madmaxfuryroadA Mad Max tűzvihara, A visszatérő hosszú látképei, a Star Wars űrcsatái: a technikai Oscar-díjak a legkreatívabb (és korábban elképzelhetetlennek tartott) erőfeszítéseket jutalmazzák. Íme az esélyesek!

A látványt és a hangzást jutalmazó díjakról sosem esik annyi szó, mint a színészi és rendezői Oscarról: ez érthető, ha a reklámértéket nézzük (mindenki tudja, ki Leonardo DiCaprio, de igen kevesen, ki Roger Deakins), higgadtabban szemlélve azonban igazságtalan – a látvány és a hangzás megteremtése nem kisebb művészet, mint eljátszani egy szerepet. Lássuk, a technika ismeretlen szupersztárjai közül kit kellene tisztelnünk idén – és kinek drukkolhatunk azoknál a díjaknál, amit a többiek átbeszélgetnek!

 

Hirdetés

  1. Legjobb operatőr

A „cinematography”, tehát az operatőri munka díja az egyik legismeretlenebb, ugyanis laikusként csaknem képtelenség megítélni. Könnyű azt mondani, „tetszett” egy film látványa, de igen kevesen ismerik a kameramozgás, a látószögek, a fókusz technikáit eléggé ahhoz, hogy ítéletet formáljanak. A 2015-ös filmmezőny azonban szerencsés módon produkált néhány olyan teljesítményt, amivel elég jól bemutatható a „cinematography” jelentősége.

revenant1

A legtisztább eset A visszatérő. Iñárritu filmjében a látványnak óriási szerepe van, és szokatlanul szabad kezet adott hozzá Emmanuel Lubezki vezető operatőrnek. Lubeczki kizárólag természetes fényt használt a forgatáshoz: ez a teljesítmény a digitális kamerák kora előtt elérhetetlen lett volna (a film nyersanyagnak óriási a fényigénye), és e megkötés miatt jócskán el is húzódott a forgatás (és elszálltak a költségek), mivel a világ távoli tájain – Kanadában, Patagóniában – csak napi néhány órát forgathattak. Lubeczki emellett ismét végrehajtott egyet a lassan védjegyévé váló vágás nélküli hosszú felvételekből a filmkezdő csatajelenetnél: a jelenet immerzív ereje óriási, csakúgy, mint a Gravitáció és a Birdman esetében. Az eredmény lenyűgöző; bár a képek fényereje tipikusan alacsonyabb a vásznon, mint normál filmek esetén, a látvány az utóbbi évek egyik legemlékezetesebbje. „Az erős vizualitás a film legnagyobb értéke, Emmanuel Lubezki korunk egyik legnagyobb zsenije” – írta duplakritikánk második része.

Lubeczki két Oscar-díjat nyert – tavaly és tavalyelőtt, a Gravitációért a Birdmanért. Vajon nyerhet-e idén zsinórban harmadszor is? Legerősebb kihívója Roger Deakins lehet, a Sicario operatőre.

sicario_1

A film fényképezése önmagában is emlékezetessé tenné a Sicariót” – írtuk. Ez Deakins, a most tizenharmadszor Oscar-jelölt (!) operatőr érdeme. A félelmetesen koreografált akciójeleneteket bámulatos képek vezetik: az egyik lassú képben a katonák sziluettje a vörös-kék égbolt ellenfényében olvad bele lassan a talajba – az alászállás motívuma ott, éppen akkor tökéletes. Deakins erős színekkel és fényekkel (és kontrasztokkal) dolgozik, olykor hipnotikus erejű képei a cselekménnyel egyenrangúan, egymást erősítve festik meg a kilátástalan drogháború tónusát. Külön említést érdemel a valódi infraképes, bravúros felvételsor a film végén. Mivel tizenhárom jelölése eddig egy árva győzelmet sem hozott, Deakins az operatőr-világ DiCapriója: idén tehát elvileg minden eddiginél esélyesebb a győzelme – hacsak Lubeczki hiperlátványos A visszatérője meg nem veri.

