Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts FilmEgy igazi klasszikus, Charles M. Schulz idén már 65 éve született képregényének legújabb adaptációja kapcsán lesünk be a kulisszák mögé: lássuk, hogy készült a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts Film.

Charles M. Schulz 1950. október 2-án mutatta be a világnak Charlie Brownt, Shermyt és Pattyt, s ezzel kezdetét vette egy ötven évig tartó nagy utazás. A Peanuts képregény-sorozat megváltoztatta a világról és a humorról alkotott elképzeléseinket: karakterei a 20. század popikonjai közé emelkedtek, és Charlie Brown kedves, csetlő-botló figurájából több generáció vesztesei merítettek vigaszt. Charlie Brown egyébként az egyetlen figura, aki az 1950. október 2-i első és a 2000. február 13-i utolsó folytatásban egyaránt szerepelt – hűséges barátja, Snoopy az első részből hiányzott, csak két nappal később, október 4-én csatlakozott a csapathoz. Bár Charlie Brown élete bővelkedett megpróbáltatásokban – gondoljunk csak a papírsárkány-evő fára, a zsinórban elvesztett baseball-meccsekre, és Lucy kéretlen jó tanácsaira –, derűlátását sohasem vesztette el, és töretlen optimizmusával sokmillió olvasónak adott példát.

„Charlie Brown örök vesztesnek tartják – magyarázza Craig Schulz, Charles M. Schulz fia, a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film egyik írója és producere –, pedig valójában győztes, hisz sohasem adja fel. Mindannyian többször veszítünk, mint ahányszor nyerünk, és ha meg akarjuk tanulni a kudarcok feldolgozásának művészetét, Charlie Brownnál jobb tanítómestert keresve se találhatunk.”

Hirdetés

Charles M. Schulz bölcsességgel, humorral és érzelmekkel teli karaktereivel messze megelőzte korát. Gondoljunk csak bele, mekkora merészség kellett ahhoz, hogy a hatvanas évek közepén, amikor még egyáltalán nem volt divat, hogy a lányok a fiúkkal együtt sportoljanak, beléptesse a sorozatba a sportrajongó Peppermint Pattyt! De az is felért egy kisebbfajta forradalommal, amikor 1968-ban megjelent a sorozatban az első fekete figura, Peppermint Patty és Marcie osztálytársa, Franklin.

Schulz a Peanuts képkockáiba belerajzolta mindent, amit maga körül látott. „Apám kiváló megfigyelő volt – emlékezik Craig Schulz. – Bárhol járt, bármi történt vele, vicces, filozofikus történeteket faragott belőle. Páratlan tehetsége volt ahhoz, hogy minden erőltetettség nélkül emeljen be a sorozatba fontos közéleti témákat.”

A rajongók imádták Charlie Brown szeretnivaló lúzerségét, Linus meleg szívét, Franklin bölcsességét, Marcie gyors észjárását, Lucy zsémbességét, Sally lángoló szerelmét Linus iránt, és Snoopy örökös fantáziálását. Az ezredfordulóra a olvasók száma elérte a 350 milliót, és a folytatások 21 ország 2600 újságjában jelentek meg. A sorozat pályafutásának ötven éve alatt pontosan 17897 folytatás látott napvilágot – mindegyiket Schulz írta, rajzolta és látta el feliratokkal.

Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts FilmCharles M. Schulz halála óta sok stúdió szeretett volna mozifilmet forgatni Charlie Brownék kalandjaiból, a Schulz-család azonban nem állt kötélnek. Ellenállásuk csak akkor ingott meg, amikor Steve Martino is érdeklődést mutatott a téma iránt – Martino egyik korábbi munkája, a Horton Craig Schulz nagy kedvence volt, és úgy érezte, Martino személye garancia, hogy a feldolgozás méltó lesz Charles M. Schulz örökségéhez.

2012-ben Craig Schulz felhívta a Fox Animation Studios igazgatóját, Ralph Millerót, és elmondta, hogy van egy forgatókönyvük, amit a fiával, Bryan Schulz-cal, és annak írótársával, Cornelius Ulianóval közösen írtak, és ők a producerei. Millero azonnal továbbította a forgatókönyvet a Fox Animation Studios elnökéhez, Vanessa Morrisonhoz, aki mozgásba hozta a gépezetet. A Blue Sky és a Fox megcsinálta, amire annyi más nagy stúdió hiába pályázott: megszerezte a világ egyik legkívánatosabb filmes projektjének jogait.

