Nincs kategorizálva

Globalizálódó folytatások: Mit jelent a Jurassic World óriási sikere?

Az elmúlt napokban a fél világ a Jurassic World-öt nézte a mozikban, amire ezáltal négy nap alatt több mint fél milliárd dollár értékben adtak el jegyet. Ezzel új világrekord született, ami egyrészt alapjaiban megváltoztatja a moziipart, másrészt pedig tökéletesen illeszkedik a jelenlegi trendbe. És ebben nincs semmi ellentmondás. 

Ma a globális filmszakmában valószínűleg minden második producer arról beszél, hogy a Jurassic World mindössze négy nap alatt több mint 500 millió dollárt, azaz circa 140 milliárd forintot kaszált (csakhogy legyen mihez viszonyítani: ez a magyar állam teljes éves költségvetésének kb 0,5%-a). Lényegében egy fontos rekordon kívül mindent megdöntöttek a dínók, az észak-amerikai piacon 3 millió dollárral kaszált kevesebbet az eddigi hétvégi csúcstartónál, a Bosszúállók első részénél (ami marginális, hiszen a teljes amerikai bevételnek kb. az 1,5%-t teszi ki).

Tehát a világon mindenki moziba ment, és ezt nézte, noha persze vannak lényeges és kevésbé lényeges kilengések (nálunk például teljesen átlagos lenne az első hétvégi nézettségi adat – ha nem lett volna kánikula. Ilyen időben viszont Európában, tehát nálunk is, hagyományosan távol tartják magukat a nézők a multiplexektől, a dínóknak viszont még így is sikerült becsábítaniuk a nézőket). Mielőtt azonban a filmek örömtáncába belekezdenénk, lássuk milyen hatásai lesznek a Jurassic-jelenségnek a moziiparra.

 

Jönnek a globális rebootok

Avagy: Reszkessetek betörők – Világgá mentemCápa-világ és az Elfújta a passzát-szél. A Jurassic World sikerének igazi oka ugyanis nemes egyszerűséggel a globalizáció, hiszen lényegében csak azt a rekordot nem döntötte meg a film, ami a hazájára vonatkozott (noha nem sokon múlt), tehát ilyet máskor azért láttunk már.

Egyszerűen folytatódik az a tendencia, miszerint Hollywood gőzerővel kutatja azokat a témákat, amelyek bármilyen szociokulturális háttér nélkül, alapvető emberi kíváncsiságra játszanak rá. Innen jönnek a legnagyobb globális sikerek: mindenki kíváncsi a robotokra – Transformers –, vagy szeretik az autókat – Halálos iramban (de pl. a földrengés látványa iránti vágy is mélyen emberi, ezért is lett globális siker a hazájában csak közepesen produkáló Törésvonal). Akiknek pedig már eddig is gondjuk volt a papírmasé karakterekkel, azok kerüljék el messze az ilyen filmeket, hiszen a jövő nagy sikereiben kizárólag archetípusok (a macsó családapa, a gyönyörű és védelemre szoruló nő) szerepelnek majd.

transformersakihalaskora
Transzformálódó világpiac: Kína egyre többet számít

Emellett viszont Hollywood még inkább előtérbe helyezi a rebootokat. A nemzetközi piacokról befolyt összeg felét 3D-re eladott jegyek ára adta, ami jellemzően a duplája a hagyományos vetítéseknek – részben ebből is fakad a rekorddöntés. Csakhogy a magasabb jegyár egy átlagos néző számára magasabb kockázatot jelent. Sok pénzt senki nem dob ki szívesen. A néző tehát biztonsági játékossá válik, és inkább választja a megbízható Jurassic-ot, mint az ismeretlenül csengő Holnapoliszt. Ilyen értelemben pedig látványosan téved a Variety, amikor World sikerének öt oka között a színészt és a rendezőt emeli ki – csak úgy kíváncsiságból megnézném, hányan hallottak Colin Trevorrowról mondjuk Kínában.

 

Lesz új a nap alatt?

Az örömtánc helyett tehát a Jurassic World nyomán a filmrajongók számára inkább az eredetiség gyásza lenne a helyes lépés. Sokadik éve zajlik az a jelenség, amelynek nyomán idén Csillagok háborúját, Bosszúállókat és a szokásos történeteket nézzük a moziban. Hiszen ahogy a nézők, úgy a stúdiók se kockáztatnak, pláne, hogy a próbálkozásaik rendre elbuknak (lásd: Jupiter felemelkedése).

Halálos iramban gyűjtik a pénzt
Halálos iramban gyűjtik a pénzt

A legegyszerűbb, mindenki számára érdekes témákra épít Hollywood, abból pedig brandet építenek. A Jurassic World ezért sem volt egy minden eddigi trendet meghazudtoló, kockázatos dobás a Universal részérőlugyanazt tette, mint a társai korábban. A Sony felélesztette még ki sem hűlt Pókembert, ahogy a Warner teszi most ugyanezt a Superman ellen küzdő Batmannel.

Az egyetlen változás most már minden egyszerre történik a világon. A filmpiac – ahogy minden más – globális lett, az internet pedig megteremtette annak a lehetőségét, hogy egy indiai néző egyszerre twittelhet egy némettel. A közös érzetet a közös pillanat okozhatja, aki viszont lemarad, kimarad. Az a trend, hogy mindent az első hétvégén kell megnézni, fokozódni fog, épp ezért bár óriási siker lett a Jurassic World, az eredetisége miatt lassabban terjedő Avatar összbevételi világrekordját már nem fogja tudni megdönteni.

* * *

Frissítés (2015. 06. 19. – a rovatvezető): a Jurassic World a magyar premierhetet is letarolta. A bemutató első hetén 68 moziban 169 ezer látogató 245 millió forintot fizetett be a látványosságra – a második helyezett A kém ennek az egynegyedét sem termelte (a Filmforgalmazók Egyesületének becsült adatai szerint). A globális siker tehát Magyarországon is folytatódik.

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com