Másfelől, persze, látványosságban senki sem múlta felül idén a Mad Max 4-et. John Seale állandóan mozgásban lévő, a távolságokat kreatívan használó kamerája nélkül a legbámulatosabb autós üldözés sem mutatott volna olyan felülmúlhatatlan erőszak- és szépség-kavalkádot, mint amit George Miller rendező a vászonra álmodott. „A Mad Max – A harag útja kiváló »véredény« lesz az agyonrángatott kézikamerától és kiöregedett sztároktól elpuhult, hollywoodi akciófilm számára” – írtuk, és ez különösen illik az akciófilmes képi világ újraértelmezésére. A Mad Max ugyanus különös hangsúlyt fektetett két, a kortárs akciófilmben általában elhanyagolt szempontra. Az egyik, hogy az egyedi látványvilágot hozzá illő kamerakezeléssel párosítsa: a folyamatosan mozgó kamera olykor a karakterek extrém közeli arcképeit mutatja, aztán rögvest a teljes jelenetet madártávlatból, és az akciójeleneteket minden szögből tisztán megmutatja – semmilyen vizuális részlet vagy szempont nem marad rejtve. A másik, és még fontosabb, hogy a jelenetek tisztán érthetők maradnak. Semmi kézikamerás rángatás, semmi kivehetetlen részlet-homály: Seale megmutatja, ami történik, nem pedig elrejti. Ez a hozzáállás egymagában is leiskolázza a kortárs akciófilmeket.

madmaxfuryroad3

Az eddigi három filmben a látványvilág a filmet eladó, sok dicséretet kapott tényezők egyike volt. A következő kettő azonban jóval visszafogottabban használja a kamerakezelés technikáit. Tarantino új filmje, Az aljas nyolcas szuperszéles Ultra-Panavision 70mm-es film-nyersanyagra forgott: a döntés nem csak Tarantino kreatív kattanásainak egyike, de nagyon is funkcióval bír a filmben, ugyanis érzékelteti a külső terek méretét, és megnöveli – külön világgá változtatja – a film második felét uraló épületbelsőt. Robert Richardson operatőr mesterien használja a széles kompozíciót a méretek és távolságok érzékeltetéséhez, ami azonban Oscart hozhat neki, az a belső terek fényképezése. „A klausztrofób, zárt szituációban megmutatkozik a szereplők igazi arca” – írtuk, ezt pedig a kamera finom kis trükkökkel segíti elő: nem csak mutatja vagy pásztázza a jókora szobát, de mozgásával különálló tereket hoz létre, a szereplők közötti távolság használatával intrikus viszonyokat hangsúlyoz.

aljasnyolcas8

A Carol a legkevésbé látványcentrikus a versenyzők közül. „A színek összeállítására és láttatására különösen nagy hangsúlyt fektethetett a rendező” – írtuk, ám a kamerahasználat ennél jóval finomabb apróságokban nyilvánul meg: Ed Lachman operatőr a kamerát érzelemkifejezésre használja. Szinte fetisiszta közeliket és váll fölötti nézőpontokat használ – írja a NoFilmSchool összefoglalója; a lencse távolsága és helyzete olykor olyan érzéseket kelt a beszélgetések alatt, mintha mi, közönség épp csak áthallgatóznánk messziről, máskor a kézre fókuszálva azt mutatja, mivel is törődik igazán a szereplő. Ez a finom munka nemigen látványos a szó mad maxi vagy sicariói értelmében, azonban a film maga is érzésekről szól – és ezt a kamerakezelés elsőrangúan kelti fel.

A Fandor.com által összeállított videóban (hang nélkül) remekül szemügyre vehetjük a jelöltek vizuális kvalitásait:

Tippünk: a Legjobb operatőr Oscarja Lubeczki és Deakins, azaz A visszatérő és a Sicario között dől el. Amit viszont szeretnénk, az egy díj a Mad Maxnek: az előbbi két film technikában és esztétikában is előrébb vitte ugyan az ipart, azonban egyik műfajnak sincs szüksége akkora kreatív megújulásra, mint a Mad Max műfajának, az akciónak – és éppen a látványkezelés terén.

