A Kaguja hercegnő története egy japán népmesén alapul, amely egy lányról szól, aki egy bambuszszárból pattan elő, s a bambuszvágó öreg házaspár nevelt lánya lesz, akik felismerve égi mivoltát a földi lét lehető legjobbját próbálják biztosítani számára. Isao Takahata rendező (A tanukik birodalma, Szentjánosbogarak temetője) legújabb filmje ízig-vérig japán mese.
Isao Takahata két Miyazaki-film producere is volt (Nauszika, Laputa), miután megalkotta első egész estés filmjét, a méltán híressé vált, II. világháború ihlette, végtelenül szomorú Szentjánosbogarak sírját (1988). Ezután az igazán realisztikus város-vidék lélektani utazást megrajzoló Yesterday – Vissza gyerekkorba (1991) című filmet, és a szintén a városi életet kritizáló, groteszk és szomorú-mókás mosómedve opuszt, a Pom Poko (A tanukik birodalma) című darabot készítette el. (1994). Ezután stílust váltott, s a Ghibli Stúdió filmjeire oly jellemző szín és karakter ábrázolást hátrahagyva lágyabb tónusú, vízfesték hatású rajzolásmódra váltott (A Yamada család, 1999), és ugyan kisebb szünet következik, de a Kaguja hercegnő története (2013) is ilyen stílusban készült el.
A bambuszvágó öreg és a Holdbéli lány legendája több változatban is fellelhető (főleg ami a végződést illeti), s vannak kutatások, amik kínai legendával rokonítják. Tehát a tizedik századi történet misztikus homályból indul, majd a mozgókép korában számos feldolgozást megél, alapja többek között a Sailor Moon egy alfejezetének és egy 1987-es Hercegnő a Holdról című japán sci-finek. Mindez azért érdekes, mert a rendező biztosra ment: nagyszabású, hosszú filmet rendezett közismert és elismert alapokból. A kérdés: mit adott hozzá, hogyan értelmezte ő, vagyis hogy miről szól Kaguja hercegnő története napjainkban?
A Joe Hisaishi zenéjével kísért animáció lenyűgözően szép. A lágy rajzok hihetetlen erővel hangsúlyozzák a természeti szépségeket. A bambuszból kipattant, majd az erdő közelében, az idős házaspár oltalma alatt, a többi vadóc gyerek társaságában felcseperedő gyermek szépsége a váltakozó természet visszatükröződése. Hajlékony, mint az ágak, gyorsan növő mint a füvek, ok nélkül boldog, mint a játszadozó állatok. S van egy dal, ami egy vele született, ismeretlen érzés megfogalmazása, ami szomorú és ami egyben megfejthetetlen. Mégis a dolgok a fák között a maguk természetes módján zajlanak, nyüzsögnek az élőlények, napról-napra változnak a színek és mindenkinek megvan a maga helye. Mígnem egy nap a titokzatos lány sorsa fordulatot vesz és elkezdődik életének második szakasza.
A művészetek, a tanulás, a társadalmi rangok, a szokások és a toronymagasan sorakozó elvárások világa ez. Van egy jelenet, amikor a megérkező vendégek palástja rendezetlenül omlik a földre a hátuk mögött, s az egyik szolgáló sietve, gondosan megigazítja a redőket egytől-egyig, a tökéletes rendig. De egy kicsiny kert is van a palota mögött, a valódi rend mutatója.
A csendesen folyó felnövekvés-történet érzelmi túltelítődésekkor törik meg, s az érzelmi kicsordulásokat a rajzok is mesterien lekövetik: a boldogság, mint repülés, az elválás, mint átlényegülés és a sértés. Talán ez utóbbi a legemlékezetesebb, a sértett nő haragos, démonszerű átalakulása, olyan mint egy emóció-hurrikán, amely vérfagyasztó módon, gondolatot és rációt levetkezve söpör végig mindenen. Ehhez mérten a vonalak megnyúlnak, a részletek elvesznek, a színek pedig elsötétednek.
Isao Takahata filmjét idén Oscarra jelölték legjobb animáció kategóriában. Úgy tűnik, nem csak Japánban izgalmas egy ennyire hagyományos történet. Bár a kivitelezés rendkívüli, a mondanivaló pedig időtlen. Értékekről szól, a földi élet valódi értékeiről, s hogy kellő nagyságot kapjanak, a film az égi léttel szemben is megfogalmazhatóakká teszi ezeket. Így a rendező szeretetről és természetről regélő, keserű-boldog alkotásait egy újabb, még grandiózusabb művel gazdagítja.
