2012_oscar_nominationsMint minden éven, idén is értetlenül állunk némely Oscar-jelölés hallatán, de talán még értetlenebbül azok miatt, akiket nem találunk a felsorolásban, pedig nagyon is ott volna a helyük. Idén őket hiányoljuk a leginkább a jelöltek közül.

Legjobb film

Nyilván mindig ez a legvitatottabb kategória, hiszen sokszor már csak a sok jelölés mellé „ajándékozzák” ráadásként ezt a kategóriát is (pl. Mentőexpedíció), vagy egyszerűen „kötelező” jelleggel kell ott szerepelni, hiszen mégiscsak Spielberg rendezte (pl.Kémek hídja). Ez egészen addig annyira nem is zavaró, amíg ezek a filmek el nem veszik másik, valóban érdemes alkotások elől a helyet.

Például Cary Joji Fukunaga háborús drámája, a Beasts of No Nation elől, ami egy fiktív polgárháború rémségeit mutatja be egy gyerekkatona, Agu szemszögéből. A velencei, torontói és telluride-i filmfesztivált is nagy sikerrel bejáró alkotás hiánya sokakat meglepett.

Hirdetés

Szintén meglepő hiányosság a Straight Outta Compton, bár itt legalább érthetőbbek a háttérben álló okok. Hiszen azt azért könnyű belátni, hogy az akadémiai tagok jelentős részétől eléggé távol áll a ’80-as évek hip hop világa, a gangsta rap és az ezzel járó bandaháborúk. Ennek a zenei kultúrának ismerete és szeretete nélkül pedig máris kevésbé átélhető, de mégis remek filmről beszélhetünk.

Az nem volt kétséges, hogy a Pixar legutóbbi szenzációja (ne, a Dinó tesót ne vegyük ide) ott lesz a legjobb animációs filmek jelöltjei között. De sokan azért abban is reménykedtek, hogy az Agymanóknak nem ez lesz az egyetlen jelölése. Nos, panaszra nincs ok, hiszen a legjobb eredeti forgatókönyv díjára is esélyes, de a legjobb film kategóriában többen számítottak rá.

A fanatikus rajongókon kívül valószínűleg senki nem gondolja, hogy a Star Wars – Az ébredő Erőnek valóban a legjobb film esélyesei között lenne a helye. A hiánya viszont mégis meglepő a széria kultikussága, a közönségsiker és persze a marketingre fordított hatalmas összegek miatt.

Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Spotlight – Egy nyomozás részletei, A visszatérő, A szoba, Brooklyn, Kémek hídja, Mentőexpedíció, Mad Max – A harag útja, A nagy dobás

Legjobb női főszereplő

Úgy tűnik,  Cate Blanchett az új Meryl Streep. Még egy nem túl jól megírt szerep tisztes, de közel sem kiemelkedő megformálásával is a jelöltek között landol (Carol), míg két, valóban emlékezetes alakítás kimondottan hiányzik a listáról.

Az egyik Charlize Theron a Mad Max – A harag útja Furiosájával. Mind a karakter, mind a megformálás egészen elképesztő, és a jelölés elmaradsa azért is meglepő, mert a film 10 jelölése mellé igazán járt volna a 11.

A másik nagy kimaradó Emily Blunt a Sicario – A bérgyilkosból. Maga a film is a szerkesztőség egyik nagy kedvence volt az elmúlt évben, ami nagyban volt köszönhető Blunt összetett, egyszerre törékeny és kemény FBI ügynök karakterének.

Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Cate Blanchett (Carol), Brie Larson (A szoba), Saoirse Ronan (Brooklyn), Jennifer Lawrence (Joy), Charlotte Rampling (45 év)

Legjobb férfi mellékszereplő

Az idei év egyértelműen legerősebb kategóriája ez, ahol senkitől nem sajnáljuk a jelölést, de nagyon sokakat tartanánk még érdemesnek rá. Mark Ruffalón kívül nagyjából mindenki más is a jelöltek között szerepelhetne a Spotlight – Egy nyomozás részletei színészgárdájából, így Michael Keaton és Liev Schreiber is.

Ugynakkor a Straight Outta Compton színészei is remek alakításokat nyújtottak, közülük is nehéz lenne választani: az Eazy-E-t alakító Jason Mitchell és O’Shea Jackson Jr. miatt sem méltatlankodtunk volna.