Martino odafigyelése imponált a Schulz családnak. „Hatalmas szerencsénk volt vele – magyarázza Craig Schulz. – Az évek során rengetegen jöttek oda hozzánk azzal, hogy Snoopyékon nőttek fel, és van egy remek sztorijuk. De nem könnyű belépni abba a világba, amit apám teremtett. Steve Martino képes volt rá.”

„Igazi öröm volt a Schulz-családdal dolgozni – viszonozza a bókot Michael J. Travers producer. – Számunkra ők jelentették a biztosítékot, hogy a film méltó folytatása lesz Charles M. Schulz örökségének.”

„Most már bevallhatom, hogy iszonyúan nyomasztott a felelősség – árulja el Martino. – Eszembe jutott Schroeder és az ő kis játékzongorája, és úgy éreztem, mintha nekem egy egész versenyzongora szakadt volna a nyakamba.”

Martino szerencséjére kiváló segítőtársakat kapott: legszűkebb alkotói csapatát erősítette még Nick Bruno animációs supervisor, és a filmszakma egyik legsokoldalúbb tehetsége (valamint legelszántabb Peanuts-rajongója), a rendezőként, forgatókönyvíróként és producerként egyaránt sikeres Paul Feig. „Majdnem elájultam, mikor megkértek, hogy szálljak be – tréfál Feig. – Olyan volt, mint a Star Wars remake-jéba kaptam meghívást.”

Az előkészítő munka korai szakaszába Martinónak volt egy emlékezetes beszélgetése Craig Schulzcal. „Az egyik legelső találkozón Craig az apjáról mesélt – emlékezik Martino. – Elmondta, hogy minden közeli barátja Sparkynak szólította, és megkért, hogy én is tegyek így. Hatalmas megtiszteltetés volt.”

Craig Schulz összehozott egy találkozót Tom Everhart festőművésszel, aki a világon egyetlenként megkapta a jogokat, hogy műalkotásaiban feldolgozza a Peanuts képregény-sorozat karaktereit. Everhart nagy méretű képeivel a párizsi Louvre-tól a tokiói Museum of Fine Artson át a Los Angeles County Museum of Artig a világ több rangos múzeumában megfordult. A művész a találkozón mozivászonra vetítette ki a képregény aprócska, fekete-fehér rajzait, hogy a társaság óriás méretben tanulmányozhassa Charles M. Schulz munkáit.

„Amikor Tom felnagyította a rajzokat, olyan apró részletek tárultak fel, amelyekről nem is álmodtunk – emlékezik Martino. – Életre keltek a vonalak, úgy éreztem, mintha maga Charles M. Schulz szólna hozzánk rajtuk keresztül. Döbbenetes élmény volt.

„Ez a bemutató igazi paradigmaváltást jelentett – fűzi hozzá Nash Dunnigan művészeti rendező. – Most már tudtuk, hogy kezdjünk hozzá a figurák és a környezet megtervezéséhez.”

A képregény-sorozat rajzfigurái csábítóan egyszerűnek látszanak: valószínűleg nincs olyan ember, aki gyerekkorában a füzete szélére ne próbálta volna meg lerajzolni Snoopyt, vagy Charlie Brownt a cikkcakkos vonalú pulóverében, „Annak idejében én is kísérleteztem vele, és nem értettem, miért nem sikerül – magyarázza Martino. – Ma már persze tudom: ez az egyszerűség olyan letisztultságot rejt, amit nehéz utánozni!”

Hogy közelebb kerüljenek a figurák lelkéhez, Martino és Michael J. Travers producer egy kis utazásra vitte a stábot a Peanuts világába. A célpont a kaliforniai Santa Rosában lévő Charles M. Schulz Museum and Research Center volt, melynek múzeumában több ezer eredeti Peanuts képregényt, vázlatot, könyvillusztrációt, személyes alkotást és korai rajzot őriznek Schulztól, a kutatói részleghez tartozó könyvtárban pedig leveleket, fényképeket és interjúkat tanulmányozhatnak az érdeklődők.

A látogatáson a stáb kísérője a Charles M. Schulz Creative Associates kreatív igazgatója, Paige Braddock volt, aki a Peanuts-szal kapcsolatos termékek megjelenését felügyeli, és az új kiadásokat ellenőrzi. Ő az utolsó művész, aki együtt dolgozott Charles M. Schulzzal. Braddock megnyugtatta az alkotókat: ne szégyelljék, ha beletört a bicskájuk a szimplának tűnő kis figurák, és legfőképp Charlie Brown megrajzolásába, mert a feladat jóval nehezebb, mint amilyennek látszik. Schulz vonalvezetése mindig laza és szerves volt: görcsös igyekezettel ezt képtelenség reprodukálni, csak az képes hasonlóra, aki teljesen ellazul.