 

  1. Legjobb vizuális effektek

2015 igen erős esztendő volt a vizuális effektek terén. Mind az öt versenyző körülbelül egyforma eséllyel számíthat a győzelemre (nos, kivéve talán az Ex Machinát), és a különböző lapok is más-mást látnak „abszolút esélyesnek”, ami persze a legjobb jele a kiegyenlített versenynek.

A Star Wars: Az ébredő erő a legnyilvánvalóbb jelölt. Az eredeti trilógia mindhárom filmje megkapja a Legjobb vizuális effektek díját (az előzménytrilógia egyik darabja sem, de ezen nem is szokás csodálkozni). És ha már Az ébredő erő szépen lefénymásolta az Egy új reményt, talán ezt a díjat is elviszi. Meg is érdemelné: bármit is mondtunk a primitívségig leegyszerűsített, a hetvenes évekhez méltó világépítéséről és retró sci-fi felfogásáról, vizualitása igenis előre mutató – sikerrel egyesíti a mai vásznon megszokott és az olykor szándékosan kopottas eredeti filmekben már előképet nyert realizmust (ami olyannyira hiányzott az előzménytrilógiából) a csillogással: a lézerkardok fényével, a sci-fi tájakkal, a különleges lényekkel. „Az előzménytrilógia CGI-fesztiváljával szemben itt minden valódi, inkább modellekkel és miniatűrökkel dolgoztak, semmint effektekkel, és nagy súlyt helyeztek a kopottas, piszkos, az eredeti filmeket megidéző megjelenésre” – írtuk. A film ezzel eléri, amire igen-igen kevés sci-fi képes: effektjei nem lógnak le a vászonról, tökéletesen beleillenek a fiktív univerzum látványába. Ha mindehhez hozzáadjuk, hogy ráadásul hűnek kellett maradniuk az eredeti filmekből elvárt látványhoz – egy lézerkard, egy fénysebesség-effekt nem nézhet ki radikálisan másképp –, máris értékelhetjük az új Star Wars alkotóinak remek munkáját.

star_wars_ebredo_ero_2

De aztán, ha nagyköltségvetésű sci-fi blockbuster, ott van még A marsi is. Ridley Scott filmjének nagy előnye, hogy a célja a tökéletes realizmus volt, tehát effektjei viszonylag könnyen megítélhetők: valóságosnak néznek ki vagy sem? Mert míg a Star Wars lényeinek és az Ex Machina robotjának a valóságostól való igen nagy eltérést is elnézünk referencia híján, egy porvihar, egy hatkerekű terepjáró, egy rakéta vagy egy irányítóközpont már sokkal evilágibb élmény a szemünk számára.

A Budapesten forgatott A marsi szerencsére felnő az elvárásokhoz. Egyetlen hibája, hogy a grandiózus látványt néhol túlerőlteti: „mégiscsak túlzás, hogy Watney bárhová is megy azon a poros, vörös bolygón, mindenhol hihetetlenül nagy és baromira látványos, csipkés sziklák meg hegyek meg kráterek meg szakadékok kísérik” – írja kritikánk.

Mentőexpedíció – A marsi

A realizmustól való kellemes elrugaszkodást az Ex Machina teszi lehetővé. Nem csoda, hogy a filmet mindenütt Alicia Vikander arcával reklámozták: az emberarcú robot a film vizuális csúcsteljesítménye, kategóriájának eddigi leglenyűgözőbb példánya a vásznon, emberi forma és mozgás, és robot-test és robot-alkatrészek tökéletes fúziója. „Az effektek és a fényképezés nagyszerűek. Ava android (nos, gynoid) figurája hihető és még szép is” – írja kritikánk, és kétségtelen: Ava, a robot, emberi esztétika szerint is gyönyörű.

