Nincs kategorizálva

Oscar 2016: A megkopott aranyszobor

MTO OpeningSzeretünk művészeti értékek közvetítéséről beszélni az Oscar kapcsán, de azért valójában itt is minden a pénzről szól – Amerika ebben nagyszerű. Csakhogy az idei esélyesek kapcsán meglehetősen kevés az a pénz. Úgy tűnik, az amerikai filmipar válsága elérte az Oscar-díjat is.

Most már biztos: A szoba az elmúlt 33 év számai alapján benne lesz minden idők 10 legalacsonyabb bevételű Oscar-filmje között, ugyanis a mai nappal sem sikerült a közelébe érnie Whiplash tavalyi számaihoz. Bárhogy is nézzük, ez elég ijesztő, hiszen sokak szerint ez a mezőny legjobbja, ami Damien Chazelle filmjéhez hasonlóan elhanyagolható mértékben profitált a jelöléséből. A két mozi rendkívül hasonló pályát futott be: októberben kezdték el vetíteni szűk körben, majd a jelölések után a széles közönség számára is elérhetővé tették. Hiába azonban a sajtó és a szakma ódája, egyik alkotás sem volt képes a nézőket a moziba csábítani – pedig az adott év egyik legnagyobb esélyeséről beszélünk.

Természetesen a közönségfilmeknél más a helyzet. A marsi minden idők 14. legnagyobb bevételt elért legjobb film-jelöltje, a Mad Max – A harag útja pedig éppen lecsúszott a 20. helyről. Az öt jelöléssel büszkélkedőCsillagok háborúja – Az ébredő erőt nem is érdemes itt megemlíteni, hiszen az már a világ harmadik legsikeresebb mozija. Az említettek azonban korántsem az Oscartól várták azt a fokozott figyelmet, ami aztán eljuttatja majd a nézők tömegéhez. A többi jelölt esetében azonban az aranyszobor hatását szinte már a költségvetésük összeállításakor számításba vették – ne felejtsük el, Hollywoodról beszélünk.

És ezzel alapvetően semmi baj nincs. A stúdiók szerint a jobb alkotások több bevételt hoznak, szívesebben költenek azokra, tehát összességében több jó film készül – mindenki jól jár. De mi történik, ha nem következik be a várt hatás?Charlize Theron a Mad Max – A harag útjában

A legnagyobb bevétel idén a Mad Maxé a legjobb filmre jelölt alkotások közül

Tavalyi cikkemben kitértem arra, hogy az Oscar-hatás pénzben 6,9 milliót jelent jelölés és 18 milliót díj esetében – és ez csak a legjobb film. A nomimációk hatásai elvileg összeadódnak, hat jelölés 10 milliós pluszbevételt jelent. Idén ez felemásan teljesült, a Spotlight – Egy nyomozás története 9,3 milliós, a már említett A szoba 7,4 milliós, A nagy dobás 22,6 milliós, a Kémek hídja 1,4 milliós, a Brooklyn 12,6 milliós többletbevételhez jutott a jelölések kihirdetése óta. A felsorolásból egy alkotás maradt ki, A visszatérő, ami 111,4 milliót, de ez egészen egyedi eset, és jelen cikk korlátain túl mutat.

A felsoroltakból látszik, hogy az Oscar-hatás egyre kevésbé érvényesül, márpedig a forgalmazók és a stúdiók dollármilliókat költenek rájuk hirdetések vagy ajándékok formájában (az Egyesült Államokban a hazánkban korrupciónak számító ajándékozás a lobbi kategóriájába esik). A kampányolás piaca Time magazin számítása szerint megközelítőleg 100 millió dollárra tehető, márpedig ha a díj nem hozza az eredményeket, akkor ez a büdzsé jelentősen csökkenni fog.

Még így se nézték meg: A legkevesebb bevételt A szoba érte el

Márpedig minden jel egyre inkább arra utal, hogy látványosan kopik az aranyszobor fénye. A nézettség kisebb kilengésekkel, de trendszerűen csökken, ezáltal nyilvánvalóan a hirdetések árai nem tudnak olyan ütemben növekedni, mint például a Super Bowlé, ahol idén ismét 11%-kal növekedett a reklámelhelyezés ára. A Micronomics tanulmánya szerint a rendezvény ára eközben folyamatosan nő, 2013-ban már 26,4 milliónál járt (ebből egyébként nagyjából 3-4 amerikai művészfilm is készülhetne). Persze azért az Akadémia nem fog csődbe menni, a Kantar Media számításai szerint az idei közvetítő ABC csatorna 90 milliós reklámbevételt realizál ezen az estén.aszoba_04

Jelenleg tehát még működik az Oscar-show, a válság jelei azonban egyre nyilvánvalóbbak, és hosszú távon a piac zsugorodásával egyre nehezebb lesz megoldást találni a problémákra. És akkor még nem kerültek szóba az olyan még komolyabbnak számító kihívások, mint a tartalomszolgáltatást megreformáló Netflix, ami a nézői szokásokat is megváltoztatja. A WalletHub viszont kiváló tippeket ad a szervezőknek, hogyan is lehetne feldobni az eseményt: például fogadásokkal, mint mondjuk egy Super Bowlnál.

Az adatokat a boxofficemojo.com szolgáltatta. 

A Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema szervezésében idén is együtt szurkolhatunk az AnKERTben. Az átadó előtt levetítjük az Ex Machinát, lesz kvízjáték és kerekasztal-beszélgetés. A rendezvényre ITT lehet elővételben jegyet vásárolni.

[author_bio author=”tothnandor”]

Tóth Nándor Tamás

Tóth Nándor Tamás külpolitikai és kulturális újságíró volt. A kettő metszetéből alakult ki filmes specializációja: a politikai témájú és a társadalmi változásokat feldolgozó filmek, valamint a Mediterrán-térség, Németország és Latin-Amerika filmművészete. A Filmtekercs Egyesület pénzügyi vezetője. tothnandor@filmtekercs.hu

WP Twitter Auto Publish Powered By : XYZScripts.com