Karen Disher story artist az első látogatás után még többször visszatért a Santa Rosa-i központba. „Bár gyerekkori rajongója vagyok a képregény-sorozatnak, úgy éreztem, rengeteg tanulni valóm van – magyarázza Disher. – Charles M. Schulz technikája nagyon puritánnak tűnik, néhány vonással, pár odavetett pöttyel mégis mindent ki tudott fejezni. Ilyenre csak a legnagyobbak képesek.”Snoopy és Charlie Brown - A Peanuts FilmA Blue Sky csapat tehát tudta, hogy nehéz dolga lesz, ha Charles M. Schulz szelleméhez méltóan akarja mozivászonra átültetni a Peanuts világát. Szerencsére erős forgatókönyvet kaptak Craig Schulztól, Bryan Schulztól és Cornelius Ulianótól.

A szerzők eredetileg Snoopyra akarták kihegyezni a történetet, Charlie Brown csak másodhegedűs lett volna. De rájöttek, hogy ha Snoopy túlteng a sztoriban, a narratíva megbillen. „Emlékszem, apám pontosan ugyanezzel a problémával küzdött – meséli Craig Schulz. – Állandóan vissza kellett fognia Snoopyt!”

Schulzék ezért Steve Martino javaslatára szinte az összes Peanuts karaktert beleírták a forgatókönyvbe, hogy kiegyensúlyozottabbá tegyék a történetet, és kitágítsák a film univerzumát.

A Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film lényegében azokról a mindennapos megpróbáltatásainkról szól, amelyek a felnőtté válás során érnek minket. „Fogtuk ezeket a témákat – magyarázza Schulz –, és kicsit felerősítettük az üzenetüket, hogy gyerek és felnőtt egyaránt rezonálni tudjon rájuk.”

„Charles M. Schulz művei megtanították a világot, hogy teljesen rendjén való, ha az ember kimondja, amit gondol – veszi át a szót Martino. – Az ő figurái sosem fojtják el az érzelmeiket, kimondják, ami a bögyüket nyomja, és a filmben mi is ezt a példát követtük.”

„Amikor az ember rajzfilmet készít, az a legfontosabb, hogy érdekes figurákat teremtsen, akiket könnyű interakcióba hozni – avat be a rendező. – Mi hál’ istennek készen kaptuk ezeket a fantasztikus karaktereket, és azokat az univerzális témákat, amelyek ugyan gyerekhangon szólalnak meg, de a felnőttek számára is érdekesek.”

Martino egyik fő kedvence Charlie Brown. „Mindannyiunkban van egy adag belőle – mondja a rendező. – Persze nagyon sarkított figura, de így legalább könnyebb megérteni az üzenetét: bármi történjen is, keljünk fel, és próbáljuk meg újra.”

A karaktereket életre keltő animátorok munkájának irányítását Martino a Blue Sky három kiválóságára, Nick Bruno és Scott Carroll animációs supervisorra, és Jeff Gabor vezető animátorral bízta. Ők képezték ki, és felügyelték a száz animátorból álló csapatot. A munka megkezdése előtt az animátorok intenzív tanfolyamon vettek részt, ahol megismerkedtek Charles M. Schulz stílusával és életművével.

„Egyáltalán nem magától értetődő feladat egy képregény állóképeit mozgóképpé alakítani – magyarázza Gabor. – Snoopynak van mondjuk 15, 20 jellegzetes arckifejezése, de hogy ezek között miként változik az arca, arra a képregény nem ad választ. Ezt nekünk magunknak kellett kitalálnunk.”

Fontos referenciának számítottak Bill Melendez és Lee Mendelson tévés rajzfilmjei. Az évek során a duó több, mint negyven Peanuts-rajzfilmet készített, amellyel három Emmy-díjat nyert. A Snoopy és a karácsony (következő képen) idén lesz ötvenéves – sokan ezt tartják minden idők legaranyosabb karácsonyi rajzfilmjének. Ebben van egy híres jelenet, Snoopy tánca Schroder zongoráján, aminek a legendás Bill Littlejohn volt az animátora. Littlejohn páratlan érzékkel ültette át a mozgókép nyelvére Snoopy bolondozását, és megoldásaival példát adott a Blue Sky animátorainak. Ugyanő rajzolta azt a Halloween-különszámot, amely a „Snoopy vs. The Red Baron” címet viseli, és Snoopynak a Vörös Báróval vívott párviadaláról szól: az animátorok ebből is sokat tanultak.

„Bill Littlejohn taposta ki az ösvényt, amin továbbhaladtunk – fogalmaz Scott Carroll. – Nélküle nem tudtuk volna megcsinálni ezt a mozit.”

A-Charlie-Brown-Christmas-imageA film látványvilágának megteremtéséhez a képregény-sorozat puritán rajzai viszonylag kevés fogódzót adtak, ezért a díszleteket és a környezeteket megtervező művészeti részlegre talán még az animátorokénál is nehezebb feladat várt.

„Amennyire lehetett, Schulz munkáira támaszkodtunk – árulja el Nash Dunnigan, a művészeti részleg irányítója. – A csapatom több ezer folytatást lapozott át, és ezekből gyűjtött ki minden használható részletet. Egységességre törekedtünk, és kerültük a stilizáltságot. Nem akartunk versenyre kelni a figurák szándékolt egyszerűségével.”

Dunnigan arra kérte az alkotócsapat tagjait, hogy minden, amit megterveznek, valamilyen módon kapcsolódjon Schulz eredeti rajzaihoz. A Peanuts 80-as és 90-es években készült folytatásaiban megjelent néhány háttér és egyszerűbb „díszletelem”, de általában csak töredékesen – például belógott a képbe egy dívány, vagy egy ablak csücske –, ezért a tervezőknek tehetséggel, fantáziával, stílusérzékkel rengeteg üres foltot kellett kitölteniük.

Martino azt szerette volna, ha a filmben élesen elkülönülnek a „való világban” zajló események azoktól a fantáziaképektől, amelyekben Snoopy megküzd az I. világháború rettegett német vadászpilótájával, a Vörös Báróval. Ezért a Charlie Brown házában, az iskolában és a környéken játszódó jelenetek háttere fakó, hogy ne vonja el a figyelmet a főszereplők telített, vibráló színeiről.

Snoopy vadászpilótás kalandjaiban viszont ráerősítettek a koloritra. Snoopy és barátai ugyanis általában fehérek, és az erősebb színek kihangsúlyozzák az akciókat.

A képregény egyik vonzó tulajdonsága, hogy szereplői nem öregednek. „Alapjában véve mi is kortalan hatásra törekedtünk – magyarázza Dunnigan. – Kerültünk minden olyan megoldást, ami Sparky rajzaitól idegen. Amikor felmerült például az ötlet, hogy Charlie Brownék házában legyen tévé, átnéztük az eredeti képregényeket, és az egyik folytatásban találtunk is egy készüléket, ami a hetvenes évek stílusát követte. Megrajzoltuk, de végül mégsem tettük be a filmbe, mert rájöttünk, hogy anakronisztikus hatást kelt, és kizökkenti a nézőt.” Egyetlen készülékkel tettek kivételt: a klasszikus tárcsás telefonnal, amely rengeteg Schulz-rajzon felbukkan, ezért úgy érezték, muszáj betenni a filmbe, noha ma már senki sem használja.

Snoopyt a képregény-sorozatban gyakran látjuk kedvenc írógépe előtt, amint „világhírű íróként” egy újabb opuszon dolgozik. Remekművei mindig ugyanazzal a mondattal kezdődnek: „Egy sötét, viharos éjen történt…”

„Snoopy figyeli, mi történik Charlie Brownnal, és onnan meríti az ötleteit, amiket továbbfejleszt – magyarázza Martino. – Charlie Brown életében most a legfontosabb fejlemény, hogy új lány érkezik az osztályba: Vöröske, akibe Charlie Brown azonnal belehabarodik. Snoopy románcot orront, és a maga I. világháborús fantáziavilágába beköltözteti Vöröskét, pontosabban annak égi mását, Fifit, a gyönyörű pilótalányt, akinek a szerelméért oroszlánként küzd, miközben a felhők közt régi ellenségével, a Vörös Báróval harcol.”

Bryan Schulznak íróként és rajongóként is ez az egyik kedvenc része a történetből. „Végre választ kaptam arra a kérdésre, ami mindig is izgatott – árulja el Schulz. – Vajon miért pont a Vörös Báró Snoopy fő ellenlábasa?” A rejtély megoldását nem áruljuk el: kiderül a filmből!

peanuts-social2A Peanuts-rajzfilmeken felnőtt generációk agyába mélyen bevésődött Charlie Brown, Lucy, Linus, Sally és a többiek hangja, ezért az alkotók alapos munkával, az előzményeket is figyelembe véve választották ki azokat a gyerekszínészeket, akik a 3D-ben életre kelő figurákat szinkronizálták.

