Nincs kategorizálva

Kiből nem lett szuperkém?

the_hit_list_axn_3Még csak néhány hete került a mozikba a Bond-filmek legújabb darabja, máris arról suttognak, ki lesz a következő ügynök. Legutóbb a daliás testalkatáról híres Idris Elba neve merült fel, majd az ötletet hamar el is vetették az alkotók. Úgy tűnik, a sárm nem minden. Lássuk, kik azok a színészek, akiket ugyan jelöltek, de végül mégsem rendelhettek vodka-martinit rázva, nem keverve!

Cuba Gooding Jr.

Idris Elba mellett Cuba Gooding Jr. volt az az afroamerikai színész, akinek hivatalosan is felmerült a neve James Bond szerepére. Amikor Pierce Brosnan szerződése a vége felé járt, maga Roger Moore javasolta, hogy Gooding legyen a következő Bond. Nem is áll távol tőle az akcióhős szerep, hiszen például A fejvadász című filmben is kemény karaktert alakított (erről meg is győződhetünk, lévén a filmet mostanában is vetítik az AXN csatornán – a kép innen származik).

Clint Eastwood

„Piszkos Harry” kicsit kilóg ebből a sorból. Ugyanis ő maga utasította vissza Bond szerepét azzal, hogy szerinte egy brit titkos ügynököt brit színésznek kell játszania. Nagy kár, mert Eastwood fiatalon legalább olyan nyers profizmussal formálhatta volna meg a 007-est, mint napjainkban Daniel Craig. Azóta egyébként – bár hivatalos álláspont nincs erről – szokássá vált, hogy a karaktert brit színész alakítja.

Sean Bean

1994-ben Sean Bean volt a vészterv arra az esetre, ha Timothy Dalton nem tér vissza a szerepre. Végül egy harmadik verzió lépett életbe és a stúdió Pierce Brosnant tette meg kémnek. Igaz, Bean játéka annyira megtetszett nekik, hogy ráosztották Bond filmbeli ellenfelének a szerepét. Talán jobb is így, hiszen mint tudjuk, Sean Bean karaktere legtöbb filmjében meghal…

Mel Gibson

Nem is annyira elképzelhetetlen, hogy fénykorában, 1987-ben szmokingba bújva csábítson el szép nőket! Azonban ausztrálként hiába tartozott a brit nemzetközösséghez, Albert Broccoli, a sorozat legendás producere megvétózta Gibson szerződtetését, mondván, nem angol.

Goran Višnjić

A horvát színészt inkább olyan sorozatokból ismerjük, mint a Crossing Lines – Határtalanul, vagy a Vészhelyzet. Ez azonban nem jelenti azt, hogy a nagy producerekben ne merült volna fel a sármos európai, mint szuperkém. Sajnos 2005-ben – bár bekerült az első négy közé – végül nem ő kapta James Bond szerepét, ennek okát azonban a mai napig sem hozták nyilvánosságra.

Filmtekercs.hu

A Filmtekercs.hu Magyarország legnagyobb független online filmes lapja és a te kedvenc újságod.

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com