hamlet_cumberbatch_2Hamlet tettei a nagypolitika árnyékában jelennek meg a Barbican Színház előadásában, amelynek felvételét az Uránia jóvoltából Magyarországon is megnézhetjük. A főszereplő Benedict Cumberbatch!

Lindsey Turner rendezése nagyon ravasz. Sokáig nem is értjük, mitől furcsa a színpadkép, aztán kiderül: a színpad olyan hatalmas, hogy óriási a jelentősége, egymáshoz képest hol helyezkednek el a színészek. Emiatt az alakok gyakran torzak, egymáshoz képest aránytalanul kicsik vagy nagyok attól függően, hogy a színpad mely részén helyezkednek el. Ez természetesen a Hamlet esetében nem hiba: így az első perctől adott a „kizökkent a világ”-jelleg, azaz a dán királyi udvar betegessége egy ilyen egyszerű eszközzel is jól érzékeltethető.

Az értelmezés legmeglepőbb eleme mégsem ez, hanem a háború hangsúlyozása. Ez a Hamlet feltűnően militáns környezetben játszódik, folyamatosak az utalások Fortinbrasra, Hamlet pedig egy ponton piros egyenruhát ölt. Ennek a szálnak a megvastagítása kissé el is vonja a figyelmet a (közmegegyezés szerinti) lényegről, azaz Hamlet tetteiről/tétlenségéről. Hamlet őrülete és haragja Claudius és Gertrudis ellen így a nagypolitika árnyékában, mintegy plusz nehézségként jelennek meg az ország életében. Claudius bűneit és Hamlet ügyetlenkedését is kisebbíti, hogy közben a norvégok mozgolódnak, fenyegetik Dániát.

Hirdetés

hamlet_barbicanE földhöz ragadtabb történetszál mellett a darab nagy kérdése is veszít e jelentőségéből. Az őrület itt Hamletnél egyértelműen tettetett, a dühtől izzó királyfi pedig tetterősebbnek mutatkozik a megszokottnál. Hamlet furcsa dolgokat csinál, furcsán viselkedik, mindez egy bizonytalan cél érdekében történik, de történik. Ophelia viszont kezdettől zavarodott: míg Hamletről kiderül, hogy az udvar gyanújával szemben nem a szerelemtől őrült meg, Ophelia egyértelműen igen. Kettejük közös jelenete emiatt feszült és izgalmas.

hamlet_cumberbatch_3Végeredményben a rendezés mégis úgy irányítja a szálakat, hogy a darab íve szépen kirajzolódik. Azaz a cselekmény jól követhető, világosan érthető, és norvégok ide vagy oda, eljutunk a Yorick sírjáig. Az átélhetőséget a lélegzetelállítóan hatásos díszletek is segítik: a megkopott fényű, mégis tekintélyes palota az első rész végén egy különös robbanásban elpusztul, ami a második részben egészen meglepő helyszínt eredményez. Érdekesség, hogy a rendezés (legalább) két ponton tiszteleg a januárban elhunyt David Bowie előtt.

hamlet_barbican_2A színészek közül egyértelműen a címszerepet játszó Benedict Cumberbatch viszi a prímet – a többiek alakítása háttérbe szorul érzékeny és jó arányokkal dolgozó játéka mellett. Valószínűleg legalább olyan intelligensnek kell lenni a Hamlet eljátszásához, mint amilyen Cumberbatch. A Barbican Színház előadása a látvány mellett elsősorban az ő alakítása miatt emlékezetes.

A darab legközelebb május 21-én és június 10-én látható az Urániában. 

Adatlap

William Shakespeare: Hamlet
A National Theatre Live közvetítése a Barbican Színházból, felvételről, magyar felirattal, 200 perc, 2016

Rendező: Lindsey Turner

Szereplők:
Benedict Cumberbatch (Hamlet)
Anastasia Hille (Gertude)
Ciarán Hinds (Claudius)
Sian Brooke (Ophelia)
Leo Bill (Horatio)
Rudi Dharmalingam (Guildenstern)
Matthew Steer (Rsencrantz)
Jim Norton (Polonius)

, , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments