tartozéka a mozinak, neki  köszönhetjük az Esõember (1988) vagy a Batman: kezdõdik (2005) zenéit.