Ez okozza azonban a film hátrányát is: Ava olyannyira dominálja a filmet, hogy annak maradék vizualitása – és van ám még benne kreativitás jócskán – eltörpül mellette, így az Ex Machina, érdemtelenül bár, de egymutatványos látványosságnak hat: egy szem robotra pedig nem adnak Oscart.

ex_machina_3

Ugyanígy egymutatványos látványosságnak hat A visszatérő is, csak épp Alicia Vikander helyett egy medvébe szerelmesedhet bele a néző, ha épp vevő az effektekre. Mackó úrhölgy kétségtelenül tökéletes. Alig hihető, még ha tudjuk is, hogy nem valódi grizzlit látunk a vásznon. (Az azért hozzáadna Leo Oscar-esélyeihez rendesen.) Csak hát a film a maga természetközeli látványvilágával, szigorúan természetes fényeivel, visszafogott trükkhasználatával egyszerűen nem kelti egy effektekkel teli mozi benyomását – ami kétségkívül bók, hiszen az az effekt a tökéletes, amiről nem vesszük észre, hogy ott van, de mégis, a díjazás esélyét talán csökkenti. És talán nem – a 12 jelölés záporából az Akadémia megszórhatja épp a filmet egy effekt-Oscarral is. (Alkalmasint kárpótlásul.)

És ha már díjesőnél tartunk: egyetlen idei jelölt sem akkora esélyes a vizuális díjakra, mint a Mad Max: A harag útja. Mindössze öt filmet jelöltek valaha is egyszerre mind a hét technikai díjra, a Mad Max 4 az egyik (egyébként A visszatérő a másik). Így hát igazán meglepő lenne, ha ez a vizuális akcióorgia, ez az évtizedenként egyszer megadatott csemege éppen a legjobb effekt díját nem vinné el. Ugyanakkor viszont: a film látványáért leginkább a kamera felelt a maga kreatív, örökmozgó lendületével, kevésbé az utómunka; a filmet talán épp vizuális kiválóságának fő letéteményese, az operatőr foszthatja meg az effektek díjazásától.

posztapokalipszis_mad_max_4

Tippünk: Vagy a Star Wars, vagy a Mad Max fog nyerni, de igazából egyik jelölt győzelmén sem csodálkoznánk nagyon. Mindkét esélyes film egyik fő vonzerejét a látványvilág adja, és mindkét film sokat tett hozzá a technika és az esztétika fejlődéséhez – a Mad Max összességében többet, de erről inkább a kamera tehet; a Star Wars összességében talán kevesebbet, de az viszont mind effekt.

 

  1. Legjobb vágás

Első jelölések uralják a mezőnyt (Steven Mirrione kivételével), és a hagyományosan férfi dominanciájú versenyben ezúttal három hölgy is szerepel. A vágás díja korrelál a Legjobb filmével: 33 éven át (1981-2013) minden film, ami megnyerte a Legjobb filmet, nevezést kapott a Legjobb vágásra is, és kétharmaduk meg is nyerte. Ez alátámasztja ennek a kevéssé rajongott technikai díjnak a fontosságát: a vágás olyan eszköz a filmkészítők kezében, ami a nyersanyagból kész filmet gyártva mind a ritmusért, mind a vizuális hangsúlyokért, mind a figyelem fenntartásáért alapvetően felel.

Hank Corwin művészete esszenciális volt, A nagy dobás befogadhatósága ugyanis a maga kaotikus szálaival és narratív eszközeivel erősen függ a vágástól. Corwin célja a feszültség érzékeltetése volt – néha közelik egymásutánjával, hogy fenntartsa az intenzitást, néha a karakterek közötti különbségek hangsúlyozásával az oda-vissza vágás révén.  „Attól [jól film A nagy dobás], hogy száraz témája ellenére képes kiváltani az emberből szorongást és izgalmat” – írtuk; ezért a hatásért Hank Corwin nagy dicséretet érdemel – és talán Oscart is.