Samuel L. Jackson minden kétséget kizáróan az egyik legambivalensebb pályafutást tudhatja magáénak, már ami az elvállalt filmek minőségét illeti. Az viszont biztos, hogy Tarantino filmjeiben sorra kapja az Oscar-esélyes szerepeket, mégsem került a jelöltek közé a Ponyvaregény óta. Mostani kimaradása közel sem olyan fájó, mint az a Django esetében volt, de azért az Aljas nyolcasban is emlékezeteset alkotott.

Akárcsak a legjobb filmek jelöltjei közül, innen is hiányzik a Beasts of No Nation, mégpedig Idris Elba miatt. Egészen a jelöltek bejelentésééig szinte borítékolni lehetett, hogy a brit színész, aki 2010-ben Luther című sorozatért már Golden Globe-ot nyert, ezúttal az Oscar-várományosok közé is beléphet.

De akit a legjobban hiányolunk – és az erre vonatkozó vélemények internetszerte egybehangzóak – az A szoba főszereplő kisfiúja, Jacob Tremblay. A mindössze 10 éves színész az év… ha nem az évtized egyik legemlékezetesebb alakítását nyújta, felnőtteket megszégyenítő módon.

Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Mark Rylance (Kémek hídja), Sylvester Sallone (Creed – Apolló fia), Tom Hardy (A visszatérő), Mark Ruffalo (Spotlight – Egy nyomozás részletei), Christian Bale (A nagy dobás)

Legjobb eredeti filmzene

A nekem legjobban fájó pontok egyértelműen ebben a kategóriában találhatóak. Nem csak azért, mert a cseppet sem újító, ellenben tökéletes iparosmunkának tekinthető Star Wars – Az ébredő Erő zenéje John Williamstől papírforma szerint bekerült a jelöltek közé. És nem is csak azért, mert a filmzenei kategória Leonardo DiCapriója, Thomas Newman immár 13. alkalommal fogja remélhetőleg feltehetőleg hiába végigülni a díjátadót a már bosszantóan önismétlő műve miatt, amit ezúttal a Kémek hídjához írt. Sőt, még azon is túlteszem magam, hogy Ennio Morricone tiszteletjelölést kapott az Aljas nyolcasért. Sokkal inkább azért fáj, mert ez a három filmzene három másik, brutálisan jót szorított ki, akiknek tényleg ott lett volna a helyük.

A három közül még Alexandre Desplat hiányát nézem el leginkább, hiszen nem lehetünk túl mohók, meg Oscar-irigyek. Desplat az elmúlt tíz évben hét alkalommal volt a legjobb öt között, tavaly ráadásul két filmjével is: A kódjátszmával és a Grand Budapest Hotellel, utóbbival meg is nyerte a szobrot. Ennek tükrében érthető, hogy idén miért hanyagolták el A dán lány zenéjét.

Daniel Pemberton távolléte is érthető lenne, hiszen hiába nagyon aktív zeneszerzőről van szó, eddig nem igazán sikerült nagy és sikeres filmeket elcsípnie. Viszont most a két kategóriában is jelölt Steve Jobs zenéjét szerezte, így lehetetlen azt állítani, hogy a zene a filmmel együtt került a süllyesztőbe. Pemberton munkája fantasztikusan izgalmas, újszerű és változatos, remélhetőleg a Golden Globe-jelölésének köszönhetően most már gyakrabban találkozhatunk a nevével élvonalbeli filmek stáblistáján.

Amire viszont már tényleg nincs magyarázat, az Howard Shore mellőzése. A Spotlight – Egy nyomozás részletei elképesztően erős film, amit viszont óriási mértékben köszönhet Shore zenéjének. Ez esetben ráadásul a szerző ismeretlensége sem lehet kifogás, hiszen már három Oscart is a magáénak tudhat (mindegyiket a Gyűrűk Ura miatt), legutóbbi, 2011-es jelölése (A lelményes Hugo) óta viszont mintha kikerült volna az akadémia látóköréből.

Akik (helyettük) a jelöléseket kapták: Carter Burwell (Carol), Ennio Morricone (Aljas nyolcas), Jóhann Jóhannson (Sicario – A bérgyilkos), John Williams (Star Wars – Az ébredő Erő), Thomas Newmann (Kémek hídja)

A folytatás ITT olvasható.

A Filmtekercs és a Budapest Secret Cinema szervezésében idén is együtt szurkolhatunk az AnKERTben. Az átadó előtt levetítjük az Ex Machinát, lesz kvízjáték és kerekasztal-beszélgetés. A rendezvényre ITT lehet elővételben jegyet vásárolni.

, , , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments