Értékelés: 4/10 Így értékelünk mi »


szent_koronaA Szent Korona nem a múlt. Közbeszéd tárgya, hiteles másolata járja az országot, helye van a Parlamentben, és kicsit olyan, mint a foci: mindenki tud róla valamit. Ideje már egy nagy, átfogó ismeretterjesztő filmnek, ami érdekesen foglalja össze a témát. Sajnos a film csak részben teljesíti ezt.

Kifejezetten üdítő látni egy olyan dokumentumfilmet, amiben a történelem szikár tényeket jelent. Kevés olyan kalandos történetű és fontos tárgy van, mint a Szent Korona, és most olyan történeteket ismerhetünk meg róla, amelyek igazak, nagyon izgalmasak, és egyáltalán nem közismertek: Hogyan ferdült el a tetején a kereszt? Hogyan került Szulejmánhoz és miért adta vissza? Mit mondott róla Kossuth, és hogyan ásták el a világosi fegyverletétel után?

Bárány Krisztián előző filmje, a Kereszthegy hatalmas siker lett, és teljes joggal; a történelmi dokumentumfilmek eszköztárának szinte minden elemét szuperül felhasználó doku berántotta a nézőt, feszültséget, érzelmeket keltett, történetet mesélt. Az új film, A Szent Korona és koronázási kincseink nyomában azonban ezeket nem éri el.

Hirdetés

Ötszáz évet egy órába sűríteni lehetetlen. Ez tudják az alkotók is – ezért szemezgetnek. A Szent Korona történetéből hihetetlen érdekes sztorikat villantanak fel, de nincs köztük logika, nincs a filmnek egy átfogó íve, sodró lendülete. Az epizódok között nemigen fedezhetünk fel összekötő kapcsot – már persze a főszereplő tárgyon kívül. Na meg Pálffy Géza személyén kívül.

Ő a történész, aki a Lendület kutatócsoportot vezeti, tehát van racionális magyarázata annak, hogy miért ő narrál, miért ő visz át egyik jelenetből a másikba (sokszor szó szerint, követi a kamera ahogy egyik helyszínről a másikra sétál, ő mutatja be egy kézfogás közben a következő riportalanyt), de ez kevés. Már csak azért is, mert hiába nagyszerű kutató, hiába tud tényleg nagyon lelkesen és szakszerűen beszélni a kutatásairól – ez egy másik szakma. Nemcsak karizma kell hozzá, hanem többek között egy átgondolt, rutinos, mégis spontán(nak tűnő) szöveg, ami úgy vezeti a nézőt, hogy az közben észre sem veszi, hogy irányítják. Ezen felül persze kameraérzékenység, tudatosan használt színészi eszközök, és persze rengeteg rutin. Nem azt mondom, hogy bármilyen tévéműsor-vezető jobb lett volna erre a szerepre, de ez a megoldás biztosan ront a film élvezeti értékén.

A film bemutatója az MTA-n. Fotó: MTA Kommunikáció.

A film bemutatója az MTA-n. Fotó: MTA Kommunikáció.

Kevésbé nyilvánvaló, hogyan lehetett volna a másik problémát áthidalni: hogyan lehetett volna egyetlen, az egész filmen átívelő sztorit, keretet adni a nézőknek. Ez az, ami pillanatszerű érzelmi fellángolásokon kívül (amit azért egy-egy pátoszos jelenettel elér a film) az egészet maradandó élménnyé tudná tenni. A Kereszthegy éppen ezért maradt emlékezetes, mert emberi sorsokat, izgalmas történeteket követtünk végig; nem csak a visszaemlékezők sztorijait, de a megrendezett összekötő jelenetekben is felfedezhető volt egy minta, voltak vissza-visszatérő szálak, kibontakozott valami az egészből – egyszóval érdemes volt rá figyelni.

Jelen esetben a téma, a bemutatott kor, az átfogott hatalmas időtáv erre nem igazán alkalmas. Ez érthető. De valamit azért kellett volna találni, mert az, hogy a kutatócsoport neve fogja össze a filmet, édeskevés.

Itt lehet a probléma gyökere. A film producere, szakértője és egyik ötletgazdája a kutatócsoport vezetője, Pálffy Géza – érthető tehát, hogy az ő szempontjai vannak középpontban. Ugyanakkor ez sajnos azt is jelenti, hogy nem a néző szempontjai a fontosak. Egy szemléletes példa: a film alig-alig fordít figyelmet a koronázási ékszerek keletkezésére, korai történetére – pedig a laikus nézőnek ez nagyon hiányzik. Ennek oka a bemutatót követő beszélgetésen vált világossá: Pálffy Géza elmondta, hogy csoportjuk kutatási területe 1526-tól kezdődik. Ezért koncentráltak erre a filmben – és ezért maradhattak ki olyan dolgok, amiket pedig mind a néző, mind a film szerkezete megkívánna.

a_szent_korona_nyomaban_3

Ezek az alapokat érintő, koncepcionális problémák a filmmel – de vannak konkrét, filmes hibák is. Az élvezhetőséget rontja például, amikor az információözön a különböző csatornákon keveredik. Hál’istennek nem sokszor fordul elő, de amikor egyszerre halljuk a narrátort beszélni, látjuk a Szent Korona gyönyörű, aprólékos részleteit végre közelről, közben meg mindenféle (nyilván nagyon érdekes) információt és tényeket írnak ki a képre – hát néző legyen a talpán, aki itt nem veszíti el a fonalat. (Az itt említett feliratokat a televíziós és moziváltozatból a premier óta kivették – a szerk.)

Látszik az is, hogy a költségvetés bizony elég szűkös lehetett. Ennek ellenére sok szempontból kifejezetten szép a film, és a negatívumok mellett komoly értékei is vannak.

Az animációk 2D-ben és 3D-ben is kedvesek, szépek, színvonalasak. Az effektek, amikkel feldobják az állóképeket, szintén szépek és érdekesek. Rengeteg információ van ezekben is – de azt épp hiányoltam, hogy nem tudtuk, egy eredeti illusztrációt látunk megelevenedni, vagy teljességgel az animátorok fantáziájának termékét látjuk.

A betétek is jól vannak megcsinálva – már amennyire jók és hitelesek az olyan jelenetek, amelyekben tucatnyi hagyományőrző játszik el sorsfordító csatákat. Az ilyen jeleneteknél mindig figyelem, hogy vajon mennyire vigyáznak a jelmezek makulátlanságára a szereplők. Bizony, azt utána vissza kell vinni a kölcsönzőbe – és az megdobja a költségvetést, ha tönkremegy valamelyik…

A legfontosabb érték pedig maga a téma. Pálffy Géza kutatásai tanúsítják, hogy bőven van érdekes és valódi anyag a Szent Koronával kapcsolatban, a Bárány-testvérek a Keresztheggyel bizonyították, hogy tudnak nagyszerű filmet csinálni – kár, hogy most a kettő valahogy balszerencsésen talált egymásra, de talán megér a dolog egy újabb próbálkozást, egy újabb filmet a későbbiekben.

, , , , , , ,

Van véleményed? Oszd meg velünk!

Powered by Facebook Comments