nagy dobas

Margaret Sixel, George Miller felesége a Mad Max – A harag útja ritmusáért felelt. (Már a Babe és a Táncoló talpak kapcsán is együtt dolgoztak.) Sixel megnyerte a BAFTA díját a legjobb vágásért, és az Oscarra is esélyes (ismét mondjuk: a film egyike annak a mindössze ötnek, ami egyszerre mind a hét technikai kategóriában jelölést gyűjtött). Bár a folyamatosan mozgó kamera az operatőr John Seale csúcsteljesítménye, a felvételek válogatása és összeillesztése természetesen Sixel műve: ő éri el, hogy az akciófilmek között példamutató módon a jelenetek tisztán érthetők maradnak, mivel minden szögből megmutatja őket, ügyelve ugyanakkor a helyszín, a földrajz világosan tartására, és ő teremti meg a film állandó mozgást érzékeltető, különleges ritmusát is. A Mad Max vágása a mezőny leglátványosabb darabja a maga megszállott dinamikájával – és ez a film viseli vizualitását a legbüszkébben, diadalként.

Stephen Mirrione A visszatérő vágásáért harmadszor számíthat az Oscar-díjra. Egyszer meg is nyerte már: Soderbergh Trafficjáért, 2002-ben. Ötször dolgozott már Iñárrituval, második jelölése is ebből származik (Bábel, 2006). A visszatérő vágásának nehézsége onnan származik, hogy gyakran kellett nagy látószögű, hosszadalmas panorámaképekkel dolgoznia, ezeket pedig nehéz zökkenőmentesen egymásra illeszteni. (Van olyan vélemény is, miszerint a hosszú, elmélázó tájképeket kissé túlzásba is vitte Mirrione.) De ő felel azért is, hogy Leonardo DiCaprio teljesítménye kellő hangsúlyt kapjon a vásznon. A visszatérő első ránézésre azért még mindig esélyesebb az operatőri díjra – Lubeczki természetes fényű hosszú felvételei máris híresebb teljesítménynek számítanak bármelyik idei jelölténél –, de azért ezek a felvételek csak a kellően pontos vágással együtt érvényesülhetnek.

a-visszatero-the-revenant-leo-with-gun-1024x576

Tom McArdle a Spotlight – Egy nyomozás részletei vágója. A karakter- és dialógusvezérelt drámák állandó veszélye, hogy elveszítik a néző érdeklődését (szobabelsőket vitatkozó emberekkel nehéz sokáig nézni), ennek elkerülésére pedig kulcsfontosságú a vágás – McArdle hibátlanul oldotta meg a feladatot és varázsolta feszes tempójúvá a zsurnaliszta nyomozást. A feladat hasonló A nagy dobáséhoz, és szerepe is ugyanakkora a film sikerében. „A film minden pillanata feszült és izgalmas” – írtuk; és hadd másoljam A nagy dobás bekezdését: ezért a hatásért Tom McArdle nagy dicséretet érdemel. És talán Oscart is.

Két hölgy, Maryann Brandon és Mary Jo Markey felelt a Star Wars – Az ébredő erő vágásáért. A film könnyen válhatott volna effekt-fesztivállá vagy önmagáért való látványok unalmas egymásutánjává – a karakterek, arckifejezések, érzelmek hangsúlyaiért, tehát az új Star Wars lelkéért a vágás is felelt. Bizonyára csábító volt még több lényt, tájat és effektet beilleszteni, de a duó visszafogott maradt, nem változtatta a filmet effekt-karnevállá, és főképp nem redukálta a szereplőket az univerzum alárendeltjeivé. A két hölgynek abban annyival könnyebb dolga volt, hogy már régóta együtt dolgoznak J.J. Abramsszel, így tehát számíthattak a direktor kézjegyeinek ismeretére. Ezzel együtt a Star Warsnál is elmondható: másik vizuális jelölése, az effekteké sokkal esélyesebb, mivel meggyőzőbben járul hozzá a film sikeréhez.

star_wars_ebredo_ero_3

Tippünk: A Mad Max a legerősebb esélyes, de mind A nagy dobás, mind a Spotlight befogadhatósága olyannyira függött a vágástól, hogy esélyük van még egy ilyen vizuális forradalmat hozó csoda mellett is.

A cikk következő részét a Legjobb hangvágás és a Legjobb hangkeverés díjával itt olvashatod.

, , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments