Magazin

Üdv újra Forksban! – Napfogyatkozás filmzene

Ahogy azt már megszokhattuk, a Napfogyatkozáshoz is készült filmzene lemez, amely előbb landolhatott a polcunkon, mint a mozijegy a zsebünkben. Fontos ám a felkészültség, a rajongók által várva várt filmre már a zenével megalapozott hangulattal ülhetett be a közönség.

Szokásos módon egy válogatás lemezzel rukkoltak elő az alkotók, melyre kivétel nélkül olyan dalok kerültek fel, melyeket a filmben hallhatunk. Az eddig is jó ízléssel összeállított albumokhoz hasonlóan, ismét igényes, minőségi halgatnivalóval láttak el bennünket. A tracklist-et összeállító Alexandra Patsavas (Chop Shop Music Supervision tulajdonosa) és  David Slade (a film rendezője), remekül ráérzett az igazi Twilight-os hangulatra, ritmusos, életteli zenéket válogattak, melyekben hallhatjuk Forks vidám és melankolikus pillanatait egyaránt.

Természetesen ezúttal sem maradhatott ki a kötelező Muse szám, mellette pedig megtalálható egy-egy dal a Metric, The Bravery, Cee Lo Green, The Dead Weather, Florence + The Machine, vagy többek között a találó nevű Vampire Weekend tárházából is. Howard Shore sem maradhat ki a sorból (bár sajnos csak egy zongoramű erejéig), érzelmes zenéje az egész Twilight-világ alapját képezi.

Az első két rész filmzenéje hatalmas sikernek örvendett, világszerte több millió példányban keltek el a lemezek. Mindannyiunk örömére az Eclipse albuma méltó folytatása a korábbiaknak és hála a Twilight saga körül kialakult hatalmas rajongásnak, sikere borítékolható.

The Twilight saga: Eclipse – Original motion picture score
Warner Music, 2010.

1. Metric: Eclipse (All Yours)
2. Muse: Neutron Star Collision (Love is Forever)
3. The Bravery: Ours
4. Florence + The Machine: Heavy In Your Arms
5. Sia: My Love
6. Fanfarlo: Atlas
7. The Black Keys: Chop And Change
8. The Dead Weather: Rolling In On A Burning Tire
9. Beck and Bat For Lashes: Let’s Get Lost
10. Vampire Weekend: Jonathan Low
11. UNKLE: With You In My Head (feat. The Black Angels)
12. Eastern Conference Champions: A Million Miles An Hour
13. Band of Horses: Life On Earth
14. Cee Lo Green: What Part of Forever
15. Howard Shore: Jacob’s Theme

Kollár Flóra Anna

A BGF túltelített turizmus-vendéglátás szakának táborát erősítem, így bárkiben joggal merül fel a kérdés, mit keresek egy filmkritikai oldal szerkesztői között. A válasz a sokoldalúság, az ember addig próbáljon ki mindent, amihez kedvet, tehetséget érez, míg lehetősége van rá. Így voltam ezzel én is, mikor 2008 augusztusában, laikus filmimádóként a Filmtekercshez kerültem. Azóta nagy szerelmem, a rendezvényszervezés mellett folyamatosan fejlesztem a bennem érlelődő újságírót.

Filmek: Mindenevő lévén, nem tudok listát írni a kedvenceimről. Felőlem támadhat a Mars, apríthatnak a zombik, hősködhetnek a túsztárgyalók, szenvedhetnek fiatal, vagy épp idősödő párocskák az élet nagy dolgain. Jöhet a szórakoztató „limonádétól” kezdve, a könnyekig megható drámán keresztül a sötét hangulatú thrillerig minden; bármit szívesen megnézek, majd szelektálok.

Feliratkozás
Visszajelzés
guest
0 hozzászólás
Inline Feedbacks
Mutasd az összes megjegyzést!
WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com