Több, mint ezer jelöltet meghallhatása után Charlie Brown figuráját a tízéves, New Yorkban élő Noah Schnappra osztották. A szeretni való Linus a 11 éves Alex Garfinnak, Lucy pedig a tízéves kaliforniai Hadley Millernek jutott.

Bár Vöröske alig néhányszor szólal meg a filmben, mégis kulcsszereplő, hiszen elcsavarja Charlie Brown fejét. A szerepet végül a Disney Channel műsoraiban edződött tízéves Francesca Capaldi kapta meg.

„Csodás érzés gyerekszínészekkel dolgozni, mert fantasztikus a képzelőerejük – lelkesedik Martino. – Beülteted őket egy üres szobába, és bármiféle jelmez vagy kellék nélkül felépítik a fejükben azt a világot, amiben játszanak.”

Snoopy imádottja, Fifi másfajta kihívás elé állította az alkotókat. A csinos kutyalány, aki a nyolcvanas évek egyik rajzfilmjében tűnt fel a sorozatban, korábban sosem szólalt meg, ezért az alkotók semmiféle támponttal nem rendelkeztek a hangját illetően. Martinóék végül is a Tony- és Emmy-díjas Kristin Chenowetht kérték fel a szerepre, aki a stúdió korábbi sikerfilmjében, a Rio 2-ben Gabinak kölcsönözte hangját.

A kétszeres Oscar-díjas sound designer, Randy Thom, aki a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film hangjait gondozta, régi motoros az animációs filmek világában: eddig több, mint húsz animációs filmben dolgozott, és szakértelmét olyan világsikerek fémjelzik, mint az Így neveld a sárkányodat, a Rio és A hihetetlen család, amelyért mellesleg egyik Oscarját is begyűjtötte.

„A hangzásban a tévés Peanuts-rajzfilmeket tekintettem irányadónak – avat be Thom. – Bár a legmodernebb eszközökkel dolgoztunk, különleges technikákkal öregítettük a hangzást.”

Az alkotók hozzáférhettek a 2008-ban elhunyt Bill Melendez hangtárához is, ahol Snoopy rajzfilmes hangfelvételeit őrzik. „Fontosnak éreztem, hogy Bill Melendez eredeti hangját használjuk – mondja Craig Schulz –, ezért megkerestem a stúdiót, és megszereztem a hosszú évek alatt összegyűlt felvételek többségét.”

Thom nagy műgonddal építette be az eredeti hangfelvételeket a filmbe. „Bill szólaltatta meg Snoopyt és Woodstockot is – magyarázza a sound designer. – A hangok összekotyvasztásához bonyolult módszert használt. Felvette a saját motyorgását, hümmögését, füttyögését, aztán megmodulálta a hangzást, és a hangmagasságon is állított. Voltaképp kidolgozott egy sajátos nyelvet, amely szavak helyett érzelmi hatásokkal dolgozik, és valahol félúton van az állati kommunikáció és az emberi beszéd között. Igazi gyöngyszemek ezek a régi anyagok, vétek lett volna nem felhasználni őket.”

A rajongók nagy-nagy örömére a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts filmben felcsendül Vince Guaraldi örökzöldje, a „Linus and Lucy”, amelyet a mester a Snoopy és a karácsony számára komponált, és emellett még sok más ismert melódia a régi rajzfilmekből. Martino David Benoit jazzlegendát kérte fel a dalok előadására, Ms. Othmarnak (a gyerekek tanárnőjének) és a többi felnőttnek Troy “Trombone Shorty” Andrews kölcsönzi hangját.

A film kísérőzenéjét Christophe Beck szerezte, akit a Jégvarázsból, a Hangyából és a Tökéletes hangból ismerhetünk.

Az egyik emlékezetes jelenetben Snoopy táncolni tanítja Charlie Brownt, aki szeretné lenyűgözni Vöröskét. Martino érezte, hogy ez a jelenet különleges zenét kíván, ezért napjaink egyik legnagyobb csillagát, a Billboard Music Award-nyertes és Grammy-jelölt Meghan Trainort kérte fel, hogy írjon betétdalt a filmhez. „Gyönyörű dalt komponált nekünk – lelkesedik Martino –, ami tökéletesen kifejezi a kétballábas Charlie Brown töretlen optimizmusát, hogy Snoopy segítségével jobb táncos lehet, és meghódíthatja Vöröske szívét. Meghan fantasztikus művész, és dala akár a Snoopy és Charlie Brown – A Peanuts film mottója is lehetne, mert zenében elmondja mindazt, amit a filmmel ki akartunk fejezni.”

, , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments